Világháborús pillanatképek a hátországból: egy centenáriumi konferencia utóélete

2015-ben Budapesti hétköznapok 1914 – A Nagy Háború hátországának életképei címmel adta közre Budapest Főváros Levéltára annak a konferenciának az anyagát, amelynek 2014-ben adott otthont. Rendhagyó módon azonban nem egy tanulmánykötet foglalja össze a konferencia résztvevőinek eredményeit, hanem az érdeklődők egy DVD...

Itt van a város, voltak lakói

Az utóbbi időben többször is találkozhattunk Budapest Főváros Levéltárának nevével a médiában. Szélesebb közönséghez is eljutott a híre annak, hogy a Levéltárba került az 1944-ben készült lakás- és bérlőösszeírások most fellelt része, illetve bemutatták – a Magyar Nemzeti Levéltárral közösen – az I. világháború...

Levéltárak az első világháború kutatásának szolgálatában

A maga nemében egyedi kettős bemutatónak adott otthont a Budapest Főváros Levéltára (BFL) 2015. szeptember 17-én a fővárosi intézmény, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) szervezésében, melyen egy mind szakmai, mind oktatási szempontból figyelemre méltó DVD-t és virtuális kiállítást mutattak be az előadók, akik a két...