Mount Kimbie – Before I Move Off

Hatalmas csalódás volt, mikor jött az e-mail, útban Bécs felé, hogy családi okok miatt lefújták az esti Mount Kimbie élő koncertet.

I Love Deep bemutatja: The Timewriter

Timewriter lassan rezidens posztot is vállalhatna Budapesten, olyan fix méretű közönség várja szettjeit újra és újra.

Skream & Example – Shot Yourself In The Foot Again

Nem tehetek róla, annyira termékeny Skream, hogy kénytelen vagyok újra írni vele kapcsolatban.

Ha valaki “ellen-szövetséget” akar létrehozni, a saját lelkiismeretével kellene elszámolnia – Jeszenszky Zsolt interjú

Rengeteg nyilatkozat, felháborodás, vádaskodás, magyarázkodás, indulat, és túlkapott erő mentén egy kitűzött széleskörű célt igyekszik határt nem ismerő módon elérni a Magyar Lemezlovas Szövetség elnöke.

Budapesten a Caribou

Köztudott, hogy a Bögrecast nagy híve az NVC-s buliknak, és úgy klubsorozatukkal ráadásul éppen egy olyan lyukat igyekeznek betömni, amire a cikkeken keresztül talán itt is tetten érhető.

A rezidenskedés nagyon is fontos – DJ Budai interjú

A Freee magazin alapítója, és ez a titulus már önmagában is jelentős, nem beszélve arról, hogy azóta is folyamatosan játszik, mint a hazai elektronikus zenei tágabb értelembe vett világának egyik legjelentősebb DJ-je.

Már tényleg mindjárt jön a Tron Legacy Soundtrack

Már előrendelhető a december 6-án érkező filmzene, a Tron Legacy digitális csodájához, amihez a Daft Punk zenés trailer-t láttán, garantált egy-két öröm könnycsepp elmorzsolása.

Chromeo – Hot Mess

A Chromeo legújabb videójában bemutatja, hogy áll a tagoknak az egyenruha, ami inkább emlékeztet egy rendőrparódiára, mint a komoly, rend őreinek hiteles megtestesítőire.

Datascent – November Bögrecast Session

A svéd Van Rivers hűvösen indítja a Datascent új Bögrecast mixét, de nem a skandináv télre épül a mix, igaz van benne egy csipetnyi ünnepi melegség, amihez csak kandalló kéne …

Balaton Sound: Moonbootica interjú

A Yuksek név törökül azt jelenti: magas.

Ellen Allien – Dust

Már hosszú hónapok óta egyre csak fokozódik az izgalom Ellen Allien legújabb stúdiólemeze miatt, de most hogy tegnap megjelent az első kislemez a Flashy Flashy, elérkezett az idő, hogy végigjárjuk, mit is tarthatunk egy hét múlva a kezünkbe, ha a Dust-hoz nyúlunk, valamint hogy egészen biztosan felfigyeljünk rá, ha az utunkba kerül.

Hervé – Zombies

Egy hirtelen átfutott Hervé megjelenéslistáról talán a Ghetto Bass című mixlemez az, ami a legerőteljesebb visszhangot produkálta, ezért bizakodva várhatjuk a folytatását, ami még tavasszal be is illeszthetünk zenekönyvtárunkba.

Jahcoozi- Barefoot Wanderer

ár Bpitch Control-os megjelenésről van szó, mégsem a kiadó jellemző hangzását követi a kultúrákat és stílusokat következetesen és izgalmasan összeolvasztó Jahcoozi.

The Electro Wars

Stephen Alex Vasquez kezei alatt megérett a nyersanyag egy olyan önigazoló igényű dokumentumfilmre, ami az electro stílus relevanciáját igazolja a zeneiparban.

Bemutatkozik: a Yooge

Berlin vonzó város lehet bárkinek, aki elektronikus zenével foglalkozik.

Afrojack – Bangduck

Rejtett együttműködésről lehet szó, ha Boris Dlugosch Bangkok-ját és Afrojack Bangduck-ját egymás mellé tesszük.

Kavinsky – Nightcall

Érezzük, hogy ’80-as évek kalandozásainkból már csak az utolsó lépések hiányoznak, és már csak a legjobbakat hívhatjuk segítségül, hogy még egy-egy nightride-ra befizethessünk.

Mark Broom & James Ruskin – No Time Soon

Nem túl jellemző zene itt a Bögrecast-on, az ilyen típusú tiszta techno, de a Boys Noize-os remixe miatt kicsit elkezdtem kutatni James Ruskin körül és kiderült, hogy éppen a héten, március elsején jött ki új kislemeze, amit Mark Broom-mal kollaborálva hozott össze, háromszor nagyjából hat perces végeredménnyel.

Boys Noize - Transmission video

Két remix csomag után, Boys Noize úgy döntött, hogy még mindig nem száll le a Transmission című számról, ezért március 3-án szétküldött egy videót is, amolyan WC-ben megőrülős, tükörképpel küzdős videót, ami csak egy most induló sorozat első eleme.

Birds & Souls – Birds & Souls

Kicsit a budapesti Kunk-hoz tudnám hasonlítani a Birds & Souls párost, még akkor is, ha hazai alteregóik csak DJ-zéssel és parti szervezéssel foglalkoznak.

Lee Mortimer & Foamo - Superman

Hiányod van a meggyőző, koszos diszkós, fidget house zenékből?

Big City. Bright Nights.

A berlini Exercise One kettes, akik a Mobilee Records-nál is megjelennek Anja Schneider társaságában, kiadójuk a Lan Muzic végét jelentették.

Boys Noize & Erol Alkan – Avalanche / Lemonade

Alig csillapodott le a Waves / Death Suite körüli vihar, máris új frontvonulás érkezik, hatalmas lavinaveszélyt előre jelezve, a 2009-es év egyik kedvenc house kollaborációjától.

Alakul az Exit Fesztivál fellépő listája

A hazai fesztiválokhoz képest jóval korábban megérkeztek az első nevek a szerb EXIT fesztiválról.

NROTB – Droplet

A Nu Ravers on The Block, azaz NROTB egy montreali producer páros nevét adja, úgyhogy ha a téli sportoktól kezdünk is besokallni, akkor is érdemes Kanada felé fordulni legalább egy kislemez erejéig.

Cosmin TRG - Now You Know

Izgalmas hangzás, mikor a tradicionális 2-step-es dubstep ütemek helyett, a dubstep világ más stílusoknál keres menedéket.

Boys Noize + Editors + Vocoder

Azért szeretem a rock lemezeken megjelenő remixeket, mert akik valójában a célközönséget jelentik, azoknak fel sem tűnnek a remixek.

Fabric presents - Elevator Music: vol 1.

Sosem felejtem el azt az izgalmat, amikor először jártam a londoni Fabric-ben.

Phonat - Love Hits The Fan videó

Love Hits The Fan című számát már ősz elején is ismertük a gitár-diszkós Phonat-nak, de a Savants Collective most gyártott hozzá egy videót, aminek az a lényege, hogy mindössze egy hatalmas led fal kell hozzá és egy klub, hogy igazán értékelni tudjuk.

Louis La Roche – Super Soaker

Louis La Roche olyan típusú diszkó zenét lövell az Egyesült Királyságból, amivel azzal az eszközzel lehet játszani, amivel tánclépésekre más-más színes négyzet villan fel a láb alatt.