Az egyházi vezető megrendülten kért bocsánatot a bántalmazott gyerekektől

Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke közösségi oldalán osztotta meg, amit a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című adásában mondott. Bocsánatot azoktól, akiket a gyermekotthonokban bántalmaztak.

Fabiny püspök: bocsánatot kérünk a gyerekektől és azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk

Fabiny: Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket.

Viccelsz-butáskodsz? Dolgok, amikért tilos bocsánatot kérni!

Sokan hajlamosak vagyunk szinte mindenért bocsánatot kérni, még akkor is, ha épp teljesen normálisan próbáljuk számunkra kedvezően alakítani a dolgainkat.

Szégyen - BKK bocsánatkérés a "ha hajléktalannal találkozol, nyugodtan jelezd a villamosvezetőnek a jármű vészjelzőjén" hozzászólásáért

Mielőtt megbotránkozva, undorodva fordulna el bárki is, ha tömegközlekedési eszközön utazó hajléktalannak tűnő emberrel találkozik, érdemes végig gondolni, hogy Ő meddig és hogyan bírná ki hasonló helyzetben!

Áll a bál: a szlovák külügyminiszter nem kér bocsánatot Magyarországtól

Egy korábbi kijelentése miatt.

Rezešová kilenc év után bocsánatot kért a tragikus baleset áldozatainak családtagjaitól

Eva Rezešová ezt új könyvében, a Szeretném visszafordítani az időt című kötetben teszi meg. 

Karácsony Gergely vesztett a perben, nyilvánosan bocsánatot kell kérnie Tiborcz Istvántól – Így reagált minderre Orbán veje

A Tiborcz-adó kifejezés miatt. A másodfokon eljáró bíróság eltiltotta a további jogsértésektől Karácsony Gergelyt, és kimondta, hogy nyilvános bocsánatkérő közlemény közzétételével kell megkövetnie Tiborcz Istvánt, a következő tartalommal: "A kampányom során a közösségi médiában több alkalommal is súlyosan...

Karácsony végleg elásta magát! Azt találta mondani, hogy „ő alacsony és kövér, én magas és vékony vagyok” - Kire gondolt a "költő"?

Portré jelent meg Karácsony Gergelyről az angol The Economist című újságban.

Deutsch Tamás belejött - másodszor is megkövette a Néppártot

Szerda este ülésezik a Fidesz konzervatív pártcsaládja, az Európai Néppárt EP-frakciója, és az egyik napirendi pont szerint szavaznak majd Deutsch Tamás fideszes képviselő kizárásáról is – vette észre a 444.

Bocsánatot kért a politikus, aki Kim Dzsong Un halálhírét terjesztette – kiderült, mi a büntetése

Több renderutasítást is kapott a dél-koreai képviselő, aki hibásan nyilatkozott Kim állapotáról.

A Kistehén üzenete a döntéshozóknak - ki mennyit is ér? - Városi Kurír

Kollár-Klemencz László, a Kistehén együttes meghatározó tagja most a hvg.hu-n debütáló klipjének a "Bocsánat" címet adta, amit "a társadalomban alárendelt, kitaszított helyzetben élők” inspiráltak. 

Elsőfokú gárdabocsánat

Annak idején egy belügyminiszter-jelleggel kellően ellátott politikai közszereplő olyasmit mondott, hogy a szélsőségesek kapnak két pofont, és haza lesznek zavarva.

Hogy kell őszintén bocsánatot kérni?

Ha gyakran megbántjuk kedvesünket, akkor bizony gyorsan eljuthatunk arra a pontra, hogy nem veszi komolyan az újabb "ne haragudj" kezdetű mondatunkat.

Hogy kell őszintén bocsánatot kérni?

Ha gyakran megbántjuk kedvesünket, akkor bizony gyorsan eljuthatunk arra a pontra, hogy nem veszi komolyan az újabb "ne haragudj" kezdetű mondatunkat.

A melegek nem átnevelhetőek!

Egy amerikai pszichiáter visszavonta tíz évvel ezelőtt írt tanulmányát.

Paris Hilton bocsánatot kért Lindsay-től!

A szőke örökösnő bocsánatot kért Lindsay Lohan-től az ékszerlopási ügyhöz fűzött nyilatkozata miatt.

Bocsánatot kért Romániától az ideiglenes moldovai államfő

"Nem tudták, mit cselekszenek" – utalt az elődök tetteire Mihai Ghimpu.

Hihetetlen: büntetés, mert nem tudtak angolul

A texasi Dallas rendőrkapitánya bocsánatot kért amiatt, hogy beosztottai megbüntettek legalább 39 gépjárművezetőt, mert megítélésük szerint az illetők nem beszéltek angolul.

Bocsánatkérők és nem kérők

Az író beütötte az internetkeresőbe a „bocsánatot kér” kifejezést, és egymillió ötszázkilencvenezer találatra bukkant.

Schobert Norbi levarjúzta Bangó Margitot

Tovább dagad a Bangó Margit körüli botrány, miután Rubint Réka mellé állt férje, Schobert Norbert is, aki szerint egyikük sem tartozik bocsánatkéréssel.