Bács Ferenc százmilliós öröksége miatt hatalmas családi balhé tört ki

A Bács Ferencnél jóval fiatalabb Edina rajongóból lett a színész felesége. Nagyon nem jönnek ki a színész lányával.

A szerelem örök, a hülyeség sírig tart

Novák Katalin új, Szegeden bejegyzett alapítványa megvan?

A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők és a női közösségek

Az anyává válás vízválasztó lehet a női barátságokban, pedig a női közösségek nemcsak a szülés utáni időszakban jelentenek mentális védőhálót, később is segítenek pár órára kilépni abból a 24 órás készenlétből, amit a gyermekvállalás hoz magával.

A Terminátor csendben nézi - Háborúskodás Schwarzenegger gyerekei között

Ahogy a hétköznapi emberek között, úgy a sztárvilágban is, valamelyik szülő félrelépése, vagy egy, egy válás sokszor a gyerekeket viseli meg legjobban.

A házasodj, magyar program ellenére 31 százalékkal csökkent a boldogító igenek száma

Novák Katalin és a fideszes megszólalók a rezsicsökkentés és a békevágy kizárólagosságának akarás mellett azt emelik ki megszólalásaikban, hogy regnálásuk fontos alapköve a családok védelme, -azt nem propagálják, hogy ki támadja őket- a házasodási kedv elősegítése, amit nem kevés közpénzzel támogatnak is.

Rétvári Bence szerint az Orbán-kormány egyedülálló egész Európában

Egyre többen igényelnek segítséget a gyermekvállaláshoz, Magyarországon minden hetedik párt érintheti a probléma, hogy akár éveken keresztül nem sikerül a spontán fogantatás – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Katolikus Szeretetszolgálat...

A parlamenti államtitkár szerint a jólétben élő országokban már a család intézményét megkérdőjelezik

Magyarországon prioritást élvez, hogy a magyar családok lélekszámban és életminőségben is gyarapodjanak.

Az Orbán-kormány elárulta: a családot tekinti a legfőbb nemzeti értéknek

A család a legfőbb nemzeti érték, hiszen a családok biztosítják a magyar nemzet megmaradását – közölte Hornung Ágnes államtitkár a Családok nemzetközi napja alkalmából hétfői videó bejegyzésében a Facebook-on.

Kórházi jelentés: Gálvölgyi János állapota súlyos, de stabil!

Szinte egy-emberként izgul az ország Gálvölgyi Jánosért, akit szerdán kellett kórházba szállítani, miután súlyos légzési panaszok léptek fel nála.

Novák Katalin az egész családját bemutatta Ferenc pápának

Novák Katalin a közösségi oldalára töltött fel egy fotót, amelyen az egész családja szerepel Ferenc pápa társaságában.

Hogyan gyógyítsd magad, ha megcsaltak?

Megcsalt a párod.

Mai Ige: Tanulj meg elengedni!

Amikor a gyermekeink kicsik, annyira lefoglal minket, hogy biztosítsuk nekik a szeretetet, a védelmet, a fegyelmezést, a tanítást és a tekintélyt, hogy úgy érezzük, ennek a felelőssége örökké fog tartani.

Az Ön segítségére is szükség van! Eltűnt férfit keres a családja

Pénteken reggel még minden rendben volt, a családapa Dorogról indult vonattal dolgozni a Nyugati pályaudvar felé Budapestre, azonban oda nem érkezett meg.

A nemzeti megbékélés programját hirdeti a Magyar Keresztény Szociális Unió!

A Magyar Keresztény Szociális Unió (MKSzU) összefoglalóan ismertette programját, a nemzeti megbékélés rendszerét.

12 kifogás, amiért a nő tűri az erőszakot! De miért!?

Nők elleni erőszaknak nevezünk minden olyan erőszakot, amely a személy nemi hovatartozása miatt történhet és történik meg valakivel.

A családügyi miniszter szerint a béranyaság rasszizmust hordoz magában – Az olaszok bűncselekménynek nyilvánítanák azt

A béranyaság megalázza a nőket, törvénytelen kereskedelmi tevékenységnek számít, és a szülők kiválasztása rasszizmust hordoz magában Eugenia Roccella családügyi miniszter szerint, aki zéró toleranciát hirdetett meg a gyakorlat ellen az Il Mattino napilapnak adott interjúban hétfőn.

Majka ex-pornós felesége intim dolgaikról mesélt

Majoros Hajnalka körültekintően, de lazán áll hozzá a legkínosabb témákhoz is két gyereke nevelése során. Nem kezel semmit sem tabuként a gyerekei előtt.

Megható Bruce Willis szülinapi videó - Szijauram! - A szélső érték

Ha van színész, akiért szinte az egész világ szorít, mert a betegség rálökte egy útra, ahonnan nincs visszatérés, az Bruce Willis.

Családon belül erőszak - miért tűröd???

Értetlenül olvassa néha az ember a híreket, miszerint egy anyuka addig rázta a csecsemőjét, míg az bele nem halt, vagy egy nőt addig ütött a férje, míg az kómába esett.

Ha indiai hölgyet lát a kamion volánjánál, ne csodálkozzon! - Indiában beindult a toborzásuk....

Nem leányálom a kamionsofőr-élet, mondhatni kemény férfimunka.

Az Aldi a vaj után a sajt árát is elsőként negyedelte - Magyar "multik", lehet koppintani!

„A vaj után a trappista sajt esetében is a piacon elsőként reagálunk, és azonnal továbbadjuk a fogyasztóknak azt a jelentős árelőnyt, amit elértünk a beszerzési piacon, így még több megtakarítást biztosítunk a magyar családok számára.

2,1 millió forintot fizetett be Orbán a külügynek családtagjai utaztatásáért

Orbán Viktort 2021 nyarán fotózta le egy olvasó egy római étteremben feleségével, Lévai Anikóval és fiával, Orbán Gáspárral. Hosszas félrebeszélés után kiderült, hogy a miniszterelnök hivatalos delegációval, kormánygéppel, de horvátországi nyaralásáról közvetlenül utazott egy katolikus konferenciára.

Nagy a baj, Király Viktor emiatt omlott össze egy bennfentes szerint

Súlyos válságba került a 38 éves Király Viktor és felesége, Anita kapcsolata. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az énekes költözött ki közös ingatlanjukból, de egyre inkább úgy tűnik, hogy szerelme hagyta el Királyt.

Rengeteg érdeklődő esik pofára a babaváró hitel kapcsán

Sokan, tízből négyen olyan pár nem jogosult a Babaváró hitelre, akik az előzetes kalkulációk szerint számítottak rá. 

Családi napot tart a Beporzók napja alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeum

Családi napot tart a 5. Beporzók napja rendezvénysorozat alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) március 11-én; a program részeként többek között ismeretterjesztő programokkal, koncerttel, mézkóstolással és kézműves-foglalkozásokkal várják a kisgyermekes családokat a helyszínre.

Mit érdemes tanulni, ha gyerekekkel szeretne foglalkozni valaki?

Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki szívesen foglalkozna gyermekekkel, de a tanárnői vagy óvónői karrierre diploma hiányában nincs lehetősége.

Biztonságérzet, belső béke az Iránytű előadás-sorozat fókuszában

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2012 óta tart önismereti és párkapcsolati előadásokat ismert szakemberek közreműködésével. A töretlenül népszerű sorozat idén február 27-én, hétfőn indul azok számára, akik a lelki egyensúlyt, a harmonikus párkapcsolatot elsődleges fontosságúnak tartják az életben. Ajánlónkban...

Kulcsár Edina nem talált ideális takarítónőt, inkább maga végzi el a teendőket

Kulcsár Edina immáron harmadik gyermekével várandós, ezúttal a rappertől,  G.w.M-től. Három gyermek azért sztárkörökben is nagy feladat, így joggal merült fel a kérdés, hogy az egykori szépségkirálynőnek van-e segítsége otthon. 

Weisz Fanni nagy ötlete támadt, de a családjának is bele kell egyeznie

A híres modell azt szeretné, ha a nagyszülei Pécsről Budapestre költöznének, hogy együtt lehessen a család. 

Kimi Räikkönen ismét apa lesz – fotó

A finn autóversenyző az Instagramon jelentette be az örömhírt.