Ezt a bébiételt ne adja a kicsiknek, kivonták a forgalomból!

Műanyagra emlékeztető idegen anyag miatt visszahívták a forgalomból az OVKO márkájú, körte almával hozzáadott cukor nélkül elnevezésű bébidesszert egyes tételeit – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Vett ebből a bébiételből? Inkább vigye vissza, fémgolyóra emlékeztető tárgyat találtak benne

A NÉBIH egy cseh származású bébiételben fémgolyóra emlékeztető dolgot talált, a terméket a Rossmann Magyarország Kft. forgalmazta. A bolthálózat blokk ellenében visszaveszi a kérdéses terméket.

Figyelem, ezt a bébiételt ne adja a gyereknek!

Az Univer Product Zrt. visszahívja az általa gyártott és forgalmazott "brokkoli főzelék csirkehússal 8 hónapos kortól" bébiételt, mert egy összetevőjével kapcsolatban élelmiszerbiztonsági kockázat merült fel – jelentette be a társaság szerdán.

Bio bébiételek

Ha a legjobbat szeretnénk kisbabánknak, akkor a boltban kapható kész bébiételek helyett, inkább készítsük el mi magunk a finom, egészséges és tápláló bio alapanyagokból készült csemegét neki!

Tücsköt találtak a bébiételben

Ismét élelmiszerbotránytól hangos a japán sajtó: egy helyi gyártó bejelentette, hogy 120 ezer adag bébiételt von vissza a forgalomból, miután az egyikben tücsköt találtak.

Bébiételt eszik? Ezt ne egye, visszavonták!

Atropin alkaloid jelenlétét mutatta ki a német élelmiszerbiztonsági hatóság egy svájci előállítású bébiételben, a gabonapépet Magyarországon már kivonták a forgalomból, de 26 dobozzal eladtak belőle – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kedden. A figyelmeztetés az Európai Unió élelmiszer- és...

Milyen új ételeket vezethetünk be? Hogyan vezessük rá őket a rágásra?

Hogyan készítsük el a 8-10 hónapos babák főzelékét?

Mit egyen a baba, ha már nem annyira baba?

Szanaszét köpködött püré, csukott száj, és filmbeillő fintorok.

Ettől bio a bébiétel

A babák mindenből a legjobbat érdemlik, ez nem is kérdés. De anyuka legyen a talpán, aki egy üzletbe lépve kapásból tudja, merre is keresse a legjobb bébiételt.

Határérték feletti rovarölőszert találtak az egyik bébiételben

Határérték feletti rovarölőszer hatóanyag-maradékot mutatott ki a laboratóriumi vizsgálat az Ovko egyik bébidesszertjében.

Milyen veszélyei vannak a konzerv bébiételeknek?

Azok a kisgyerekek, akiket házi készítésű ételekkel kínálnak, később szívesebben fognak zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, mint azok, akik konzerv bébiételeket kapnak.

Rántott hús, virsli, ketchup: sokkoló az 1-3 éveseknek - Nem a fogakkal jön a felnőtt kor!

Finom átmenet helyett sokkoljuk az 1-3 éves gyermekek szervezetét a felnőtteknek készült sós, cukros és kalóriadús fogásokkal.

Mi az, amit mindenképp adj a babádnak enni?

Az Illinois-i Egyetem táplálkozástan professzora szerint a kisgyermekeknek nagy mennyiségű omega-3 zsírsavra van szükségük az agy, az idegek és a szem fejlődéséhez, azonban a szilárd ételekre történő áttérés után a legtöbben nem jutnak hozzá ehhez a fontos tápanyaghoz.

Zöldségmix husival babáknak

Babám egyik kedvenc étke - még nekem is ízlik...

A dm Kft. elővigyázatosságból visszahívja a Babylove üveges bébiételét Magyarországon is!

Németországban üvegdarabokat találtak két darab babylove bio bébidesszertben (joghurttal és vegyes gyümölccsel, 7 hónapos kortól, 190g). Elővigyázatosságból ezért a dm Kft. Magyarországon is visszahívja az érintett gyártási számmal rendelkező termékeit.

7 hónapos kortól adható ételek

Mit lehet adni a babának, ha már elmúlt hét hónapos?

Mi kerül az asztalra? - FŰSZER (előre szólok, ez nem egy gasztroblog)

Az Unióhoz történő csatlakozásunk után azt hiszem joggal várhattuk volna el, hogy az áruházak polcaira ne kerülhessen mindenféle káros anyagot tartalmazó élelmiszer.

Repceolaj - a bébiételek egészséges adaléka lehet

A kutatók a repceolajat adalékként javasolják az üveges bébiételekhez.

Áfonyás almapüré

Az áfonya igen tápláló – miért ne párosítanád a babák kedvencével, az almával?

Csirkehús sárgarépás rizzsel

Egy igazán laktató, egészséges és finom ebéd a babádnak!

Sütőben sült burgonya avokádóval

A burgonya mindig jó, az avokádó meg különleges ízt ad – próbáld ki, a babád imádni fogja!

Brokkoli burgonyával, sajttal

A brokkoli nagyon egészséges, rengeteg C-vitamin van benne.

Csirkepüré – babáknak 8 hónapos kortól

Ha már teljesen üres a kamra, de van egy darabka csirkemell, és a baba éhes...

Csirke almával

Csirkemell és alma?

Áfonyás-banános joghurt

Egy kevés tápláló gyümölcs, egy pohár joghurt, és már kész is az egészséges ebéd a babának.

Áfonyás-Barackos meglepetés

Valami különlegeset adnál a babádnak?

Banános Avokádó – babáknak 6 hónapos kortól

Sürget az idő?

Sült szilva fahéjjal

A szilva és a fahéj briliáns párosítás – a babád is biztos szeretni fogja!

Krémes padlizsánpüré pritamin paprikával

Másik nevén: Török paradicsom!

Barackos sárgarépapüré

A barack édes-zamatos íze nagyszerű összhangban lesz a sárgarépa vitaminjaival.