Bírósági segédlettel rúgta ki a kormány a Politikatörténeti Intézetet

Egy hónapon belül el kell költöznie a Politikatörténeti Intézetnek - erről döntött a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet egyenlőre nem jogerős. Fellebbezni még lehet!

Ezentúl többet keresnek a bírák és az ügyészek

Megemelte a bírák és ügyészek illetményét kedden az Országgyűlés, miután rendkívüli ülésén módosításokkal újból elfogadta az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényt. Ez a jogszabály rendelkezik arról is, hogy megszűnnek az önálló közigazgatási és munkaügyi bíróságok.

Gyermekei veszélyeztetése miatt börtönre ítéltek egy nőt

Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Komlói Járásbíróság azt a nőt, aki kiskorú gyermekei testi, értelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Nem vagyok bűnös – mondta Czeglédy Csaba a bíróságon

Tagadta bűnösségét Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ügyének hétfői előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken.

Nem Soros, hanem a kormány üti meg a bokáját a Stop, Soros törvénycsomag miatt

Nyilvántartásba vette az Európai Bíróság a „Stop Soros” törvénycsomaggal kapcsolatos eljárást, miután az Európai Bizottság beperelte Magyarországot – tájékoztatott az uniós bírói testület.

Börtönbe vonul Felicity Huffman a született feleségek sztárja

 Börtönbüntetésre ítélték Felicity Huffmant Hollywood sztárját.

Czeglédy Csaba: megdöbbentő fejlemény az engem és társaimat érintő ügyben

Megdöbbentő fejlemény az engem és társaimat érintő ügyben: az a két bíró, akik ellen kizárást jelentettünk még év elején, maguk jelentették be most az elfogultságukat, és kiszálltak.

Kritizálták a bírók a kormányt – lejáratták őket. A felelős most lemondott

Lemondott kedden Lukasz Piebiak lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, akit a sajtó azzal vádolt meg, hogy személyesen részt vett egy lengyel bírákat lejárató kampányban.

Ilyen az illiberális állam: a bíróság lövi le az ellenzéki weboldalakat

Egy ankarai bíróság összesen 136 török ellenzéki internetcím, köztük hírportálok oldalai és közösségi médiafiókok hozzáférhetőségének korlátozásáról döntött a török országos csendőr-főkapitányság kérésére – írta kedden a Sözcü legfőbb török ellenzéki napilap internetes oldalán.

Becsmérlik a nyomorgókat! Mikor lesz vége ennek a szégyennek? — Lapzsemle

A Városi Kurírban részletesen foglalkoztunk azzal a botrányos eljárással, amit a számozott utcák lakóival Miskolc vezetői művelnek a futballstadion terjeszkedése ürügyén.

EU: a bíróságok adhatnak menedékjogot akkor is, ha a hivatal megtagadja

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításáról szóló határozatát megváltoztathatja az illetékes bíróság, amennyiben a hivatal nem veszi figyelembe arra vonatkozó megállapításait, hogy hazájának történő kiadatása esetén fennáll az érintett alapvető jogai megsértésének veszélye...

A Don üzenete

Az alvezér a gyanúsítás szerint átlagban 45 százalékot kért visszaosztani az uniós és hazai támogatásokból az azt megkapó szervezetektől.

Egy ohiói kórházi hálózat többeket elbocsátott egy halálos gyógyszer-túladagolási ügy kapcsán

Bejelentette 23 dolgozójának elbocsátását egy Ohio állambeli, amerikai kórházi hálózat csütörtökön, miután kiderült, hogy a hálózatnál előfordult szakmai hiányosságok messze túlmutatnak annak az intenzív osztályos orvosnak az ügyén, aki ellen a hatóságok vádat emeltek egy sorozatban elkövetet, 25 beteg halálát okozó...

Az LMP úgy döntött: nekik a bíróság nem diktálhat

Bár a Fővárosi Ítélőtábla szerint jogsértő volt a kizárás, az Etikai Bizottság szerint csak a Kongresszus helyezhet hatályon kívül határozatokat.

Czeglédy Csaba: a bíróság a költségvetési csalási ügyet elkülönítette saját magától

Megvan már az ítélet Szegeden.

Újra link volt - egyelőre első fokon - a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok!

Első fokon pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a 8. kerületi Auróra Közösségi Ház a Magyar Hírlap és a Pesti Srácok nevű kormánymédiumok ellen.

Nyilatkozott tettének okáról a teknősgyilkos! - ez komoly...?

Szokatlan gyorsasággal, már vasárnap délután bíróság elé került az a nő, aki a gyanú szerint egy kockakővel brutálisan halálra vert egy görögteknőst a budapesti állatkertben.

Handó Tündének nem tetszettek a jelentkezők, ezért nincs főbíró

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék elnöki állására kiírt pályázatot – közölte az OBH kedden.

Nem tetszik az államtitkárnak a közvélemény

Kovács Zoltán a Politico brüsszeli hírportálhoz eljuttatott hétfői üzenetében bírálta az Európai Bizottság előző héten kiadott, úgynevezett igazságügyi eredménytábláját, mondván, hogy a bírói függetlenség értékelése nem alapulhat közvélemény-kutatásokon.

Czeglédy Csaba: Origo.hu elleni ítéletet hozott a nyuszi!

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését, így jogerős, hogy ismét hazudott a kormánypárt hamis hír gyártó zászlóshajója - tudatta Dr. Czeglédy Csaba közösségi oldalán.

Nem ítélték el az utolsó náci lágerőrt

Ítélethozatal nélkül érhet véget Németországban az egyik utolsó náci légerőr elleni per, mert a bíróság a 95 éves vádlott rossz egészségi állapota miatt lezárta az eljárást.

Czeglédy Csaba: a magyar rendőrség nem mér azonos mércével, vannak kiváltságosok

Ma volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a magyarországi álhírgyártás zászlóshajójának számító, PestiSrácok nevű fideszes propaganda "újság" két újságírója, főszerkesztőjük és hamis informátoruk, Szabó Bálint elleni büntetőper újabb tárgyalása.

Perel a magyar: csak Fejér megyében 46 ezer ügyet zártak le tavaly

A Fejér megyei bíróságok 2018-ban kiemelt figyelmet szenteltek a két éven túli ügyek számának csökkentésére.

Mi a csődeljárás menete?

A csődeljárás egy fizetésképtelenségi eljárás.

Használt autó vásárlás, rejtett hiba: mit lehet tenni?

Használt autó vásárlása esetén a leggyakrabban előforduló hibás teljesítés az az, amikor a kereskedő egy olyan járművet ad el a vevőnek, amelyiknek a kilométerórája vissza van tekerve, vagy a gépkocsinak egy rejtett hibája van.

Magyar György: Nem kell besza(...)ni, különben el leszünk taposva

Alapvetően az ügyészség helyzetéről kérdezték a Magyar Liberális Párt békéscsabai szervezetének rendezvényén Magyar György ügyvédet, s a mindvégig visszafogottan nyilatkozó szakembernél egyszer csak elszakadt a cérna.

Czeglédy Csaba szabad!

Az évek óta húzódó Czeglédy-ügy csütörtökön fontos pontjához ért. A karaktergyilkosság "pillanatnyi" - történelmi léptékkel nézve legalábbis - győzelme után lassan kirajzolódik a valóság. Czeglédy Csaba közösségi oldalán nemsokkal ezelőtt kitett bejegyzés szerint

Megbüntették a vak férfit, aki átesett egy autón

Mezőkövesden betartják a törvényt.

Minden vádpontban bűnösnek mondták ki El Chapo-t, a Köpcöst

A mexikói egykori drogvezérre életfogytiglani börtön vár, ha az ítélet is bűnösnek találja a tíz vádpontban.

A Legfőbb Ügyészség szerint az Elios-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda „komoly nyomozást folytatott, amelynek eredményeként megszüntette a nyomozást”

Polt Péterék reagáltak Keviczki István lemondott bíró vádjaira. Miután egy lemondott bíró, Keviczki István egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte Polt Péter ügyészsége főként gazdasági bűncselekményekben politikai alapon szelektál, és dönti el, miből lesz büntetőeljárás, a Legfőbb Ügyészség közleményben reagált a...