Szinetár Dóra: hiába írnám le nagyon sokszor, hogy Apáti Bence szőke, kékszemű és népitáncos, attól még nem lesz az - válaszlevél

Szinetár Dóra válaszlevelet küldött Apáti Bencének, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójának, miután az Origóban megjelent Apáti Bence “Szinetár Dóra hazugságai és a bíróság” című írása. Szinetár Dóra: Apáti Bence igazságai és a szabad vélemény-nyilvánítás –

Pert indít Bayer Zsolt lakásügyében az I. kerületi önkormányzat - Bayer reagált!

V. Naszályi Márta polgármester azután jelentette be, hogy a jogi szakvélemény alapján pert indítanak, hogy Bayer egy interjúban azt mondta: a lakástörvény előírásait megkerülve, színlelt szerződéssel jutott lakáshoz a Várban.

A hadüzenet elhangzott, háború van! - Választási tények és jogi kufárkodás Kövér László módra

A két ünnep között kifejezetten szórakoztató a hírportálokat böngészni, mert szerencsés esetben gyöngyszemekre bukkanhatunk.

Kiderültek a halálra vert ózdi nő utolsó szavai

Kedden áll a bíróság elé az áldozat élettársa, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak.

Putyin felemelte a szavát az emberi jogok mellett

TÁmogatásáról biztosította kezdeményezést.

Még csak 22 éves, de máris emberkereskedelem a vád ellene

Nyugat-Európában futtatott egy nőt.

Főváros kontra kormányhivatal 0:1 után félidőben 1:1 - lesz-e mégis krízisszálló a városházán?

A Fővárosi Törvényszék új eljárásra kötelezte kedden a fővárosi kormányhivatalt a Városháza Gerlóczy utcai szárnyába tervezett krízisszálló megnyitását tiltó határozata miatt – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán.

Kezdenek összeállni a részletek VV Fanni ügyében – Erre derült fény a mai tárgyaláson

Meghallgatták az informatikai szakértőt.

Történelmi győzelem devizahiteles perben 1

A hét éve folyó perben öt évig Dr. Szepesházi Péter bíró úr járt el, aki először engedte meg a TEMPO Párt beavatkozását, majd amikor a felperes kérte a párt kizárását a perből, azzal tagadta meg, hogy azért nem lehet a TEMPO Pártot kizárni, mert közfeladatot lát el.

Elképesztő tragédia: nyúl helyett gyereket lőtt le a vadászaton a borsodi rendőr

Vádat emeltek a felelőtlen rendőr ellen, aki a sörétes puskájával a menekülő nyúl helyett egy kisfiút durrantott telibe.

SZFE-ügy: Jogszerűek a sztrájkolók követelései, folytatódik a sztrájk

Ötven napja tart az SZFE tanárainak és hallgatóinak sztrájkja.---Ötven napja sztrájkolnak a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói és hallgatói, amelynek sorsáról csütörtökön délelőtt tájékoztatták a nyilvánosságot. A Zoom-on megtartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy az egyetem ajtói kulcsra vannak zárva, a...

Újabb komoly fejlemény történt Szilágyi István apagyilkos fiának ügyében

Nem engedik ki az előzetesből.

Megtámadja az SzFE a bíróság ítéletét

Szerintük jogos a sztrájk.

Botrány a bíróságon - Galambos Lajos esete a bíróval és a Covidgyanús vádlott társával

Mit várjunk egy mezei állampolgártól, ha még egy bíró sem látja át az érintkezés  veszélyeit.

Megrontott egy 13 éves lányt, de megússza a börtönt a somogyi férfi

Felfüggesztettel megúszta.

Döbbenet: betört egy 98 éves nénihez, és többször is megerőszakolta – ezzel védekezett a férfi a bíróságon

Azzal védekezett, hogy szerinte az áldozata nem ellenkezett.

"Játszanak velem, mint egy utolsó kutyával" – Győzike retteg attól, hogy börtönbe fogják zárni

Akár több év is várhat rá.

Megszólalt a szexuális zaklatással vádolt volt fideszes polgármester – ezt gondolja az ügyről

A 24.hu-nak adott villáminterjút Borsodi László.

Nem engedték a transznemű férfinak, hogy nemet változtasson – megbüntette az országot az Európai Bíróság

A strasbourgi testület szerint emberi jogokat sértett az állam.

Elvett a román bíróság Székelyföldtől egy legendás természeti kincset

Megszületett az ítélet.

Ámokfutó: bezárkozott a templomba, aztán törni-zúzni kezdett a pécsi férfi

A nem mindennapi esetben most született ítélet.

"Tudtam, hogy hazudik" – mondta a lúgos orvos áldozata: nem várt fordulatot vett az ügy

Renner Erika a Blikk nek nyilatkozott a fordulat kapcsán.