Tilos a roma téma Miskolcon

Kicenzúrázzák a romafilmeket Miskolcról – írta közleményében a DunaDOCK filmes műhely, akik MasterClass programjukkal vettek volna részt, a miskolci CineFest nemzetközi fesztiválon.

Cigány, Jobbik két jóbarát, együtt harcol, s issza borát

Egyedül a Jobbik dolgozik a cigányok érdekében, mondta a párt egyik vezetőségi tagja.

Jobbik: felesleges a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozása,

A Jobbik szóvivője szerint a kormányzati tervek között szereplő Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozása esetén csak egy újabb felesleges intézmény alakulna, amelynek "eleve elrendelt az eredménytelensége".

Ma sem sikerült érdemi választ kapni Orbántól cigánybűnözés-ügyben

Három kérdést tett ma fel az Országgyűlésben a Jobbik elnöke a kormányfőnek:

Cigánykártya

Az MSZP és a Jobbik is a cigánykérdéssel kampányol Miskolcon.

Vad emberek jöttek

„Jelentjük, a gettósítás és a felelőtlen városrészrendezés következtében a különböző társadalmi rétegek között időzített bomba alakult ki, melynek robbanása kiszámíthatatlan következményekkel járhat, a 24. órában vagyunk” – olvasható a Miskolc Lyukó-völgy Lakóközössége által írt petícióban.

Állítólag nincs cigánykérdés vagy mégis? - Van vagy nincs cigánykérdés?

Egy körlevélben nyitják fel a lecsukott szemeket?

Nem bírják sokáig önbíráskodás nélkül a cigányok támadásait

Keserű hangvételű levélben kívánnak szót emelni a faddiak a közelmúltban történt erőszakos bűncselekmények miatt a rendészeti miniszternél.

Helmeczy tovább nyomoz

Dr. Helmeczy László aktívan részt vett az olaszliszkai nyomozásban is.

Polgárháború fenyeget

Miskolc szocialista polgármestere attól tart, polgárháború fenyeget.

Olaszliszka: jönnek az új nevek

Új nevek hangzottak el az olaszliszkai ügy másodfokú eljárásában.

Pokoli torony

Tönkrevágják környezetüket a telepekről érkező fészekrakó romák.

Élet a város peremén- orvos a cigánysoron

Ez nem csak cigánykérdés, a törvény kukába való.

Olaszliszka: Újabb helyszíni tárgyalás

Kedden Olaszliszkán újabb helyszíni tárgyalás lesz, ahol ismét felidézik, ki ütött, ki rúgott azon a borzalmas napon.

Olaszliszka:a gyilkosok szabadon járnak-kelnek

Gyermekei szeme láttára verték agyon Szögi Lajost, a tiszavasvári tanárt három éve Olaszliszkán a cigánysoron.

A közmunka program nem csak cigánykérdés

A közmunka programok hallatán sokaknak kapásból a romák ugranak be, pedig korántsem ilyen egyszerű a helyzet.

Harc az uzsoramaffia ellen

Késsel támadt Monok polgármesterére, Szepessy Zsoltra az egyik borsodi uzsorás embere, a polgármester nem hátrál meg, tovább népszerűsíti a szociális kártyát.

Cigánysoron jártunk

A lyukó cigánysoron jártunk- sokadszor-, ahol középkori állapotok uralkodnak.

Cigányvajda: Már nem akarok cigány lenni

Néhány Bábonyibércen élő cigány család azt állítja a vajda emberei ütik-vágják őket, lábbal tiporják a cigánysoron élők jogait.

A szarkák völgye

Az egykori telkes paradicsom, Lyukóbánya még mindig a szarkák völgye.

A WC ajtónak is lába kél Lyukóban

Mindent elloptak, még a wc ajtónak is lába kelt A lyukói tulajdonosok szerint, ezen a környéken nem érdemes ültetni, felújítani A környékre az elmúlt években számos romacsalád érkezett több borsodi faluból, sokan a bevándorlók számlájára írják a bűncselekményeket.a betőrök úgy járnak a hétvégi házakba, mintha hazamennének.

Etnikai atrocitások:az éremnek két oldala van

Az etnikai atrocitások megelőzése és kezelése az egyik központi témája volta polgárőrök konferenciájának Miskolcon, ahol Bencze József, az országos rendőrfőkapitány is részt vett.

Balhé Monokon- menekül a polgármester?

Több száz felbőszült cigány gyülekezett ma délelőtt Monokon.

Cigánykérdés Miskolcon

A Jobbik nagyot kaszált a társadalmi elégedetlenségből az EP választások során.

A cigánysor hangjai

A nagy hasú várandós anyukák egymás után szívják a cigarettát.

Cigány nehézfiúk járőröznek

Korábban miskolci nehézfiúk voltak azok, a cigány fiatalok, akik most településőrként járőröznek Miskolc veszélyes részein.

Rossz arcú bodzaszedők

A vajda emberei próbálják megfékezni a veszélyes romákat a miskolci Lyukóban.

A "cigánykérdés végső megoldása" a cseh tévében

A cseh közszolgálati televízióban is látható volt a cseh Nemzeti Pártnak (Národní strana) az a választási kampányfilmje, amelyben a "cigánykérdés végső megoldását" szorgalmazza.

Kinek a vére?

Nem tudhatod, kinek a vére, milyen a háttere..” mondta a lyukói cigányasszony, mikor az újonnan jött romákról kérdeztük.Olyan romák költöztek Lyukóba, akikkel nem lehet mit kezdeni.

Turista paradicsom a cigánysor mentén

Az MDF új közmunka programjában arra törekszik, hogy turistaparadicsommá változtassa a szorgos romákkal a lepukkant Sajó partot.