A honvédség béren kívüli juttatásai

Jogosultság szempontjából a katonák, a tényleges szolgálatot teljesítő tartalékosok a honvédelmi-, és a közalkalmazottak, valamint a tiszt-, és altisztjelöltek is jogosultak erre a segélyre.

Változnak a béren kívüli juttatásokra vonatkozó adószabályok

A jövő évtől több ponton módosulnak a személyi jövedelemadó (szja) törvényben a béren kívüli és egyes meghatározott juttatások adókötelezettségére vonatkozó szabályok – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Cafeteria: 100 milliárdos érdeke lehet a kormánynak Erzsébet megfojtása

Gyakorlatilag az étkezési utalványnak megfelelő összeget készpénzesítenék. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mi lesz a többi juttatással.

Minden a matekon múlhat az új cafeteriarendszerben

Sok konkrétumot még nem lehet tudni a miniszterelnök által bejelentett, készpénzesítés előtt álló cafeteriarendszerről, azonban több szervezet és szakértő szerint is alapvetően a matematikán múlhat, hogy ki fog jól járni, ha az új szabályozás 2017 elejétől érvénybe lép.

Orbán Viktor sajnos átejtette Önt a cafetériával

Ezzel is a kormány jár jól.A cafeteria nem kötelező, egy csomó cég és közintézmény ma sem ad cafeteriát.

Utalványmutyi

Az utóbbi idők tapasztalatai szerint vannak olyan munkaadók, akik adóelkerülési szándékkal, olyan készpénzutalványokat bocsátanak ki, adnak a munkavállalóiknak, amelyeket ez utóbbiak közvetlenül készpénzre válthatnak – közölte az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

2012: a munkabér továbbra is sokba kerül majd

Januártól változik a béren kívüli juttatások rendszere.Ekkortól múlt időben beszélhetünk például a 18 ezer forintos étkezési utalványról.

Az üdülési csekk végnapjai

‎2011. október 1-től megszűnik az üdülési csekk, mint béren kívüli jutattási forma.

Széchenyi Pihenő Kártya: 5 kérdés, amire minden cégnél tudni kell a választ

A Széchenyi Pihenő Kártya tervek szerint idén júliustól lesz elérhető.

Egyéni cég tagjának adható-e béren kívüli juttatás?

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az egyéni cég társas vállalkozásnak minősül.

Cafeteria 2011: hónapok múlva érkezik a Széchenyi Pihenő Kártya

A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról: az új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással.

cafeteria 2011 - kafetéria 2011

A Magyarországon dolgozók nagy részét legfőképp a következő béren kívüli juttatások (cafeteria 2011) érintik és érdeklik :

Nem konfrontálódnak az adóhivatallal: nem fogadják el többé a melegétel-utalványt

Aki kapja, nyilván örül neki, akinek meg nem jár, annak mindegy, milyen hatósági szigor korlátozza a használatát.

2009: egy jó év a béren kívüli juttatások számára

A parlament kis késéssel december 1-jén fogadta el a 2009-re érvényes személyi jövedelemadó törvény módosításait, így egyes rendelkezések majd csak február 1-jétől lépnek hatályba.