Új egzotikus részecskét figyeltek meg a nagy hadronütköztetőben folyó kísérletek során

Új, két nehézkvarkból és egy könnyű kvarkból álló bariont figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetőjének szakemberei.

Orbán a genfi CERN-központban: Büszkék lehetünk a magyar mérnökökre

A kormányfő az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy találkozott a genfi központban dolgozó több mint hatvan magyar szakemberrel, doktorandusszal, diákkal, akik komoly pozíciókat töltenek be, komoly kutatásokban vesznek részt, és a legmagasabb szinten teljesítenek.

Orbán: büszkék lehetünk a magyar mérnökökre

Magyarország büszke lehet mérnökeire, informatikusaira, fizikusaira – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az MTI-nek, miután Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével közösen látogatást tett az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN genfi központjában.

Európa legnagyobb kapacitású adatközpontja épül Budapesten

"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN...

Újabb rekord a nagy hadronütköztetőben

Újabb rekordot állítottak fel kedden a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjében (LHC), ahol 7 teraelektronvolt (7 ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztették a fényhez közeli sebességgel száguldó protonnyalábokat.

Húsz éves a világháló

Genfben a CERN részecskekutató intézetben megünnepelték a világháló 20. születésnapját.

A CERN beindította a világ legnagyobb számítógépes hálózatát

Megkezdte működését a genfi CERN részecskekutató központ Nagy Hadronütköztető (LHC) elnevezésű új részecskegyorsítójának számítógépes hálózata, amely a maga nemében a legnagyobb a világon.

Újraindították a nagy hadronütköztetőt

Kicseréltek egy 30 tonnás transzformátort és újraindították a nagy hadronütköztető gyűrűt (LHC)

Működik a huszonhét kilométeres laboratórium

Huszonhét kilométert száguldanak szinte fénysebességgel, hogy összeütközzenek.

LHC: Kezdődik!

Ha sikerült az egyik irányba körülvezetni a protonokat, akkor ugyanezt a műveletet meg kell ismételni a másik irányba is. Ezt követően a sugarakat stabil pályára kell helyezni, ami akár több órán át is képes fennmaradni. Csak ezután fogja felpumpálni az energiát 5 TeV-ra a CERN, hogy végül a két ellentétesen forgó...