Néhány évtized múlva az általunk ismert civilizáció megszűnhet létezni

Ha így folytatjuk, elég csúfos vége lehet az emberi civilizációnak. Egy hülyének a kezébe adva a legjobb eszköz is hülyeségeket fog csinálni. Az a kérdés, hogy a döntéshozók kiket gyűjtenek össze a maguk köré, általában szakértő munkatársak kellenének de a válogatásban személyes hatalmi érdekek érvényesülnek, sajnos.

Kustán Magyari Attila: Civilizálni, de kit? - a Maszol.ro portálról

Nemrég járta körbe a hír a világot: meggyilkoltak egy 26 éves amerikai misszonáriust az India közelében levő Északi-Szentinel-sziget lakói, a szentinelézek. Bár a szigeten már 1867-től több ízben is megjelentek kívülről érkező emberek, az ott élő törzs továbbra is ősi, legalább 30 ezer éves hagyomány szerinti életmódja...

Orbán megint a keresztény kultúra megvédéséről prédikált

Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát – emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában, amelyben azt is hangsúlyozta: “nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy...

Kövér "Köteles" László a civilizációért és a kultúráért aggódik

Kövér László szerint ha a magyarok képesek magukat megvédeni saját hazájukban, akkor ezzel az európai civilizációt és kultúrát is megóvják a migráció okozta identitás- és civilizációs válságtól.

Zsigmond és Péterfy: Civilizációk összecsapása (előtt)

„Gyere, adjál nekem botot!” Történik Debrecen peremén, 2015 nyarán.

Szijjártó a terrorizmustól félti a civilizációt

A világ országai előtt álló kihívások, köztük a terrorizmus terjedőben vannak. Az Iszlám Állam az egész civilizált világra fenyegetést jelent, ellene csak összefogással, az ENSZ hatékonyságának erősítésével lehet eredményesen fellépni. Erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt csütörtökön egy budapesti...

A korg - Korg fórum

Mekkora baj az, hogy az akusztikus zene mellett szorosan ott van az elektronikus, végtelen lehetőségeket felvonultató hangszerek és kütyük sokasága?

A valaha ismert legnagyobb járvány

Columbus and other Cannibals [Kolumbusz és más kannibálok] című könyvében az amerikai-indián szerző Jack D. Forbes, egy pszichológiai betegségre hívja fel a figyelmet, mely magyarázatot ad arra az önpusztító emberi viselkedésre, aminek az amerikai indiánok már régóta tudatában voltak. Elolvasva könyvét, egyértelművé vált...

Összeesküvés

Valami nem megy jól a világban. Ez nyilvánvaló. De miért nem? Mi a gond? Látszólag mehetne minden úgy ahogy megszoktuk. Nincs pénz? Nincs energia? Felmelegedés van? Ugyanmár, gondoljunk a hírekre, bankokat mentenek, olaj úszik a tengerben, a szaudiak is megígérték, a július meg amúgy is mennyire hideg volt. De akkor mégis mi lehet a...

A Chemtrail infuenza

„Nem hisz a chemtrailban? Semmi gond. Önnel együtt a lakosság jelentős részének sincs fogalma arról, hogy létezik, ezért ők úgy döntöttek, figyelmen kívül hagyják. Egyszerűbb, mint felnézni az égre.

Miért nem vagyunk kapcsolatban a valósággal?

Keith Farnish “Time’s Up!” (Lejárt az idő) című könyvében összeírt egy tízes listát arról, hogy mik a fő okai, ami miatt a domináns kultúra emberei a valóságtól elszakadva élnek.

Tévedéseink szomorújátéka

Még az egó a divat a civilizáció berkein belül.

Ismeretlen civilizáció: a halottak füléből nád vezet a felszínre

Eddig ismeretlen régi kultúra nyomaira bukkantak lengyel archeológusok Peruban: a 150 sír teljesen ismeretlen temetkezési szokásokat mutat.

Vallomás civilizációs kételyeimről

Az ember nem azért ír, mert tud valamit, hanem azért, mert van valami, amit nem tud. Íme, minden kétely gondolkodásra serkent, s választ követel. Hátha az, aki olvassa a kérdést, ismeri a választ is reá.

(R)evolúció

Vitathatatlan, hogy egy világméretű "ébredés" kezdetén vagyunk, ami a társadalmi változásoknak köszönhető, ugyanis bátran kijelenthetjük, hogy a fejlett nyugati civilizáció a jelenlegi formájában gazdaságilag és morálisan is megbukott.

Ismét témánál vagyunk!

2012, korunk egyik legrejtélyesebb kérdése, hogy vajon bekövetkezik e, a most már milliók által mondott és jósolt "világvége" vagy sem. Ekkora felhajtás a világban még sohasem volt, mint e körül. A sajtók, a médiák, az átlagemberek, nap mint nap szinte ezzel foglalkoznak. Számos filmek, mint dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek,...

Töltött káposzta és vallás

A nyugati civilizációhoz tartozó országokban a régi ünnepek eredeti jelentéstartalma némileg megkopott. Szerencsére az egyházak igyekeznek megóvni az eredeti jelentést.

2210: A nyugati civilizáció vége?

A történelemben számtalan példa akad nagy és fényes civilizációkra, melyek szilárdan meg voltak győződve saját tökéletességükről és örök létükről – és amely civilizációk mára kivétel nélkül eltűntek és elenyésztek…

Katasztrófák, amik megváltoztatják a világot

Bolygónkat számtalan oldalról veszélyeztetik olyan történések, amelyek nem csak egy kisebb közösségre, hanem esetenként egy, vagy több földrészre, teljes civilizációkra is hatással vannak.

Miért beteg a magyar?

A legbetegebb nemzetek közé tartozik Európában a magyar - állapította meg nemrégiben a WHO.

Hajótörött emberiség

A tolték szó hallatán a legtöbben egy régen élt nép civilizációjára gondolnak, amely valahol az ősi Dél-Mexikó területén alakult ki.

A Leopárdember visszatért a civilizációba

A skóciai Skye sziget egyik nevezetessége, Tom Leppard az utóbbi 20 évet a szabadban töltötte.