Hárommilliós bírsággal megúszta a bánya, hogy sárlavina zúdult Recskre

Több mint negyven embernek kellett elhagynia az otthonát.

Nagy a titkolózás: Semmit sem mond a hatóság a sárlavináról, ami Kósa Lajos barátjának bányájánál történt

Pedig Recsken állítólag már júniusban megvolt a helyszíni szemle, ami után megállapításokat is tettek.

Koncz Zsófia szerint a fideszes kormánynak semmi köze a NER-hez

Koncz Zsófia fideszes államtitkár az LMP-s Kanász-Nagy Máté kérdésére mondott fideszes mércével mérve is meghökkentő dolgot.

Kósa Lajos közeli cég lakott terület mellett nyithat bányát Recsken

A lakosságot nem kérdezték meg. 

A kormány vállon veregettette magát: ezt jól csináltad!

Már nagyon kellett, hogy egy a kormány által életre hívott szervezet jól belevágja teremtője képébe: „a hatékony állam a káoszból is rendet tud teremteni...". A hatás nem maradt el kormány-pajti továbbra is fizetteti velünk a szóban forgó cég dolgozóit, sőt, tágítani készül a hatáskörét.

Tűz volt egy bányában Oroszországban, legalább 11 ember meghalt

Tűz keletkezett a szibériai Kemerovo megye Belov városának közelében lévő Lisztvjazsaja szénbányájában csütörtökön, a balesetben legkevesebb tizenegyen életüket vesztették.

Aranybánya nyílik a Börzsönyben, több száz tonna nemesfémet termelhetnek ki

A cél, hogy több száz tonna aranyat és ezüstöt bányásszanak ki az Északi-középhegység legnyugatibb részén. 

Gánt-Bauxitföldtani Park - Pe-Ki Apartmanok

A gánti bauxitbánya a kinyert mennyiséget tekintve egykor Európa legnagyobb bauxitkitermelése volt.

Orbán Viktor részvétet nyilvánított a csehországi bányaszerencsétlenség miatt

A cseh és a lengyel miniszterelnöknek küldött levélben nyilvánított részvétet Orbán Viktor kormányfő a csütörtök éjszakai, csehországi bányaszerencsétlenség után – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t.

Hamarosan megnyílik Románia legnagyobb aranybányája

A környezetvédők szerint ez erősen aggályos.

Aberfan: a falu, ahonnan kivesztek a gyerekek

Egy pillanat alatt tüntek el a gyerekek, ahogy a falu fölé magasódó szénbánya meddőhányójáról lezúduló sárlavina betemette az iskolát.

Minden bányász sírva fakadt ezen a versen

2014 májusában szem nem maradt szárazon, amikor a törökök kézbe vették a Vatan nevű lapot.

Legalább nyolcan haltak meg egy ukrajnai bányaszerencsétlenségben

Legalább nyolc bányász meghalt, kilenc pedig súlyosan megsérült egy sújtólégrobbanásban csütörtökön a nyugat-ukrajnai Lviv megye egyik bányájában – közölte az MTI.

Kotrógép gyűrte maga alá a bányai munkást Visontán

Életét vesztette egy munkás szombat este a visontai bányában, amely a Mátrai Erőműhöz tartozik.

Lovat ettek, kitüntették őket - Európa legnagyobb bányatragédiája

A bányászok a tárnában még életben voltak, de odafönt a bányatársaság már halottnak nyilvánította őket, és leállította a keresést.

Akkora, mint egy busz, és egy vagyont ér a legnagyobb jádekő

A világ egyik legnagyobb jádekövét találták meg múlt héten Mianmarban. Bár sokra nem mennek vele, hiszen a majd hat méter hosszú tömböt nem tudják gépek hiányában elmozdítani a helyéről. A bányacég még nem tudja, mit kezdjen vele – írja a nuus.hu .

Juhász feljelentést tett Orbán apjának a bányái miatt

Juhász Péter feljelentést tett hűtlen kezelés, költségvetési csalás, vesztegetés és színlelt szerződés miatt – írja a politikus a Facebookon.

Harminchat nap után hozták fel a mélyből a négy kínai bányászt

Harminchat nap föld alatti fogság után hoztak élve a felszínre négy bányászt a kelet-kínai Santung tartomány Paotaj járásban – jelentette az állami Hszinhua hírügynökség helyi idő szerint pénteken késő este.

Ásványvíz a 67P üstökösről és késkészlet Eros kisbolygóról származó vasból

Mostantól szabadon kitermelhetőek és értékesíthetőek a naprendszer ásványi kincsei.  

Oroszországban beomlott a pokol kapuja

Beomlott egy volt bánya Oroszországban, a Permi határterületen: a helyén csak egy hatalmas lyuk maradt.

Egy kis helytörténet: Oroszlányi kisvasutak

Oroszlány környékén - a szénbányászat virágzásának évtizedeiben - több kisvasút is volt. Mindegyikről szót ejtünk ezekben a hetekben, most ezzel foglalkozunk: "Oroszlányi bányafatelep kisvasútja"

Sajtó, mocsár, hatalom

...Mert a kormányzat, és benne Orbán Viktor töretlen erővel és lelkesedéssel harcol a nemzet érdekében, S éjszakáit is a nép felemelésére fordítja. Tőle távol áll minden, ami a népet sanyargatná, és eljövendő évtizedeken át áll majd sziklaszilárdan a vártán. Szembe a széllel, mely Turul-tollakat hord szét az ég...

Népszavazás lesz a verespataki bányanyitásról

„Egyetért-e az Erdélyi-érchegység bányászatának újraindításával és a verespataki bányaprojekttel?” Ez lesz az a kérdés, amelyre a szavazóknak válaszolniuk kell december 9-én, a romániai Fehér megye önkormányzatának határozata szerint.

Orbán-bányából hozzák a követ?

Olvasói információ szerint a Kanizsán és térségében zajló szennyvízberuházáshoz szükséges kőzúzalékot Orbán Viktor édesapjának a Fejér megyei bányájából hozzák.

Sajókápolna a bányanyitás ellen harcol

Sajókápolna - A helyiek szerint élhetetlenné válna a Pitypalatty-völgyi község, ha a határában nyíltszíni bánya létesülnek.

A tőzegbánya titka

Vannak egyenlők és még egyenlőbbek

Gyémántra éhezve - 525 méter mély gyémántbánya

A gyémánt már réges-régen rabul ejtette az emberek szívét, ezért nem is meglepő, hogy mindent megteszünk annak érdekébe, hogy hozzájussunk.

Élve eltemetve...

Feszült, 33 ember életéről döntő napok, melyeket 2010 augusztusában és októberében az egész világ lélegzet-visszafojtva figyelt.

Ilyet még nem látott: földalatti felhőkarcoló

A föld tele van elhagyott, hatalmas lyukakkal, amik a már kifosztott, elhagyott bányák után maradnak.

Ez ám főnök a javából! Mercit ad karácsonyra a dolgozóknak

Nem róla írta Moliére A fösvény című darabot, az már biztos.