Katasztrofális választási vereség várhat a Konzervatív Pártra idén Nagy-Britanniában

Minden idők legnagyobb választási veresége fenyegeti a kormányzó brit Konzervatív Pártot a vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint.

A hazug ember esete: Lemondott Boris Johnson képviselői mandátumáról

Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten – erre a következtetésre jutott az ügyben...

Monty Python a Downing streeten: Boris Johnson mégsem indul a miniszerelnökségért

Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.

Üzent egy utolsót: elhagyta a Downing Street-i kormányfői rezidenciát Boris Johnson

Utoljára távozott miniszterelnökként a brit kormányfők hivatalaként és rezidenciájaként szolgáló Downing Street 10.-ből kedden Boris Johnson. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi...

Eldőlt, ki lesz a Anglia új miniszterelnöke

Liz Truss külügyminisztert választották a brit Konzervatív Párt új vezetőjévé – adta hírül az MTI. 

Hivatalosan tizenegyen pályáznak Boris Johnson pártelnöki helyére

Aki a párt elnöke lesz, az töltheti be a miniszterelnöki pozíciót is.

A karma mindenkit utolér: Lemondott Boris “Partygate” Johnson

Lemondott csütörtökön Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéről; a lépéssel megszűnik Johnson miniszterelnöki tisztsége is.

Boris Johnson két minisztere is lemondott, mindkettejüknek megrendült a bizalma a miniszterelnökben

Rishi Sunak pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter mindketten a Konzervatív Párt befolyásos tagjai, lemondásuk intő jel arra nézve, hogy a brit miniszterelnök Boris Johnson ténykedését már saját pártjában sem nézik jó szemmel.

Boris Johnson: ha Putyin nő lenne, most nem lenne háború

Az angol miniszterelnök szerint Putyin toxikus férfiassága miatt tartunk ott, ahol. John MACDOUGALL / AFP

Újabb függetlenségi népszavazás jöhet Skóciában

Kedden terjeszti elő hivatalosan az újabb függetlenségi népszavazás terveit Nicola Sturgeon skót miniszterelnök az edinburghi parlamentben.

Boris Johnson fura dologra szólította fel Oroszországot

Nem arra, hogy hagyjanak fel a harcokkal.

Boris Johnson videókapcsolaton keresztül fog az ukrán parlamentben beszélni kedden

Várhatóan azt fogja bejelenteni, hogy Nagy-Britannai további 300 millió font értékben szállít felszereléseket a háború sújtotta országnak.

A brit miniszterelnök további hadianyagok szállítását ígérte Zelenszkijnek

A brit kormány Ukrajna egyik legnagyobb fegyverellátója az orosz-ukrán háború kitörése óta.

Boris Johnson elképzelhetőnek tartja az orosz győzelmet

„Putyinnak hatalmas hadserege van. De nehéz helyzetbe került, mert katasztrofális baklövést követett el” – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök, aki kiszámíthatatlannak látja, merre alakul az ukrajnai háború.

Nem ússza meg? 12 “bulit” tartott Boris Johnson a COVID alatt – parlamenti vizsgálat indul ellene

Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében.

Parlamenti vizsgálat indul Boris Johnson ellen

Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket – írja az MTI.

Boris Johnsont kitiltották Oroszországból, mert túlságosan ellenséges

Bár azt nem tudjuk, a brit miniszterelnök tervezett-e mostanában odautazni.

Boris Johnsont megbírságolják, mert a karantén alatt illegális bulin vett részt

A BBC híre szerint Boris Johnson miniszterelnököt és Rishi Sunak pénzügyminisztert is megbírságolják a Downing Street 10-es szám alatti miniszterelnöki rezidencián a karantén idején tartott illegális bulik miatt.

Háborús Napló 31. Boris Johnson: Ukrajna megnyerheti a háborút

Boris Johnson alighanem valami nagyon figyelemre méltót akart mondani a címünkben is ismertetett mondatával, hiszen  a háború kimenetelét jósoló megszólalása végére érve kiderül, hogy nem pontosan arra gondolt, mint amit a felütésben megfogalmazott.

Boris Johnson: Putyin "nagyon durván rálépett a gereblyére" Ukrajnával

A brit miniszterelnök szerint az orosz elnök alaposan elszámolta magát az ukrajnai invázióval. Johnson úgy látja, a Nyugatnak fel kell gyorsítania a leválást az orosz energiahordozókról, mert még most is naponta százmilliókat fizetnek ezért, amiből Putyin a háborút finanszírozza. A brit kormányfó a napokban egy szerencsétlen...

Zelenszkij nyugtat, Boris Johnson valós veszélynek látja az orosz inváziót

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn késő este elismerte a két szakadár ukrán területet, és csapatok beküldéséről döntött Luhanszkba és Donyeckbe. Zelenszkij ukrán miniszterelnök szerint ezzel Oroszország felmondja a minszki megállapodásokat és a normandiai négyek által hozott döntéseket is figyelmen kívül hagyja.

Koronavírus: várhatóan hétfő este bejelentik a korlátozások megszüntetését Nagy-Britanniában

Az egyéni felelősségre helyezik a hangsúlyt a közösségi védekezéssel szemben a szigetországban, ezt várhatóan hétfő este fogja részletezni Boris Johnson miniszterelnök.

Boris Johnson: Oroszország 1945 óta nem látott méretű háborút tervez Ukrajnában

A brit kormányfő hírszerzési adatokra hivatkozva közölte ezt a BBC egyik műsorában, és azt is hozzátette, hogy ezen terveknek a végrehajtása bizonyos értelemben már meg is kezdőtött.

Ukrajnába utazik kedden Boris Johnson brit kormányfő

A magyar miniszterelnök meg Putyinnál vizitál kedden.

Menteni a menthetőt: Szinte minden korlátozást felold Boris Johnson

Boris Johnson miniszterelnök szerdán bejelentette a koronavírus-korlátozások enyhítését Angliában, miközben egyre több külső – és belüli – pártja felszólította őt, hogy mondjon le, mivel ismétlődően kiderült, hogy lakhelyén és irodájában szabálysértő partikat tartottak.

Boris Johnson a bulikirály: Nem tudta, hogy a lezárások alatt tartott dáridó szabályellenes volt

Boris Johnson brit miniszterelnök határozottan cáfolta kedden, hogy bárki figyelmeztette volna őt a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i partik szabályellenes mivoltára.

Nem kell PCR-tesztet végeztetniük az Angliába utazóknak, csak gyorstesztet

Vasárnaptól megszűnik az érkezés utáni PCR-teszt-kötelezettség, mivel Boris Johnson brit miniszterelnök szerint már annyira elterjedt az omikron-variáns Nagy-Britanniában. A beutazás utáni gyorsteszt azonban még megmaradt.

Gyorsítja a harmadik oltás beadatását az angol kormány az omikron-variáns miatt

Boris Johnson brit kormányfő azt tervezi, hogy december végére minden angliai felnőttnek lehetősége lesz beadatni a koronavírus elleni harmadik oltást.

Durva kritikát kapott Meghan Markle: Donald Trump szerint Harry herceg felesége nem tiszteli a királynőt

Donald Trump nemrég interjút adott, amelyben nem csak az Egyesült Királyság miniszterelnökéről, hanem Harry herceg feleségéről is elmondta a véleményét.

Brexit: Nagy-Britanniában kitört a WC-papír-pánik, Boris Johnson pedig elutazott Marbellára

Sorban állnak az emberek vécépapírért a szupermarketekben, mert tartanak attól, hogy kifogy a készlet. A nagy áruházláncoknak óriási veszteséget okozhat az áruhiány, amelynek a hátterében megint csak az van, hogy kevés a sofőr a szigetországban.