Nőnek adták ki magukat a boksz vb-n a versenyzők, DNS teszttel buktak le

Az Új-Delhiben zajló sportesemény korántsem volt botrányoktól mentes. 

Összecsapott A Hegy és Eddie Hall: ez történt a két erősember bokszmeccsén

Ökölvívásban is összemérte tudását a két ősi rivális, a brit Eddie Hall és az izlandi Hafthor Július Björnsson.

A Jakab, Deutsch bokszmeccs, az újabb menet

Hetek óta tart a két politikus Jakab Péter Jobbik és Deutsch Tamás Fidesz adok-kapok boksz mérkőzése, amelynek minden menetére jellemző a "parasztlengők"  magas szám.

Annak is több értelme lett volna, ha elégeti a kormány a bokszra adott milliárdokat

Az ökölvívást is tejbe-vajba füröszti a kormány 2013 óta, hogy jól szerepeljenek az olimpián.

Jól kezdtek a magyar ökölvívók a Bocskai-emlékversenyen

Huszonhét ország 179 ökölvívójának részvételével kezdődött meg szerdán Debrecenben a 63. Bocskai István emlékverseny, melynek első napján több szép magyar siker is született.

Kis Máté a WBO interkontinentális bajnoka

Kis Máté szombaton az Aradon megrendezett Magyar Ring ökölvívógálán megszerezte a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki címét.

Három aranyéremmel zártak a magyar bokszolók a Bocskai emlékversenyen

A női 75 kilogrammos kategóriában Nagy Tímea, míg a férfiaknál Szaka István és Gálos Roland győzött a szombati döntőkben, így három aranyéremmel zárta a magyar csapat a hagyományos debreceni Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyt.

Harcsa és Kovács is győzött a debreceni ökölvívótorna első napján

A szerdai nyitónapon a várakozásoknak megfelelően a tavalyi világbajnokságon szerepelt Harcsa Zoltán és Kovács Richárd is győzelemmel mutatkozott be Debrecenben a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívótornán.

Utánpótlás ökölvívó törte össze egy 14 éves kislány orrát Szombathelyen

Három kislányt támadott meg a 12 éves bokszoló, csonttörés lett a vége.

Orbán és Gyurcsány ökölharca - egymásnak estek a fiúk - Városi Kurír

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc verbálisan már minden bizonnyal sokszor lejátszotta, hogy miként csinálná ki a másikat.

Erdei Zsolt jó hangulatú megbeszélést folytatott Orbánnal a boksz jövőjéről

A sportág jövőjét érintő kérdésekről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Erdei Zsolttal, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSz) elnökével csütörtök délelőtt az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.

Erdei Zsolt visszatérne a boksz világába

Úgy néz ki, a közkedvelt Erdei "Madár" Zsolt lehet a manapság mélyrepülésben lévő magyar ökölvívás megmentője.

Három aranyat nyertek bokszolóink

Három magyar jutott döntőbe, s mindhárom nyert is szombaton a 61. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen Debrecenben.

Három magyar is döntős a rangos bokszversenyen

Hárman jutottak döntőbe a magyarok közül a 61. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen Debrecenben.

Rablót fogott az utcán a fiatal magyar bokszoló

Igazi hőstettet vitt végbe Harcsa Norbert profi ökölvívó. Egy hálás édesanya mesélte a Blikknek , hogy miután a kisfiától egy férfi fényes nappal ellopta a telefonját, a bokszoló a rabló után futott, s elkapta.

Harcsa nyolcaddöntős Rióban

A 75 kilós Harcsa Zoltán nyolcaddöntőbe jutott a riói olimpia ökölvívótornájának hétfői versenynapján.

Így szívatta meg Muhammad Ali a Life magazin újságíróját

z akkor még Cassius Clay névre hallgató, 19 éves bokszoló arról mesélt az őt meglátogató fotósnak és újságírónak, hogy sokat gyakorolja ütéseit a víz alatt is.

Erdeinek tetszik a lányok bunyója (fotókkal, videóval)

Az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok és a mérlegelést követően folytatódott kedden az Európai Unió női elit, ifjúsági és junior ökölvívó bajnoksága.

BOKSZ - Hazaküldték a csaló bírót

A türkmén bíró segítette volna az azeri bokszolót, de ez lett a veszte, mehetett haza, az olimpián nem vezet több mérkőzést.

Nagy Kitti Kínában öklözhet

Nagy Kornélia Kitti az NYVSC - Big Boxing junior világbajnoki bronzérmes ökölvívója is részt vesz a Kínában megrendezésre kerülő felnőtt női ökölvívó világbajnokságon.

„Ez egy kemény hely lesz”

„Aki nagyot mer álmodni, egy lépéssel mindig közelebb áll a beteljesülés lehetőségéhez, mint az, aki féli megismerni saját céljait.”

Bunyó a Klicsko meccs előtt, közben és utána is (videó)

Nemcsak a Vitalij Klicsko - Dereck Chisora bokszmeccsen szórták a pofonokot, hanem utána is.

A bunyós csaj annyira leszbikus, amennyire meleg az újságíró

Rendhagyó interjút olvasnak!

„Apa mosdik, anya főz…”

Joó István teremvezető, judó edzőnek köszönhetően most megismerkedhetsz egy hellyel, ahol nem számít, hogy a korod 3 és fél vagy egy fél évszázad, Te és a családod megtaláljátok a leginkább nektek való mozgásformákat és kipróbálhatjátok magatokat a legkülönbözőbb küzdősportokban.

VV5 Boksz Gála: Véres küzdelem a lila kendőkért! KÉPEKKEL!

Két hét kemény felkészülés után elérkezett a vasárnap a nagy megmérettetés.

Erdei csúcsmeccsre készül

Aláírt szerződése ugyan még nincs, ám Erdei Zsolt a szóbeli megállapodás alapján már a Showtime csatorna december 31-én sorra kerülő profi ökölvívógálájára készül, amelyen a címvédő amerikai Tavoris Clouddal mérkőzhet meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) félnehézsúlyú világbajnoki övéért.

Egyre népszerűbb a sakkboksz

Egyesek szerint finn, mások szerint holland eredetű a sakkboksz ötlete.

37. Sóstó Ökölvívó Kupa

A hétvégi jó idő rengeteg embert csábított a nyíregyháza-sóstói strandra, ahol az idén már 37. alkalommal tartották meg a Sóstó Ökölvívó Kupát.

A harcos

A precíz, hiteles és érdekes alakításoknak köszönhetően, ami a család összes tagját (sőt, a film összes szereplőjét) jellemzi, és ami két Oscart és Golden Globe-ot hozott a filmnek, ez a bokszfilm családi drámának is tökéletes lenne.

A harcos

Mindörökké boksz!