Cigánytelepről a jazz szakra - interjú Kuru Antallal

„Edelényből jövök, a cigánytelepről...és ennél sokkal durvább helyek is vannak, mint ahonnan én jöttem” – mondja a 23 éves Kuru Antal, akinek tavaly szeptemberben valósult meg élete álma, amikor felvették jazz szakra a fővárosi Egressy Béni Zeneművészeti Középiskolába. Antal nem mindennapi küzdelméről dokumentumfilm is...

Miskolc exportálja a szegénységet — tüntettek a romák

Petíciót adtak át a roma önkormányzat által szervezett demonstráció résztvevői szerdán Miskolcon Csiszár Miklósnak, a város jegyzőjének, követelve a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását. A standiontól, az avasi sportpályáktól és a belvárosból érkezők a városházánál találkoztak, ahol mintegy...

Bolgárok lehetnek a négyéves Maria szülei - Videó!

Bulgáriában a rendőrség kihallgatott egy roma párt, akik feltehetőleg annak kislánynak a szülei, akire egy görögországi cigánytáborban találtak rá a múlt héten.

Összefogtak a sajókazai cigányasszonyok

Cigányasszonyok önsegítő szervezete alakult meg néhány hónapja Sajókazán.

MSZP: az idén egymilliárddal több jut romaprogramokra

Csak a cigánytelepek felszámolására több mint egymilliárd forint van a 2009-es költségvetésben.

Ózdon félnek, a borsodi kis falvakban nem is tudnak a nagycsécsi tragédiáról

Bár a nagycsécsi kettős gyilkosság folyt napokon át még a csapból is, kíváncsiak voltunk, hogy vajon a távolabb eső Borsod megyei falvak és városok cigánytelepein mit tudnak a történtekről.

Miniszter a gyilkosság helyszínén

Nagycsécsre a cigánytelepen történt kettősgyilkosság helyszínére látogatott Gyenesei István, önkormányzati miniszter.