A LEGO-kaland 2. kritika

Phil Lord és Christopher Miller (Pókember: Irány a Pókverzum!) nem hazudtolják meg magukat, a második részben emelnek a téten, és egy igazán őrült és szürreális agymenéssel örvendeztetik meg az nézőket.

Jurassic World: Bukott birodalom kritika

Tudom most én leszek a szemét kritikus, aki nem tud élvezni egy felnőtteknek szóló „mesét”– mivel dinók ugye nincsenek – biztos csak a rosszat keresem minden filmben, és csak akkor alszom jól, ha rendesen szétfikázhatok valamit.

Bosszúállók: Végtelen háború kritika

A látvány párját ritkítóan szép, az akciójelenetek pörögnek, mint a ringlispíl és van belőlük bőséggel, nem hazudik a cím, valamint a humor is több helyett kap, akad idézhető egysoros bőven.

A végtelenbe örökre – Utazók

Pontosan azt a steril, ügyesen világított és manipulált látványt adja, amit egy mai űrfilmtől várunk.

Utazók kritika

A rendező előző filmjével szemben határozottan gyengébb, „egyszer-nézhetős” hollywoodi film lett az Utazók, azonban még így is megvan a maga izgalma és kellően látványos is ahhoz, hogy kikapcsolja az embert, főleg ha az ember párban van.

A hét mesterlövész kritika

Nem valami hálás feladat az egyik legikonikusabb western filmet, A hét mesterlövészt feldolgozni, hiszen nem csak az összeméregetésekkel szemben kell helytállnia a filmnek, de már magára az ötletre rossz szájízzel tekintőket is meg kell győzni, hogy igenis érdemes volt leporolni, és a modern stílusban tálalni A hét mesterlövészt.

Csúnya szivatás áldozata lett Chris Pratt

A Jurassic World sztárja, Chris Pratt a filmvásznon könnyedén kezeli a dínókkal, azonban kiderült, hogy az életben ugyan úgy rá lehet hozni a frászt, ha ilyesmi lényékkel találkozik, egy váratlan pillanatban.

Chris Pratt, a Jurassic Worldbe a Városfejlesztési Osztályról érkezett

A Városfejlesztési Osztály tv-sorozat sztárja kapta a legújabb dinós film főszerepét.