Kozmetikumot hoz létre Brad Pitt

Kozmetikumot hoz létre Brad Pitt - Brad Pitt saját bőrápolási márkát indított.

2023. január 19-én érkezik a Babylon

A Babylon című film az 1920-as években játszódik.

Brad Pitt vászonszoknyában

Brad Pitt vászonszoknyában - Brad Pitt vászonszoknyában – Ladybug egy tapasztalt, de szerencsétlen amerikai bérgyilkos, a Bullet Train című filmben, amely a tervek szerint augusztusban kerül az amerikai mozikba.

Ezért pereli Angelina Jolie Brad Pittet

Sokáig Hollywood álompárja voltak, ma közös életük utolsó megmaradt csontjain is rágódnak. 

George Clooney 60

“Világhírű színész, aki imádja megtréfálni a kollégáit a forgatásokon, akit többször is jelöltek Emmy- és Oscar-díjra, és aki a Sziriánában nyújtott alakításával el is nyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart.” Május 6-án lett 60 éves napjaink egyik legkedveltebb és legsármosabb filmsztárja, George Clooney.

Váratlan fordulat! Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolja Brad Pittet

Újabb fordulat a már évek óta tartó válásban.

Hoppá: Brad Pitt ismét szerelembe esett – ő lehet az új barátnője – FOTÓ

Egy német modellel hozták összefüggésbe.

Ad Astra – Út a csillagokba mozi

Ad Astra – Út a csillagokba mozi Hollywood rutinját fedi fel, az évente-szükséges-1-db-űrutazós-film című forgatókönyv működtetését.

Ad Astra - Út a csillagokba kritika

Szinte biztos vagyok benne, hogy az Ad Astra Út a ssillagokba című filmet, pár év múlva mind a közönség, mind a kritikusok máshogy fogják majd értékelni, és talán 10-20 év múlva már ott fogják emlegetni a kult sci-fik között.

Volt egyszer egy... Hollywood kritika

Tarantino megcsinálta, megint.

Cate Blanchett 50

Kétszer vehette már át az Oscar-díjat Cate Blanchett, aki olyan különböző műfajú filmek főszerepét játszotta már el mint például A Gyűrűk Ura, az Elizabeth, aTehetséges Mr. Ripley, a Blue Jasmine vagy a Thor: Ragnarök.

Jennifer Aniston vallomása: Brad Pitt megcsalta Angelina Jolie-val

Jennifer Aniston meg van győződve arról, hogy volt férje, Brad Pitt már akkor is „kavart” Angelina Jolie-val a háta mögött, amikor még egy párt alkottak.

Hollywood visszatér Cannes-ba

Az amerikai filmipar tavalyi távolmaradása után a hollywoodi stúdiók és sztárok idén ismét jelentős számban érkeznek a francia Riviérára, ahol kedd este kezdődik a 72. cannes-i fesztivál.

Brad Pitt visszamenne Jennifer Anistonhoz?

Úgy tűnik, a Brad Pitt és Angelina Jolie közti békülősdi csak színjáték volt, pletykalapok arról írnak, Pitt korábbi párját, Jennifer Anistont kerülgeti.

Jennifer Aniston és Brad Pitt

Jennifer Aniston és Brad Pitt filmsztárként úgy találkozott össze, hogy mindkettőjüket ügynökük vakrandira küldte.

Angelina Jolie most már úgy érzi, nem volt jó ötlet elválni

A színésznő hosszú idő után először szólalt meg családi állapotával kapcsolatban.

Brad Pitt és Angelina Jolie milliókon huzakodott

Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak 565 ezer eurót (171,5 millió forintot) kell kifizetnie egy francia tervezőnek, akinek adósok maradtak provence-i kastélyuk kivilágításának megtervezéséért és kivitelezéséért – számolt be róla a The Guardian alapján az MTI.

Angelina Jolie-nak arcbénulása van!

A színésznő is csak ember, minden bizonnyal az ő egészségére is kihatott a válás.

Kiderült, ki Brad Pitt új barátnője

A színészt most egy szőke kolléganője oldalán láthatjuk.

Szövetségesek – a film DVD kiadásban

A vásznon BRad PRitt a KRém... :) "Szövetségesek" lett magyarra átültetve az ALLIED eredeti címe a Paramount gyártásában.

Alkoholizmusáról vallott Brad Pitt

A GQ Magazin hosszú interjút készített Brad Pittel, aki most először beszélt az alkohollal folytatott harcáról.

Angelina Jolie tetoválással mentette volna meg a házasságát

Még 2016 februárjában készíttette el a színésznő azt a különleges buddhista tetoválást, amelynek egyik feladata lett volna, hogy megerősítse a köteléket közte és Brad Pitt között. Mint tudjuk, ez sajnos nem jött be.

Angelina Jolie még mindig nehezen talál szavakat, ha válásáról beszél

Angelina Jolie Kambodzsában adott interjút a BBC-nek, ahol új filmjét, a First They Killed My Father című dokumentumfilmet népszerűsítette, Yalda Hakim riporter azonban nem csak erről, hanem a magánéletéről is érdeklődött nála.

Ő lehet Brad Pitt új barátnője

Korábban már felröppent a hír, hogy Angelina Jolie után új párra talált Brad Pitt – a pletykák szerint pedig a hölgy nem más, mint Kate Hudson színésznő, Goldie Hawn lánya.

Elhagyja Amerikát Angelina Jolie

Annyira megelégelte az őt és házasságát körülvevő botrányokat Angelina Jolie, hogy úgy döntött, elhagyja amerikai otthonát – legalábbis barátai állítása szerint, írja az inquisitr .

Brad Pitt: Angelina nem védi a gyerekeink érdekét

Újabb iratokat nyújtott be a bíróságnak csütörtökön Brad Pitt, annak érdekében, hogy lezárja válóperét Angelina Jolie-val.

Szövetségesek kritika

Érdekes kérdések, komoly dilemma, jó alapanyag.

FBI-vizsgálat: Brad Pitt nem bántalmazta a fiát

Brad Pittet az FBI-vizsgálat is tisztázta, a sztár ellen nem emelnek vádat, mert alaptalannak bizonyult a gyanú, hogy durván bánt volna 15 éves fiával, Maddoxszal egy privát repülőút alkalmával.

Nem nyomoznak Brad Pitt ellen gyermekbántalmazás miatt

Cáfolta a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön azokat az amerikai médiaértesüléseket, amelyek szerint gyermekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálatot folyik Brad Pitt ellen.

Angliában már el is választották Angelina Jolie és Brad Pitt viaszszobrát

Angliában máris a tettek mezejére léptek, gyorsan reagálva a válásra : a londoni viaszbábúiról híres Madame Tussauds múzeumban már szét is választották a házaspár figuráit.