Perintfalvi Rita: tényleg ezek a "daliás" legények akarják megvédeni a magyar nemzetet?

Ahogy végig nézek rajtuk, ahogy ott állnak talpig feketében, agyon tetoválva, túlburjánzva tesztoszterontól és rendkívül kevés ésszel, behúzott pocakkal feszítve a kamerák előtt, napszemüvegben, hiszen ahhoz gyávák, hogy nyíltan vállalják fel a gyűlölködést, kezdek kétségbe esni.

OMSZ: a kollégák a jelentős döntéshozói nyomásgyakorlás ellenére is tudásuk legjavát nyújtották és semmiféle vélt vagy valós káreseményért nem felelősek

Az elmaradt tűzijáték bűnbakként meghurcolt szerve, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közösségi oldala állásfoglalásában állt ki a leváltott vezetői mellett visszautasítva az erős politikai nyomásgyakorlást.

A hitlerájban hol volt a határ? Nincs határ - Lapzsemle

Heti lapzsemle az egyre őrültebb bűnbakképzésről, amit a jelenlegi rezsim gyűlöletiparosai ránk szabadítanak.

Tágra zárt határok - Városi Kurír

Az is lehet, hogy így esett, Magyarországon márcsak így mennek a dolgok, legalábbis fsp szerint."Tiszteletem migráns urak, üdvözöljük Önöket a mi kedves, barátságos, vendégszerető országunkban.(...) Viccel velünk?

Kapóra jött a Marton-ügy, megvan a "ballibsi közellenség"

Egyszerű oka lehet annak, hogy a közszolgálai média nem tekinti ügynek a zaklatást.

Néztem a híradóban, ahogy Navracsics bejelenti a kirúgásomat

2014. január 17-én reggel az akkor még igazságügyi miniszterként tevékenykedő Navracsics Tibor bejelentést tett, miszerint utasította a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy rendkívüli fegyelmi eljárásban vizsgálják ki a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyét, és ha megállapították a felelősséget, azt azonnal...

Álszent tehenek

Ha elolvasod, valószínűleg meg fogsz sértődni.

Arccal a Visegrádi Négyek bűnöspalántái felé

Csak nehogy nyílt kampányt indítson a kormányfő a regionális bűnbakok ellen a Visegrádi Négyek soros elnökeként, mint azt uniós soros elnökként tette 2011-ben Brüsszellel.

Újabb külföldi bűnbakok Orbánnak

Lehet erősen kérdéses, hogy kit mennyire érdekel az Európai Néppárt belügye.

Kell-e árvizes bűnbak?

Nem tudunk felocsúdni az árvíz okozta rettenes sokkból, amely a főleg Felsőzsolcára mért csapás következménye.