A CIA vezetőjével tárgyalt a király

Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó csütörtökön Rijádban fogadta Gina Haspelt, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóját – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökségre hivatkozva az amerikai News and World Report című portál.

Egyből bestseller lett Snowden új könyve – a Fehér Ház őrjöng

Akaratán kívül repítette pillanatok alatt az eladási listák élére Edward Snowden új könyvét a perrel fenyegetőző amerikai kormányzat.

A CIA is nyomozott Trump ellen

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) is részt vesz a William Barr igazságügyi miniszter által kezdeményezett nyomozásban, amely a Mueller-vizsgálat eredetét hivatott feltárni.

Ehhez nincs mit hozzátenni: Instagram oldalt indított a CIA

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség szóvivője szerint az Instagram-profilt az átláthatóság jegyében indította a szervezet.

Vajon sikerül Trumpnak kiszabadítani Pueblo-t az 50 éve tartó észak-koreai fogságából?

Tavaly volt ötven éve, hogy az amerikai hírszerzés egyik legnagyobb kudarca nyomán az észak-koreai haditengerészet és légierő, 1968. január 23-án elfogta és a saját kikötőjébe kísérte a USS Pueblo (AGER-2) amerikai, SIGINT feladatokat ellátó hírszerző hajót. Az esetről eddig is rengeteg összefoglaló és beszámoló készült:...

Szovjet befolyásszerzés a magyar uránkészletek felett

A nyilvánosságra hozott CIA jelentések szerint a Szovjetunió a második világháború lezárása után néhány évvel már el is kezdte a magyar uránkészletek feltérképezését, lényegében a magyar tudományos élet (és talán a magyar hatóságok) bevonása és tudomása nélkül. Az 1947-1950 közötti időszakban a szovjetek több...

A CIA ellenőrizte a (C)opyright jel használatát a Magyar Népköztársaságban

Bár még mindig rendkívül elterjedt a használata, azonban a joggyakorlat szempontjából ma már elenyésző jelentősége van a mindenki által jól ismert (C) jel használatának, hiszen jogot a legritkább esetben keletkeztet. Nem volt ez mindig így, hiszen a jel nemzetközi használata az 1952. szeptember 6-án, Genfben aláírt Egyetemes...

A mérgezett szivartól a gyilkos esernyőig: a hidegháború legtitkosabb halálosztó eszközei - Qubit

A múlt század közepétől az amerikai CIA és a szovjet KGB egymással versengett, hogy ki tud minél hülyébb gyilkoló eszközt kitalálni.

Karen Cleveland: Tudnom kell

"Karen Cleveland: Tudnom kell" kémtörténete tavalytól példás gyorsasággal került magyarul a boltokba. A fordítás is gördülékeny, viszont a kötet igen karcsú 300 oldalon pörgeti végig a sztorit.

A CIA volt igazgatója szerint az USA a "jó ügy érdekében" beavatkozhat a választásokba

A CIA volt igazgatója a Fox Newsnak adott interjút, és egészen meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy az az Egyesült Államok beavatkozhat-e más országokban az országgyűlési választásokba. 

CIA-főnök a BBC-nek: Észak-Korea hónapokon belül képes lehet atomtöltettel elérni Amerikát

Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát – mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Észak-Korea hónapokon belül képes lehet atombombával elérni Amerikát - Városi Kurír

Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.Mike Pompeo a hétfő éjjel sugárzott interjúban kijelentette: a CIA a világ legjobb hírszerző szolgálata, nagyon sok mindennel...

A Fehér Ház főtanácsadója és a CIA igazgatója védelmébe vette Donald Trumpot a róla szóló könyv állításaival szemben

A washingtoni Fehér Ház főtanácsadója, Stephen Miller és Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is védelmébe vette Donald Trump amerikai elnököt a róla megjelent könyvben foglalt állításokkal szemben.

Putyin megköszönte Trumpnak, hogy terrortámadásokat segített megakadályozni Szentpéterváron

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak azért a CIA-tól kapott információért, amely pokolgépes terrortámadásokat segített megakadályozni Szentpéterváron. 

Fél órával a Kennedy-gyilkosság előtt jött a figyelmeztetés: Trump ezt elárulta

John F. Kennedy néhai amerikai elnök meggyilkolása előtt nem egészen fél órával rejtélyes figyelmeztetést kapott egy vidéki brit lap arról, hogy hamarosan valamilyen „nagy hír” várható – írja Kertész Róbert, az MTI tudósítója.

Mitől retteg a CIA ötven éve

Az amerikai katonai hírszerzés feloldott titkosítású, ma már nyilvánosan elérhető dokumentumaiból kiderült, hogy a ’70-es években a titkosszolgálatok a nemzetbiztonságra leselkedő valós fenyegetésnek tartották az oroszok paranormális képességeit.

Patkányok a parlamentben

Tulajdonképpen az ÁNTSZ közleményét szerettük volna ismertetni, de a technika ördöge közbeszólt – az anyag valamiért eltűnt az elérhetőségből.

A CIA főnöke elárulta, mire készülhet Észak-Korea

Péntek reggelre nem hivatalosan ugyan, de Kína is megszólalt: a pártlapban arról írtak, hogy ha Észak-Korea támadna, akkor igyekeznie kellene az országnak függetlennek maradni, azonban ha az USA megpróbálná megdönteni a sztálinista ország rendszerét, akkor be kellene avatkozniuk.

Fokozódik a káosz Venezuelában

Az országban vasárnapra hívták össze az alkotmányozó nemzetgyűlést, az erőszak erősödésétől tartanak.El kell hagyniuk hétvégére Caracast a venezuelai fővárosba rendelt amerikai diplomaták családtagjainak, a washingtoni intézkedést azzal indokolta a külügyminisztérium, hogy a vasárnapi választás miatt nincsenek biztonságban.

Megerősítették: a CIA tényleg befejezte a szír lázadók támogatását

A CIA elvileg befejezte a szír kormányellenes lázadók támogatását, legalábbis erről beszélt a Különleges Műveleti Főparancsnokság parancsnoka.

Kína szétzilálta az FBI rendszerét

Évekre megbénította az amerikai hírszerzést Kína – tudta meg a The New York Times. – tette közzé az Euronews A lap hírszerzési forrásokra hivatkozva arról írt, hogy 2010 és 2012 között Pekingben 20 CIA ügynököt tartóztattak le vagy öltek meg

Trump meghívta magához az új dél-koreai elnököt

A CIA pedig az észak-koreai fenyegetéssel foglalkozó részleget hoz létre.

A CIA állhat a hackerek egy legendás csoportja mögött

Az egyik legismertebb vírusirtó és kiberbiztonsági cég, a Symantec szerint az egyik hackercsoport, a Longhorn akár a CIA-t, az amerikai központi hírszerző ügynökséget is takarhatja. A CIA nem erősítette meg, de nem is tagadta a dolgot.

Megfigyelték Szörényi Leventét és Bródy Jánost

http://www.nlcafe.hu/sztarok/20170206/szorenyi-levente-brody-janos-cia-megfigyeles/Az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA is érdeklődéssel figyelte az István, a király rockopera elkészültét.

13 millió oldalnyi CIA-jelentés vált kutathatóvá – magyar találat is akad

13 millió oldalnyi CIA-anyag került nyilvánosságra az Amerikai Egyesül Államokban – olvasható a BBC cikkében .

Az FBI szerint is belenyúltak az oroszok az elnökválasztásba

Putyin szóvivője bizonyítékokat követel...

CIA: az oroszok Trump győzelme érdekében avatkoztak bele a választásba

Titkos jelentést készített az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), amelyben arra jutott, hogy Oroszország Donald Trump győzelme érdekében avatkozott be az elnökválasztásba – jelentette péntek késő este a The Washington Post című amerikai napilap.

Beindult Trump castingja a miniszteri posztokra

Egymásnak adják a kilincset a politikusok Donald Trump megválasztott amerikai elnök manhattani irodájában, ahol Trump a hétvégén Mitt Romney republikánus párti volt massachusettsi kormányzóval is egyeztet.

Beszólt a baloldalnak az ’56-ot gyalázó politikus

Havas Szófia MSZP-s egészségpolitikus október 23-án, az orosz állami televízió 1956-ról szóló tévéműsorában mondta azt, hogy a szabadságharc kitörését a nyugati titkosszolgálatok készítették elő, egy CIA-es akció volt csupán, a felkelők pedig nácik voltak – írja az mno.hu .

Bakondi: a CIA nem tud Magyarország elleni terrorfenyegetésről

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem tud Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában arra a lengyel sajtóhírre, amely szerint a CIA egy Budapest elleni esetleges akcióra figyelmeztetett.