Eltűntek a civilek, önkéntesek a Nyugatiból hétfő hajnalra

Pénteken jelentette be a Miniszterelnökség, hogy a Keleti pályaudvarhoz közel eső egyik sportcsarnokban rendezi be a tranzitvárót az Ukrajnából érkező menekültek számára, de ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy hétfőre minden civilnek, önkéntesnek el kell pakolnia a Keletiből és a Nyugatiból. Ez meg is történt a Nyugati...

Fidesz-KDNP: elfogadhatatlan, hogy Brüsszelből mondják meg, kik a támogatandó civilszervezetek

Elfogadhatatlan, hogy Brüsszelben, politikai szempontok alapján válasszák ki a támogatandó civil szervezetek körét – hangsúlyozta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja kedden.

Túltolt esélyek

A fideszes vezetők igazán tudhatnák, hogy egy választást sosem elég otthon megnyerni, a nemzetközi színtér legalább ennyire fontos.

Rejtett bomba a Stop Soros törvényjavaslatban! - Városi Kurír

Nemrég jött ki a kormány új s merőben abszurd törvényjavaslata,  a Stop Soros ami megint a civilszervezeteket s támogatóikat veszi célba.

Soros György alapítványa több százezer dollárt fog szétosztani vidéki civil kezdeményezések között

Vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György üzletemberhez kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel.