Üzenetváltás Gyurcsány Ferenc és Budai Gyula között

Mint arról beszámoltunk, Budai Gyula kapta meg a volt emberi erőforrás miniszter, Balog Zoltán helyét a parlamentben, miután Balog úgy döntött, lelkészi szolgálata összeegyeztethetetlen a parlamenti képviselőséggel (bár miniszterelnöki biztosi pozícióját megtartja).

Budai Gyula a süllyesztőből Balog képviselői székébe kecmergett

Emlékeznek még Budai Gyulára?

Budai Gyula kapja meg Balog Zoltán parlamenti mandátumát

A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésén döntött arról, hogy a Fidesz-KDNP közös listájáról Budai Gyula kaphatja meg a Balog Zoltán lemondása miatt megüresedett országgyűlési képviselői helyet.

Fidesz: a Jobbik vezetésében bűnözők és megvett politikusok vannak

Budai Gyula fideszes képviselő szerint pártja álláspontja az, hogy a Jobbik vezetésében áfacsalók, bűnözők és megvett politikusok vannak.

Budai Gyula szerint Czeglédy Csaba és bűnszervezete finanszírozta baloldaliak kampányát

Kész Zoltánnak, Veszprém független országgyűlési képviselőjének válaszolnia kell arra, hogy hol van az a pénz, amelyet Czeglédy Csaba, szocialista politikustól kapott a 2014-es választási kampányának finanszírozására – jelentette ki Budai Gyula országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) szerdán, Veszprémben.

A Fidesz újfent Hadházy Ákost ekézi

A Fidesz szerint Hadházy Ákos apja és anyja egy strómanhálózat tagjaként segítették kijátszani a földtörvényt.

Budai színlelt szerződései - nem feltárta, írta! - Városi Kurír

Ugye mások is úgy emlékeznek, mint én, vagyis, hogy ez a Budai Gyula ugyanaz a Budai Gyula ügyvéd, akiről az atv.hu beszámolója alapján ezt írta 2010 novemberében a Nol.hu:„Színlelt szerződések sorát ellenjegyezte Budai Gyula ügyvédként 2010-ben."

Budai Gyula, a pofátlan szűz 2012. márc. 6. - Városi Kurír

A legnagyobb közösségi portál időről-időre felöklendezi egy-egy régebbi posztomat.

Miért tolja Orbán pont őket a képünkbe? - csak erősgyomrúaknak - Városi Kurír

Tudom, nem illik valakinek a külsejével tréfálkozni, de esetükben belső lelkiviláguk ül ki a fizimiskájukra.

Korai Gyurcsányék öröme: hiába nyertek Deutsch ellen, hatályon kívül helyezhetik az ítéletet

A jelek szerint óvodás hibát követett el a Fővárosi Törvényszék bírája kedden az Altus kontra Deutsch és Budai személyiségi jogi perben. Mikus Zsuzsanna bírónő ugyanis a Fidesz Lendvay utcai székházába postázta Deutsch Tamás idézését, miközben a politikus Brüsszelben dolgozik európai parlamenti képviselőként, nincs semmilyen...

Dobrev Klára nyilvánosságra hozta a Czeglédy cégének adott kölcsön részleteit

A jegybank pénzfelügyeleti eljárást indított az Altus ellen.

Eljárás indult Gyurcsányék mutyigyanús kölcsönügyletei miatt

Piacfelügyeleti eljárást indított a jegybank a Gyurcsány Ferenc egyik családi cége által Czeglédy Csaba érdekeltségének nyújtott három darab, összességében több mint 200 milliós kölcsön miatt – értesült a PestiSrácok.hu. Alapos a gyanú ugyanis arra, hogy Gyurcsányék cége jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzett, s...

Budai Gyula beteg – sorosiászban szenved - Városi Kurír

A sorositisz fertőző betegség, főleg a határon – pardon kerítésen – belül terjed és a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, mi sem bizonyítja ezt jobban mint Budai Gyula megbetegedése.

Budai Gyula szerint a Soros-hálózat megint támadja az országot

Budai Gyula egykori fideszes elszámoltatási biztos arról beszélt, hogy a Soros-hálózat megint támadja az országot.

Fidesz-góbé: Czeglédy Gyurcsány strómanja - Városi Kurír

Budai Gyula újra csúcsra jár, azt ókumlálta ki, hogy Czeglédy Csaba nem más, mint Gyurcsány Ferenc strómanja. Feladata, hogy megfelelő mennyiségű pénzt teremtsen elő a DK működéséhez. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:

A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány strómanja

A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak.

Budai Gyula újra bizonyíték nélkül vádol, amiért több okból is perelhető

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Gyurcsány Ferenc lelepleződött, amikor kiderült, hogy kölcsönt adott Czeglédy Csabának, 80 millió forintot juttatott számára az érdekeltségébe tartozó Altuson keresztül.

Budai Gyula berágott, hogy ítélet született arról, hogy "rosszul ítélte meg" a Hagyó-ügyet

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette a Hagyó Miklósra, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesére első fokon kiszabott büntetést. Budai Gyula saját jogon és anyapártja nevében is felháborodott.

Budai Gyula a tőle megszokott légbőlkapott vádakkal operál – újra bevesszük?

Budai Gyula „választási üzemmódba” kapcsoltatott, pontosan ugyan azt teszi, mint négy éve.

Budai Gyula: Hollandiának bocsánatot kell kérnie!!

Nem elég, hogy elhatárolódott Hollandia külügyminisztere nagykövetétől, válaszolta Budai Gyula szombati sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre.

Budai Gyula harcba száll a legbutább fideszes címért - nagy a tolongás

Budai Gyula nem hagyja megzavarni magát a nyári szünet miatt, a szabadságolás alatt sem állhat meg a kormányzati gyűlöletkampány.

Budai Gyula, a hamis-vád király újra töltve

Budai Gyula újra csatasorba állt, teszi amihez ért, alaptalanul vádaskodik.

Közeledik (?) a választás, Budai újra elszámoltat – az már úgy bejött neki

Ha 2018-ban tényleg kiírják a választást, akkor valóban itt az ideje, hogy Budait leporolják és elővegyék a naftalinból, hogy gátlástalanul vádaskodjon a Fidesz kedvére.

Budai Gyula leporolva, újra kész arcát adni bármihez

Budai Gyula – ki ne emlékezne erre a nemes névre – a volt elszámoltatási főmuftit Szijjártó nemkülönben emlékezetes külügy-féle miniszter „2017. március 22. napjától a kinevezés visszavonásáig – de legfeljebb 6 hónap időtartamra – az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért...

Budai Gyula szerint ez az utóbbi évek legsikeresebb nemzeti konzultációja

Budai Gyula szerint a több mint másfél millió visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőív erős felhatalmazást jelent, ez az utóbbi évek legsikeresebb nemzeti konzultációja.

„Nagyon sokan így szeretjük őt” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője Bayer Zsoltról

Halász Jánost megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a lovagkereszttel kitüntetett Bayer taknyot és vért emlegetve uszított civilek ellen.

„Közhírré tétetik!” – kisdobbal a Fidesz ellen

„Közhírré tétetik” – hangozhatna a bevésett szlogen, és az odagyűlők szemelvényeket hallhatnának a valóban megtörtént eseményekről.

Grúzián keresztül kerülné meg a kormány az orosz embargót

Budai Gyula – szerdán és csütörtökön – hivatalos látogatáson tartózkodott a kaukázusi ország fővárosában, ahol tárgyalásokat folytatott a grúz kormány több tagjával a magyar-grúz gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről; tekintettel arra, hogy az utóbbi időben visszaesett a kétoldalú...

Budai Gyula lúdágazati erősödést prognosztizált Tajvanon

Ha volt hír, amit ma nem láttunk jönni, hát akkor az ez: erősítheti pozícióit a magyar lúdágazat Tajvanon!

Több száz hektár állami földhöz jutott Szijjártó csapatának holland szponzora

Bugyi környékén jutott több száz hektár állami földhöz a Dunakeszi Kinizsi egyik mezszponzora, a holland Joseph Janssen érdekeltségébe tartozó Hunland Trade Kft. – dacára annak a sűrűn hangoztatott elvnek, hogy külföldiek ne juthassanak földhöz Magyarországon.