Kijutottak az Illatos úti mérgek: már az élő szervezetből is kimutatták őket

Két különböző, független laborban végzett friss vizsgálati eredmény is azt mutatta ki, hogy a Vegyiművek mérgei kijutottak az ipari területről, és bejutottak élő szervezetekbe is.

Még ma elkezdik elszállítani a veszélyes hulladékot az Illatos útról

Még csütörtökön megkezdhetik mintegy ezer hordó veszélyes hulladék elszállítását a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről – jelentette be a Pest megyei kormánymegbízott a helyszínen sajtótájékoztatón.

Még több mint egy évig is maradhat a 2200 tonnányi veszélyes hulladék az Illatos úton

A Budapesti Vegyiművek (BVM) Illatos úti telepén több mint 2200 tonna veszélyes hulladék található – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája csütörtökön az MTI érdeklődésére.

1,2 milliárdot kér az Illatos úti szennyezés eltakarítására az agrártárca

Az Illatos úti telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítására és a szükséges feladatok elvégzésére 1,18 milliárd forintos igényt terjeszt a kormány elé a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – tájékoztatta a szaktárca szerdán az MTI-t.