Békemenet a kóla ellen! - a normálisan élt élet joga a tét! Jobb kiállni érte, mint a kétségbe vonását elszenvedni

Szóval, van az a plakátpár a metróban, az egyiken az látható, hogy két szép fiatal felnőtt lány összehajol és kólát isznak, a másikon az, hogy két szép fiatal srác összehajol és kólát isznak.

Idén nem lesz Békemenet március idusán

A kormányhoz igen közelálló CÖF vezetője azt nyilatkozta, reméli, hogy az ellenzék munkája visszaszorul a Parlament falai közé és konstruktívvá válik.

"Nagy győzelem lenne" most egy újabb Békemenet – Gulyás Gergely szerint el lehet gondolkodni a kérdésen

Bayer Zsolt publicista vetette fel, az ellenzéki tüntetések után ideje lenne Békemenetet szervezni, Gulyás Gergely miniszter érdemes mérlegelni a kérdést.

Nemzeti Összkarácsonyi Békemenet - "élőben a városból..."

Hálatüntetés a Kormány politikája, a politikája, és a politikája mellett.

A Békemenet főszervezője a hadsereggel védetné meg a Parlamentet a "tüntető csürhe" ellen

Az Echo Tv Sajtóklub című műsorában fejezte ki erős aggodalmát a tüntetők miatt a Demokrata főszerkesztője.

Bayer Zsolt elszólta magát: Az ország harmada fekete lyuk.

Nem akart a félelmeiről írni Bayer Zsolt, de egy zárójel erejéig mégis megtette. Árulkodó.

Ifj. Lomniczi Zoltán: a Békemenet megmutatta, a nemzeti tábornak vannak még tartalékai

A csütörtöki Békemenet felemelő és kivételesen jól sikerült esemény volt a nemzet fővárosában, amely azt is demonstrálta: a nemzeti tábornak vannak tartalékai, muníciója – jelentette ki ifjabb Lomniczi Zoltán egy pénteki lakossági fórumon, a Heves megyei Kiskörén.

"Valami jót tessék már mondani az elmúlt 8 évből" – Gulyás Márton a közmédiát parodizálta a Békemeneten

Gulyás Márton idén március 15-én a békemenetben akciózott, most elkészült a videó, ami gyakorlatilag a közmédia híradóját parodizálja.

Török Gábor: Orbán ekkorát ritkán hibázik

A politikai elemző szerint a kormányfő most nem az eszére hallgatott.

A Békemenet legütősebb pillanatai - Városi Kurír

A csütörtöki Békemenet bővelkedett emlékezetes pillanatokban, nem volt egyszerű a válogatás.

A Békemeneten vonuló nő feltette a kérdést, amit éveken át senki nem mert a Fideszben

Az egész rendezvény hőse volt az asszony, aki tökéletes választ adott a gyanús gazdagodásokat feszegető kérdésre.

Mi az a liberálfasizmus? Ön is látja, hogy mi folyik a médiában!

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás után érezhető volt, hogy a NER talán mégsem működik tökéletesen, ezért bejelentették, ideje megvédeni a hazát, és négy év után újra Békemenetet szerveztek.

Zsidózással és lökdösődéssel várták Orbánt a békemenetelők

Maroknyi fiatal ellentüntető jelent meg a Kossuth téren a Kutyapárt matricáival díszített Fidesz táblákkal.

„A választásokon nem négy év lesz a tét, hanem a jövő”

…Szókimondó, rendkívül határozott és harcias beszédet mondott a Kossuth téren összegyűlt, hatalmas tömegnek Orbán Viktor a Békemenet lezárásaként. A kormány, illetve az azt alkotó pártok olyan erődemonstrációt tartottak, amelynek a méreteitől beláthatatlan távolságra van jelenleg az ellenzék. Várható volt, hogy a...

Békemenet-ország - Városi Kurír

Két Békemenet  is jutott mára.

Orbán Viktor: A választás után elégtételt fogunk venni

Tisztelettel köszöntöm a Békemenet résztvevőit - kezdte, és köszöntötte a téren lévő lengyeleket is. A két ország egymásra utaltságáról beszélt először, a Békemenet szerinte kiállás Lengyelország mellett is. "Ezen a választáson nem négy év lesz a tét" - fordult hamar a választásokra Orbán. "Ma komoly dolgokat kell...

Dunába akarták löketni a Békemeneten kérdezősködő riportert – a nemi szervét is megmarkolták

Kósa Lajosról és más kínos témákról szeretett volna kérdezősködni a Békemenet szervezőitől a Magyar Nemzet újságírója, mire a biztonságiak kituszkolták a tömegből.

Röhögés és ováció a Kétfarkú Kutya Párt békemenetén – videó

A CÖF által szervezett "eredeti" Békemenettel egy időben a Kétfarkúak is elindultak.

Fidesz: soha ennyien nem vettek részt Békemeneten

Még soha ennyien nem vettek részt Békemeneten az eddigi adatok alapján – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök kora délután az MTI-vel.

Bayer nevetett, a vonulók szitkozódtak és ütöttek - pillanatkép a Békemenetről - Városi Kurír

A Békemeneten sem szeretik a kérdéseket.

Kósa Lajosról kérdezett az újságíró, kituszkolták a békemenetről a biztonságiak

Bántalmaztak egy újságírót a békemenetet biztosító biztonságiak.

"Orbán a nemzet megmentője" - kitalálja melyik meneten van ez a poszter?

 Kollégánk a következő transzparenst fotózta a városban.Mit gondol, a plakát készítői ezt komolyan gondolják és a CŐF-menetben vonulnak, vagy gúnynak szánják és a kutyapárttal tartanak?.

Megérkezett a Békemenet a Parlament elé

Csütörtökön fél 1 után elindult a Békemenet a budapesti Bem térről a Parlament elé, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet a nemzeti ünnep 170. évfordulóján.

Zombi-szentek menete

Hitlernek is voltak számos országban követői.

Tényfeltárás Fidesz-módra - dokument nyet! - Városi Kurír

Beindult a Fidesz-média annak igazolására, hogy titokzatos Soros-civilek akarják a rendkívül békés Békemenetet megzavarni.

Mi köze a Hit Gyülekezetének a Fideszhez? - Városi Kurír

Minden lehetőséget megragad a regnáló, hogy tévéképernyőn is látható tömegnek hasson a március idusára meghírdetett Békemenet.

Elegem van sok korrupt tetűből, és az őket még most is bőszen mentegető f@sz békemenetelőkből is - Városi Kurír

Tisztázzunk valamit, ami alább következik, az bizony egy megfontolsz általánosítás.

A Fidesz csatlakozott a Fideszhez - a manóba! ez aztán a hír! - Városi Kurír

A Fidesz-rendezte, pénzelte - a mienkből persze - szervezte, propagálta Békemenet akkora sikert ért el Fidesz-körben, hogy úgy döntöttek, csatlakoznak magukhoz. Hungarikum! Így sikerült megduplázniuk magukat!

A nemzeti ünnepen egyesül a Fidesz és a Békemenet

Együtt vonulnak meghallgatni Orbán Viktor ünnepi beszédét.

Váratlan fordulat: a Fidesz rácsatlakozik a Békemenetre

Csütörtök. Déli 12 óra. Bem tér. Béke.