Tóbiás: szocialista törvényjavaslat is van a kártalanításra

Az MSZP úgy értékeli, a Fidesz által kezdeményezet törvény nem oldja meg a Quaestor károsultjainak helyzetét, ezért a szocialisták is benyújtottak egyet az Országgyűlésnek, amely szerintük biztosítja, hogy minden károsult azonnal a pénzéhez juthasson.

Nyilvánosságra hozták Tarsoly Orbánnak írt levelét

Kedden nyilvánosságra hozták Tarsoly Csaba Orbán Viktornak írt levelét a kormany.hu oldalon.

PM: lehet, hogy a hatóságok már 2013-ban tudtak a Quaestor problémáiról

A Párbeszéd Magyarországért arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a vagyonzárolási törvényt – ezt a párt társelnöke mondta kedden az MTI-nek.

Rogán szerint akik nem szavaztak a kormánnyal, azok a brókerek barátai

A Fidesz frakcióvezetője a brókerek barátainak nevezte azokat az országgyűlési képviselőket, akik kedden a parlamentben nemmel szavaztak a kormánypártok vagyonzárolási törvényjavaslatára.

Brókerbotrány: elfogadta a parlament a vagyonzárolási javaslatot

Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.

Giró-Szász: Orbán rosszul emlékezett

Orbán Viktor egy mindössze egy éjszaka alatt elkészült nemzetgazdasági jelentés miatt rendelte el, hogy az állami pénzeket ki kell venni a brókercégekből – hangzott el az RTL II híradójában.

A brókerbotrányhoz kapcsolódó vagyonzárról dönt a parlament

Az Országgyűlés ma elfogadhatja a kormánypártok azon hétfőn tárgyalt javaslatát, amely az érintett vezetők vagyonának zárolásával nyújt segítséget a brókerbotrányok károsultjainak. A Ház ülése 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a szavazások. A képviselők elsőként az Áder János...

Megsértődtek Orgovánra, mert nem csinálta végig az ügyet

A Bors munkatársa otthonában beszélt a tápiósági férfival, aki tíz napig volt a Quaestor vezérigazgatója.

Orbán: csütörtökön kiderül, mely állami intézmények tartottak pénzt brókercégeknél

Csütörtökre ígérte Orbán Viktor miniszterelnök a közvélemény tájékoztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel.

Újabb Quaestor-cégről derült ki, hogy Orgován Béla lett a vezére

A Quaestor Invest Kft.-nél is úgy döntöttek, lecserélik az ügyvezetőt, ezért Tarsoly Csaba felesége, Tarsolyné Rónaszéki Erika helyett most már a börtönviselt volt közmunkás, Orgován Béla a vezető.

Quaestor-botrány: Rogánék a Gyurcsány-kormányt vizsgálnák

Parlamenti albizottságban vizsgálná a Fidesz, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint összegű, fedezet nélküli hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) – közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Együtt: a "Rogán-féle blöfftörvény" nem segít a brókerbotrány károsultjain

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint parlamenti bizottságnak kell kivizsgálnia a brókercégek csődje miatt kialakult helyzetet – mondta hétfőn sajtótájékoztatón Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa.

A DK elvenné Orbán és Matolcsy vagyonát

A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.

Brókerbotrány: az LMP már 1997-től vizsgálódna

Az LMP olyan parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amely a tőkepiaci törvény hatályba lépésétől, vagyis 1997-től vizsgálná, hogy a brókercégek és a politika összefonódása, illetve a jogszabályi környezet hogyan veszélyeztette a kisbefektetők pénzét.

Levették a napirendről a vállalkozásfejlesztési bizottságban Matolcsy és Szijjártó meghallgatását

Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága levette hétfői ülésének napirendjéről Matolcsy György és Szijjártó Péter meghallgatását. A kormánypárti képviselők 6 nem és az ellenzéki honatyák 4 igen szavazata mellett a testület úgy döntött, leveszi a napirendről azt a pontot, amelyet eredetileg a brókerbotrányban...

A brókerbotrányok utáni segítségről tárgyal a parlament

Az Országgyűlés ma tárgyalhatja a kormánypártok azon kedden elfogadni tervezett javaslatát, amely segítséget nyújthat a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában.

Eltűntek a barátok Tarsoly mellől

A Quaestor-vezér egyik közeli barátja nemcsak a bukás lélektanát, hanem Tarsoly jellemét is megrajzolta a Borsnak .

Giró-Szász: Tarsoly akkor tájékoztatta Orbánt, amikor a jegybankot is

Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa a brókercég problémáiról március 9-én tájékoztatta levélben a miniszterelnököt, akkor, amikor azokat a jegybank felé is jelezte – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az ATV Szabad szemmel című, vasárnap este sugárzott műsorában.

Tarsoly ügyvédje fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen

Előzetes letartóztatásba helyezte Tarsoly Csabát és két társát vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság, a döntést azonban a Quaestor tulajdonosának ügyvédje megfellebbezte.

Előzetesbe került Tarsoly Csaba

Előzetes letartóztatásba helyezte Tarsoly Csabát és két társát vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság – erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője vasárnap este az MTI-nek.

Lázár: Valaki vagy nyalakodik, vagy politizál

Csányi kitüntetésével nem ért egyet, Orbán stadionja nem zavarja, Mészáros számoljon el a vagyonával.

A Tarsoly-tárgyalás közelében lődörgött Habony és Vajna

Záróvonalon, öv nélkül csapatták a nagyurak egy fekete gengszterfurgonban vasárnap Budapesten, nem messze a Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásáról szóló bírósági tárgyalás helyszínétől – látható a hvg.hu videóján .

Quaestor-károsultak tüntetnek Debrecenben

Keményen dolgozó kisbefektetők tartanak demonstrációt Debrecenben, a Csapó utcában – közölte az MTI.

Gondterheltnek tűnik Tarsoly Csaba

Friss fotót közölt az MTI a "Quaestor-cégcsoport elnök-vezérigazgatójáról".

Kormánytagok vagyonát is zároltatná az LMP

Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek – köztük akár kormánytagok – vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnap Budapesten tartott...

Amikor az értelem szabadságot vesz ki

A Fidesz megmondja, előkerül a Gyurcsány kottájából játszó ellenzék, de semminek semmi értelme.

A brókerbotrányban érintett vezetők vagyonzárolásáról dönthet a Ház

Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének első felében hétfőtől szerdáig ülésezik, a képviselők pedig akár már kedden elfogadhatják a kormánypártok azon javaslatát, amely segítséget nyújt a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában.

A Fidesz szerint a szocik a botrány eltussolásában érdekeltek

A szocialista kormányok miért hunytak szemet az évtizedes pénzügy korrupció fölött, miért engedtek brókereket a kormányuk közelébe és mit keresnek az embereik a brókercégek hálózatában – tette fel a kérdést az a Fidesz-frakció, amelynek kormánya néhány nappal ezelőttig még brókereknél kaszinóztatott több milliárdnyi...

Felelősen bántál a közpénzzel? Kisapám, és előtte?

Kéri László politológus az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a brókerbotrányról és az azt övező kormányzati kommunikációs bénázásról.

Még mindig nincs előzetesben Tarsoly Csaba

Vasárnapra halasztották a döntést arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék-e a Quaestor-ügyben őrizetbe vetteket .