Totális meghunyászkodással válaszolt az Operaház igazgatója, miután a Magyar Időkben azzal vádolták meg, hogy gyerekeket buzít be a Billy Elliot című előadásuk

Szombaton még vitatkozott a Magyar Időkben megjelent kritikákkal, ma már leginkább csak magyarázkodik.

Leszbikus kormányzót választott a kanadai Ontario

Kathleen Wynne az első nyíltan homoszexuális politikus, akit Kanadában vagy angolul beszélő országban kormányzóvá választottak.Wynne már tavaly óta vezette a tartomány liberális kisebbségi kormányát, miután az előző vezető lemondott.

Kerényi szerint liberális diktatúra épül

Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott klasszikus, egész oldalas nagyinterjút adott a Népszabadságnak, ami a napilap hétfői számában jelent meg....

Orbán helyett színésztársa válaszolt Kulkának, kiállt Kerényi mellett

Orbán Viktor helyett Bognár Zsolt színművész, Kulka János egykori évfolyamtársa írt választ a színésznek a Kerényi-ügyben. Hétfőn Kulka János nyílt levelet írt a miniszterelnöknek Kerényi buzilobbizós ügyében. Arra kérte Orbánt, határolódjon el megbízottja szavaitól.

Kerényi sikeresnek érzi a buzizást

Bár Kerényi Imre szerint manipulatívan vágták össze azt a hanganyagot, amelyből kiderült, hogy a Keresztény Színházak Fesztiválján buzilobbizott, egy szerda reggeli interjúban azért még belehúzott – írja az Origo . "A heteroszexuális reprodukálja magát, a homokos nem – így működik a világ. Szemérmesen műveljék a műfajt,...