Gyerekként úgy látom, hamis állításokkal és ismeretség alapján szabálytalanul is lehet bármit tenni

Olvasónk, egy neve elhallgatását kérő, egy hazai középiskolába járó lány - nevezzük Boginak - korábban együtt járt egy sráccal, akinek szülei elég jó kapcsolatokkal rendelkeznek állami intézményekben.

Néztem a híradóban, ahogy Navracsics bejelenti a kirúgásomat

2014. január 17-én reggel az akkor még igazságügyi miniszterként tevékenykedő Navracsics Tibor bejelentést tett, miszerint utasította a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy rendkívüli fegyelmi eljárásban vizsgálják ki a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyét, és ha megállapították a felelősséget, azt azonnal...

46 milliót loptak a szegényektől a családsegítők

Z.-né Judit Tokajban dolgozott, ő volt a helyi családsegítő és jóléti szolgálat egyik tisztségviselője. Nemrég derült ki, hogy Z.-né egy másik egyik társával együtt a rendőrség gyanúja szerint körülbelül 2005 óta a szegény sorsú emberek helyett saját maguknak "nyújtottak segítséget", eddig összesen nem kevesebb, mint 46...

Százmilliós fejlesztés a Családsegítő Központban Miskolcon

A Családsegítő Arany János úti, központi épületét kívülről-belülről felújítják, elvégzik a külső hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét.

Átadták a családsegítő épületét

Kedd délután adták át, kisebb ünnepséget szervezve a családsegítő központ új, pontosabban felújított épületét, a Jókai utcában.

Családi nap Szamócával a tudatos gyermeknevelésért

A Szamóca Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány 2009 januárjában került bejegyzésre, azzal a céllal, hogy népszerűsítse a tudatos életvezetést, családtervezést és gyermeknevelést, a gyermek - és családcentrikus életszemléletet.

Jó eséllyel örök élményekhez jutottak

Debrecen, Tiszabecs – Tábort szervezett lakásotthonokból és családsegítő központokból delegált fiatalok részére a Hajdú-Bihar Megyei Esélyek Háza.

Másfélmilliós villanyszámlát kaptak

Eddig három család kereste fel a gyulai családsegítőt azzal, hogy irreálisan magas, több százezres - egyikük másfélmilliós - számlát kapott a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalattól (DÉMÁSZ).