Orbán megszívta Lázárral, ezen túl inkább marad a báboknál - Városi Kurír

Orbán Viktornak szembesülnie kellett azzal, hogy nem jó, ha egy embere kezébe túlhatalmat ad.

Exkluzív beszélgetés a Budaházy-per koronatanújával - Városi Kurír

A fővárosi ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és új eljárást rendelt el a terror-  és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében.

Handó Tünde: meg kell növelni az engedélyezett bírói létszámot

A 2018. január 1-jétől létrejött nyolc regionális közigazgatási és munkaügyi bíróság álláshelyei miatt “rendkívüli mértékben” meg kell növelni az engedélyezett bírói létszámot és a hozzá kapcsolódó igazságügyi alkalmazotti létszámot – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán a Győri...

Név szerint vadásznak a bírákra a kormánypárti politikusok.

A nem kormánypárti sajtó mellett az ítélkezők lettek a fő Fidesz-célpontok a választáshoz közeledve.

Csányi Sándor újravizsgáltatja a hőségben meghalt bíró ügyét

Csányi Sándor, mint az MLSZ elnöke újravizsgáltatja a hőségben fizikai teszt alá vetett, majd meghalt borsodi focibíró ügyét.

Focibírói képzés indul a Kaposvári Egyetemen

A Kaposvári Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai megállapodása révén a hallgatók a játékvezetés a labdarúgásban elnevezésű tárgyat is választhatják a jövőben.

A Fővárosi Törvényszék pletykamentes övezet

Az Orbán-féle nemzeti „majd én megmondom, hogy mit tehetsz” rendszere, vagyis a NER mindenhová betolakszik.

Blokkolta egy bíró Trump bevándorlásellenes ötletét

Egy szövetségi bíró kedd este blokkolta Trump elnök utasítását, amely szerint megvonnák a szövetségi támogatást azoktól az úgynevezett menedékvárosoktól, amelyek nem hajlandóak együttműködni a szövetségi bevándorlási törvények betartatásában.

A Gulyásékat elítélő bíró doktorijában máshogy vélekedett a garázdaságról

2010-es PhD-jében alkotmányellenesnek vélte a garázdaság büntetését Hornyák SzabolcsA Sándor palotát festékkel megdobáló Gulyás Márton és Varga Gergő aktivistákat 300, illetve 200 óra közmunkára ítélő bíró hét évvel ezelőtt írta PhD-jét a köznyugalom elleni bűncselekményekből. Doktori értekezésében még határozottan...

Eddig egy ember vesztette el állását a vagyonnyilatkozata miatt

Nem politikus, egy bíró.

Kínából kapott bírálatot Trump

Meglepő helyről, Kínából kritizálta egy bíró Donald Trump amerikai elnököt, aki Twitteren bírálta  a beutazást tiltó rendeletét felfüggesztő bírót – olvasható a The New York Times cikkében.

Direkt kihagyták a büntetőket – így szívatták a csaló focibírót

Sosem látott jelenetek színesítették a Cipruson lejátszott Pogon Szczecin–Astra Giurgiu (3–1) felkészülési meccset – írja az Index .

Ezt visszakaptuk: francia játékvezető a magyar-osztrák meccsen

A francia Clément Turpin lesz a játékvezetője a Magyarország-Ausztria mérkőzésnek kedden, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának első fordulójában.

4 millióra büntették a veszprémi kézicsapatot a szurkolójuk miatt

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) pénzbírsággal sújtotta a MVM Veszprémet, mert egyik szurkolója fellökte a játékvezetőt a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján.

Fellökte a bírót a veszprémi szurkoló a BL meccsen – a rendőrség nyomoz

Garázdaság miatt indított nyomozást a rendőrség azzal a veszprémi szurkolóval szemben, aki a Vardar Szkopje elleni kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő hajrájában meglökte az egyik játékvezetőt – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

Meghalt az olimpiára készülő magyar bíró

Életének 48. esztendejében váratlanul elhunyt Kaposvári Zsolt – . Korábbi magyar bajnok kardvívónk pályafutása után a világ egyik legjobb versenybírója lett, olimpiai és világbajnoki döntőket vezetett – írja Kovács Tamás korábbi magyar vívó szövetségi kapitány a saját Facebook-oldalán .

Általa vezetett vízilabdameccsekre fogadott egy magyar bíró

Több alkalommal is az általa vezetett vízilabdameccsekre fogadott az előző idényben Horváth Csaba.

Otthon tölthetik büntetésük utolsó hónapjait egyes elítéltek

Szerdán lépnek életbe a reintegrációs őrizet szabályai, ennek lényege, hogy ha a bíró arra lehetőséget ad, akkor azok az első bűntényesek, akiket kisebb súlyú cselekmények miatt ítéltek el, a szabadulásuk előtti utolsó hónapokat akár a saját otthonukban is tölthetik.

Megfenyegette a bírót a négyszeres emberölés vádlottja

A bírói tanács elnökét fenyegette, szidalmazta a négy emberöléssel és fegyveres rablásokkal vádolt V. Sándor a másodfokú büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán. A romániai születésű, magyar származású középkorú férfi 2003-ban jött Magyarországra és az eljárás adatai szerint 2008-2010 között megölt...

Szándékosan hagyta a kocsiban meghalni a 22 hónapos kisfiát az apa

Megeshet, hogy akár halálra ítélik azt az amerikai férfit, aki kétéves kisfiát órákon át a tűző napon álló gépkocsiban "felejtve" annak halálát okozta - közölte egy bíró.

Bírósági cigányozás: egy bíró nem bírálhatja bírótársa döntését

A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten az MTI-nek.

Kassait nem hívták meg

Nem került be az idei, brazíliai labdarúgó-világbajnokság játékvezetői közé Kassai Viktor – derült ki a nemzetközi szövetség (FIFA) szerdán nyilvánosságra hozott listájából.

Bajnokok Ligája: Kassai vezeti a Napoli-Arsenal rangadót

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Kassai Viktort jelölte ki a Bajnokok Ligája-záróforduló egyik rangadójának levezetésére: a magyar játékvezető szerdán, a csoportszakasz zárásakor a Napoli-Arsenal találkozón fújja majd a sípot.

Kirúghatják a vagyongyarapodását igazolni nem tudó kecskeméti bírót

Bírói megbízatása alóli felmentésére tett javaslatot a Kecskeméti Törvényszék elnöke annak a bírónak az esetében, aki nem tudta igazolni vagyongyarapodását.

Újra diplomázni, újra vizsgázni - ötévente

Bevezették azt, hogy minden vagyonőrnek újra le kell vizsgázni - sőt ötévente. Mondván megváltoztak a jogszabályok.

Soron kívül értékelhetik a bíró tevékenységét, ha két éven túli pere van

Soron kívül értékelhetik egy bíró tevékenységét, ha egy általa tárgyalt per két éven túl van folyamatban. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfőn döntött az erről szóló módosító indítvány benyújtásáról.

11 fociszabály, amit jó eséllyel rosszul tudsz

A focihoz mindenki ért, kivéve a bírót – derül ki hétvégenként a lelátókon és a kocsmákban.

Bándy Kata-ügy: miért 40 év, s miért bármiféle enyhítés?

Bándy Katának, egy fiatal ártatlan lánynak a megölése, értékeinek elvétele, (talán) megerőszakolása nem elég kirívó, Péntek esetében az, hogy 11-szer volt már büntetve nem elég súlyos bűnözői múlt és talán nem is akarta megölni a lányt.

Focibunda Videó ! - Sportolók vesztegetőit fogták el a rendőrök

Egy bűnözői csoport labdarúgó játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg.

Vádat emeltek a vesztegetéssel gyanúsított bíró ellen

Vádat emelt N. N. törvényszéki bíró és társa ellen hétfőn a Szegedi Nyomozó Ügyészség – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.