Házi őrizetbe kerültek az eddig előzetesben lévő Buda-Cash-brókerek

Jogerősen házi őrizetre módosította a Buda-Cash-ügy eddig előzetes letartóztatásban lévő két gyanúsítottja elleni kényszerintézkedést pénteken a Fővárosi Törvényszék, két másik gyanúsított házi őrizetét pedig meghosszabbította.

Sitten maradnak a Buda-Cash gyanúsítottjai

A Fővárosi Törvényszék szerdán két hónappal meghosszabbította a Buda-Cash-ügy gyanúsítottjai közül kettőnek, V. Péternek és T. Péter Árpádnak az előzetes letartóztatását.

Őrizetbe vették a Buda-Cash alapítóját

Két újabb embert hallgattak ki gyanúsítottként szerdán a Buda-Cash üggyel összefüggésben – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.

Megdöbbentő védekezéssel állhatott elő a Buda-Cash vezére

A Buda-Cash két korábbi vezetője, Pintér Zoltán és Pál Gyula nincs is előzetesben – írja legújabb számában Figyelő.

Kétmilliárd forintot kapnak a károsult önkormányzatok a Buda-Cash-ügyben

Kétmilliárd forint segítséget kap a Buda-Cash-botrányban érintett 84 önkormányzat a kormány szerdai döntése alapján, hogy a települések megőrizhessék működőképességüket, ki tudják fizetni a szociális segélyeket és a béreket – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Több százmilliót követel a Buda-Cash a károsultaktól

A csalással vádolt Buda-Cash brókerház több tíz-, sőt több százmillió forintot akar kifizettetni ügyfeleivel – írja a Blikk .

Tóbiás: Fideszes piramisjáték a brókerbotrány

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a Buda-Cash- és a Quaestor-ügy egy fideszes piramisjáték.

Hírek időrendben

A férjem „infomániásnak” nevez, és (ebben az egyben) igaza van. Abszolút hírfüggő vagyok. Ez az én drogom. Emiatt még arra is előfizettem, hogy a telefonomra is kapjak híreket. Az origo-tól, SMS-ben.