Máris Gyurcsány Ferenc mellett tűnt fel Magyar Péter

Magyar Péter kiütötte Fekete-Győr Andrást a CÖF dollárbaloldalizó reklámjából és ő került a helyére. Ez gyors volt.

A Szerencsejáték Zrt. 100 milliót vágott a CÖF-höz

A békemeneteket szervező alapítvány mellett komoly összeghez jutott az Edda mögött álló cég, de Szijjártó Sarolta munkahelyének is leesett 20 millió forint.

A CÖF-ös fiúk "szolgálatba léptették magukat" - feljelentettek és levelet írtak az EP képviselőknek

A CÖF közismerten demokratikus érzelmeiről híres fiai és lányai szervezetük teljes súlyával beleálltak a rasszista, kirekesztő módi ellen, ami persze nem a Fidesz-mondandóra vonatkozik.

A nap meglepetése: a Fidesz is ott lesz a Békemeneten

Videóban jelentette be a párt kommunikációs igazgatója, hogy ők is együtt vonulnak majd a CÖF-fel.

Már nem csak gyurcsányoznak, de vonáznak is a Fidesz-közeli "civilek"

A Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szervezet azért tartott ma sajtótájékoztatót, hogy bemutassák új plakátkampányukat.

Orbán kamuciviljei a Népszavát ekézik, de hogyan!

Orbán kamuciviljeivek legújabb közleményét szó szerint idézzük, annyira szép!

A CÖF szerint "végzetes kór" rágja az Európai Uniót

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szerint az Európai Unió (EU) nem képes megvédeni határait, "bürokrata elitje" nem veszi figyelembe állampolgárai tiltakozását, ezért szükséges a közösségi intézményrendszer reformja.

Az Unió ellen hergel és Orbán mellé áll a "Civil" Összefogás Fórum

Felháborító, elfogadhatatlan, gazdasági hatásai miatt pedig embertelen az Európai Bizottság javaslata, amelynek elfogadása esetén a tagállamoknak negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott migráns után – mondta az MTI-nek szombaton ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, a Civil...

Már csak ez hiányzott: megszólalt a CÖF a tanársztrájk ügyében

Nagyító alá helyezték a pedagógusok szakszervezeteinek követeléseit, az őket támogató pártok állásfoglalásait, értékelték a követeléseket és a kapcsolódó kormányzati reakciókat.

Nem száll le a CÖF a III/II-es múlttal rendelkező rendészeti miniszterről

Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány olyan törvény előkészítésére szólítja fel az igazságügyi tárcát, amelynek elfogadása esetén a kommunista állampárt vezetői funkcionáriusai kizárhatóak a közhatalomból – írta a kormánnyal korábban mindenben feltétel nélkül egyetértő szervezet.

Offshore pénzből kampányol a CÖF?

Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint fennáll a gyanú, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Fideszhez közeli offshore vállalkozásoktól kapott százmilliókból működteti "gyűlöletkampányát".

Tizennyolc tuti Békemenet-logó

Nem kellene beérnie a Békemenetnek azzal, hogy a lengyel Solidarność logóját másolja! Miért nem próbálkoznak más brandek egyedi azonosításra szolgáló grafikai szimbólumainak a koppintásával is, hogy végül egészen biztosan megtalálják a leges-leges-legjobb megoldást?

Külföldre továbbítanak privát adatokat a Szellemi Honvédők

A CÖF toborzóoldalán egy adatlap található, amelyet ha kitöltesz, a személyes adataid nem a Civil Összefogás Fórum adatvédelmi szempontból tesztelt, kifogástalanul megbízható és adatvédelmi nyilvántartási számmal rendelkező adatbázisába kerülnek! De nem ám! Egy nagy túróst!