Könyvek nem csak ajándékba

A téli szezonban a fordulatos bűnügyi történeteket, a romantikus könyvek legjavát, gyerekkönyveket, valamint a sokakat érdeklő pszichológiai írásokat kedvelik az olvasni szeretők.

Nyár, könyvek és egyebek

Kíváncsi vagy arra, hogy melyek a nyár legnépszerűbb műfajai, könyvei, és arra, mi kelti fel aktuálisan az olvasók érdeklődését?

Vallomások és emlékek

Minden idők egyik legtöbbet eladott életrajza és két történelmi regény lett a legnépszerűbb olvasmány márciusban.

Könyvek, melyeket 2022-ben olvastunk

Minden, amit 2022-ben olvastunk.

Megtalálni önmagunk?

Idén nemcsak az áruházak kirakataiba köszöntött be korán a karácsony, a könyvesboltok kínálatát is már ősszel elkezdtük felfedezni.

Mennyi az annyi?

Az év utolsó három hónapjában egyre több új könyv jelenik meg.

Szívhez szóló könyvek

A könyves sikerlistákon gyakran szerepelnek romantikus alkotások, a nyári hónapokban azonban különösen nagy az érdeklődés a szívhez szóló olvasmányok iránt.

Könyvek, hogy ne unatkozzunk

Vannak akik az izgalmas és fordulatos romantikus történetek és krimik, illetve a szépirodalmi művek iránt, mások meg a népszerű önismereti alkotások és a gyerekkönyvek iránt érdeklődnek.

Elfogadni magam és a világot

Az év első hónapja sokak számára a tervezésről, vagy még inkább az újratervezésről szól.

Sütünk-főzünk és olvasunk

Karácsony közeledtével az egész évben népszerű műfajok mellett megjelentek a szakácskönyvek, egyre többen érdeklődnek a gyerekkönyvek iránt, és számos népszerű szerző műve is bekerült a hónap legkeresetteb alkotásai közé.

Könnyed olvasmányok előnyben

Júliusban megérkezett az igazi nyár, s az olvasóközönség is olyan könyvek iránt érdeklődött, melyek üdítő kiegészítői lehetnek egy utazásnak, strandolásnak, vagy akár az otthoni pihenésnek.

Múltunk és jelenünk

Bár már láthatunk jeleket arra, hogy közeledik a tavasz, a valódi nyitás még nem következett be.

Begubózva, de kitekintve

A rideg februárban elsősorban a szerelemről és a romantikáról olvastunk, tanultunk magunkról és a gyermeke(in)kről, de szívesen izgultunk egy-egy krimin is.

Nemcsak főztünk, hanem okosodtunk is

A home office, a digitális oktatás, a “kötelezően” otthon töltött idő, sőt az év végi téli ünnepek sem változtattak olvasási szokásainkon.

Tudatosan választott könyvek

Nem a változatosság, hanem inkább a tudatosság volt a jellemző az olvasás szerelmeseire a nyár utolsó hónapjában.

Felkavaró olvasmányélmények

Az idei nyár elején sokan tették le a voksukat a minőségi szépirodalom mellett – legyen szó hazai vagy külföldi szerzők írásairól.

Könyvekkel a négy fal között

Legyen egy kis önismeret, szépirodalom, fantasy, krimi vagy mesekönyv?

Lányok, asszonyok, kalandok

Májusban a legkedveltebb olvasmányok listájának majd a fele új megjelenésű könyv lett.

Megálmodott történetek

A regényes utazások és a gyermekeknek szóló kalandok mellett a tavasz közeledtével egyre többen tartották fontosnak, hogy a lelki harmónia mellett a testükre is figyeltek az olvasók.

Segítő olvasás

Az önelemzés és -segítés, a nagy szerelmek, az izgalmas kalandok és az emberi küzdelmek mindig lázban tartják az olvasókat.

Könyvek a polcon

A női lektűrök, a szépirodalom, a gasztro- és gyerekkönyvek a legsikeresebb könyvek ezen a télen.

Boszorkányos ez az irodalom

Az őszi könyves világban J.K. Rowling, Kepes András és Borsa Brown mellett Varró Dánieltől Ljudmila Ulickaján át Krasznahorkai Lászlóig és Kondor Vilmosig.

Könyvekkel takarózhatunk

Klasszikus mesék, krimik, a domestic noir sötét hangulata és a fajsúlyos szépirodalom is helyet kapott az őszi legkeresettebb könyvek között.

A nyár kihagyhatatlan könyvei

Égen, földön, levegőben?

Könyvbe borult nyár

A könyvolvasási kedvünk töretlen, a nyár elején vállvetve verseng egymással Leiner Laura, Lakatos Levente, Grecsó Krisztián, Leslie L. regénye és Johanna Basford felnőttszínezője.

Romantikus művek a polcokon

Az év első hónapjaiban újra a csúcsra értek a színezők és a legújabb felnőttszínezők, mellettük romantikus regényeket és a Saul fiával kapcsolatos könyveket vásároltunk.

Könyves lázban égünk

A nagy szerelmek, emberi küzdelmek mindig lázban tartják az olvasókat.

Mit olvasnál a legszívesebben?

Sokan és sokfélét olvastunk tavaly is.

Könyveket a fa alá

Frei Tamás regénye és E. L. James főhőse, Christian Grey története még mindig lázban tartja az olvasókat.

Lapozható fantáziavilág

Az ősz új szerzőket és új megjelenéseket hozott magával, miközben továbbra is biztosak lehetünk abban, hogy a könyvmolyok szívesen fordulnak a szórakoztató irodalom felé, de nem hanyagolják el a szépirodalmat sem.