Felszállt a fehérfüst - Bérmegállapodás az Audinál:17 százalékos emelés

Jó esetben az év utolsó harmada általában a szakszervez7etek és a munkaadók közötti bértárgyalással telik, nehezebb esetekben erre rámehet még a következő év néhány hónapja, ahogy ez most az Audinál történt.

Népszava: újratárgyalná a kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását – tudta meg szerdai száma szerint a Népszava.

Elhárult a sztrájkveszély – nem állnak le a buszok

Sikeresen zárultak az idei bértárgyalások a BKV Zrt.-nél, a megállapodás értelmében április elsejével nyolc százalékkal nőtt a dolgozók alapbére.

Bérmegállapodással ért véget a sztrájk Oroszlányban

Bérmegállapodással ért véget a kedd reggel kezdődött, háromnaposra tervezett sztrájk a kipufogó öntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 fős oroszlányi üzemében – írta közösségi oldalán a Vasas Szakszervezeti Szövetség.

Helyettes államtitkár: a hatéves bérmegállapodás és a reálbérek emelkedése is hozzájárult a gazdaság növekedéséhez

A Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a hatéves bérmegállapodás, a reálbérek emelkedése, a fogyasztás és a beruházások növekedése is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2018-ban 4,9 százalékkal tudott bővülni.

Aláírással is megerősítették az egészségügyi bérmegállapodást

Aláírásukkal is megerősítették az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos január 24-én létrejött és bejelentett megállapodást a sztrájktárgyalásban résztvevő szervezetek és az egészségügyért felelős államtitkár – közölte az államtitkárság szerdán az MTI-vel.

Nem egyezett ki a cég és a szakszervezet, sztrájk lehet a Metro-áruházaknál

Bejelentette béremelési javaslatát a Metro Kereskedelmi Kft., ám a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete ezt nem fogadta el, és sztrájkbizottságot alakított.

Mégsincs megállapodás a Tescónál

Nem igaz, hogy a multicég megállapodott volna a szakszervezetekkel, az áruházláncnál törvényesen létrehozott sztrájkbizottság péntek délután ugyanis nem fogadta el a multicég által felkínált, és "sebtiben kommunikált" szeptemberi béremelés lehetőségét, amely 11-17 ezer forintos bruttó többletet kínál a dolgozóknak – írja a...

Tarlós: siker a BKV-nél és FKF-nél létrejött bérmegállapodás

De kilincselni fog Orbánnál, mert az önkormányzati cégeknél 10 éve nem volt béremelés, ami feszültségeket generál.

Orbán: aki dolgozni akar, az talál magának munkát

A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy "azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni" – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 2017-2018-as bérmegállapodás aláírásakor csütörtökön, a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

105 ezer forint lesz a minimálbér

Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a  garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig  3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói...