Női Mars-küldetés? - "Na ne izélj már!"

A Városi Kurír is éppen ma foglalkozott azzal a tudományos elképzeléssel, mely szerint érdemes lenne megfontolni azt, hogy az első Mars-küldetés legénysége, amellyel ember is utazik, csak női asztronautákból álljon.

Továbbra sem lehet népszavazással lerövidíteni a választási ciklust Szlovákiában

Elutasította a pozsonyi törvényhozás kedden azokat a képviselői javaslatokat, amelyek úgy módosították volna az ország alkotmányát, hogy egy sikeres népszavazással lerövidíthetővé vált volna a választási ciklus – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Ciklusok a PHP-ban (for, while, do-while, foreach iterációk + break és continue használata) - WEBiskola

Ebben a leckében megtanuljuk, hogy hogyan lehet a kódunk egy részét többször futtatni anélkül, hogy újra és újra begépelnénk azt.

JavaScript while ciklus bemutatása (JS while és do while iteráció szintaktika, példa) - WEBiskola

Ebben a leckében először megismerkedünk a while ciklussal, mely elöltesztelős, majd pedig a do while ciklussal, amely hátultesztelős.

Hogy működik a 9 éves számmisztikai ciklus?

Az emberi élet 9 éves ciklusok szerint változik, ellenkező előjellel, mint a szinuszgörbe, és 18 évenként kapunk emlékeztetőt a sorsból.

Mikor fantáziál legtöbbet a nő?

A legtermékenyebb időszakuk idején sokkal több és izgalmasabb fantáziálásról számolnak be a nők - derítette ki egy új tanulmány.

Női ciklus vs. férfi tesztoszteron

A huszonegy éves nőnek a lelkére kötötték, hogy ne flörtöljön senkivel, aki az ott töltött hónapok során beteszi a lábát a laboratóriumba.

Havi ciklus vs. Étkezési Szokások

Az hogy mit eszel sokszor attól függ, mit ennél meg szívesen.

Vénusz diéta - csak csajoknak!

A nők revolúciója!

Segítség a gyermekáldáshoz

Az online naptárak korában nem meglepő, hogy a hölgyek több weboldalon is követhetik havi ciklusuk alakulást, sőt még ahhoz is kaphatnak segítséget, ha befolyásolni szeretnék születendő gyermekük nemét.

Zalabaromfi: a kormány jóváhagyta az egymilliárdos hitelkeretet

Zalaegerszeg - Jóváhagyta szerdai ülésén a kormány azt az egymilliárd forintos, államilag garantált hitelkeretet, amely a Zalabaromi Zrt. beszállítóinak gondjait enyhíti.