Újabb ezer ingyenes antitest-vizsgálatot ajánl fel a hatvan éven felüli budapestieknek a főváros

Az V. kerületi Városháza parkban lévő mobil tesztelőponton lehet a vizsgálatot elvégezni, a regisztráció és időpontfoglalás csütörtök 8 órától nyílik meg.

Hétfőn indul a Blaha Lujza tér felújítása, több hónapig lesz forgalomkorlátozás a kereszteződésben

A nagykörúti villamosokat nem fogja érinteni a munkálat. A tervek szerint a téren több zöldfelület lesz, lehetőség nyílik a Népszínház utcai és a majdani Rákóczi úti villamosok összekötésére is, de a felrobbantott Nemzeti Színház is meg fog jelenni a burkolaton. A felújítással várhatóan 2022 végére készülnek el.

Megjelent a Nyugat Plusz folyóirat téli száma

Megjelent a Nyugat Plusz folyóirat téli száma, amelyben a felvidéki magyar költőt, Tőzsér Árpádot köszöntjük születésnapján.

Újabb színes falak a fővárosban

A Földművelésügyi Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt. és a Színes Város Csoport együttműködésében Budapest mint fiatalos turisztikai célpont jelent meg a Színes Város projektsorozattal.