Krizbai Teca vakon táncolt!

Krizbai Tecát már egy ország ismeri, mint a 2011-es Csillag Születik vakon született indulóját.

Abovo Crew

Az 5 tagú csapat breakelt táncolt azért, hogy a zsűri továbbjuttassa a Csillag születik következő fordulójába.

Belső Csaba, azaz Mc Tyco a magyar népről rappelt

Belső Csaba nem kímélt senkit sem az előadásában és a rap közben rendesen sértegetette a magyarokat és nem zárkózott el az igazságtól sem.

Czemende zenekar, a pajzán szövegek megalkotója

A Czemede zenekar nagy port kavart a Csillag születikben, hiszen olyan saját szerzeményt hoztak a válogatásra, ami teljes mértékben megnevetette a zsűrit és a nézőket is.

Csemer Boglárka hangja mindenkit elvarázsolt

Csemer Boglárka, a 24 éves főiskolás szép tiszta hangjával egyértelműen juthatott tovább a 2. fordulóba a Csillag születik show műsorban

Dévényi Bálint és Paróczi Lénard a bicikli virtuózok

Dévényi Bálint és Paróczi Lénárd egy elképesztően lenyűgöző produkciót mutatott be a zsűrinek, amelyben biciklivel akrobatikus showt varázsoltak a színpadra...

Indygo: saját dal is jelenthet továbbjutást

Egy saját szerzeménnyel próbálkozott meg a csillag születik 3. válogatásán az Indygo nevű együttes.

Kossuth Gergő a Csillag születik 2011 elődöntőjében

Kossuth Gergő egy énekes részlettel próbálkozhatott a Csillag születik válgoatásán, hogy meggyőzze a zsűrit, hogy számára ott a hely az elődöntőben.

Molnár Szabolcs veszélyes produkciója

Molnár Szabolcs a Csillag születik 3. válogatását úgy akarta átvészelni, hogy egy korántsem veszélytelen orosz rulett hasonmás játékot mutat be Ördög Nórával.

Thats all b-boys flava együttes könnyen vette az akadályt

A nagy tagú Flava csapat már ott kopogtathat az elődöntőben, hiszen a zsűri gyorsan továbbengedte a Csillag születik válogatásról a csapatot.

Krizbai Teca a Csillag Születik előtt

Krizbai Teca a Csillag Születik egyik legnagyobb felfedezettje.

Párkányi Kolos, a Csillag születik bűvésze

Párkányi Kolos fiatalon kezdte a bűvészkedést és 21 korára komoly múlttal rendelkezik Magyarországon.

László Attila a fiatal csillag

László Attila egy Máté Péterrel sikeresen elvarázsolt mindenkit és ennek köszönhetően 4 csillaggal honorálták a produkcióját.

Habodász István, a versmondó

A Csillag születik 2011-ben már volt jó pár versmondó próbálkozás, de eddig csak Habodász István tudott maradandót alkotni...

April Project

A Bad Boyzból kivállt Tomi megalapozta az új tánc együttesét és alig 4 hónap gyakorlást követően máris beledobta őket a mélyvízbe...

Virtuoso a Csillag születik 2011 hegedűművészei

A 3 tagú Virtuoso elkápráztatta a zsűrit, de nem csoda, hiszen mindegyik tagnak komoly előképzettsége és sikere is van.

Krizbai Teca - vakon, tehetséggel - Csillag Születik 2011.

Krizbai Teca egy 15 éves vak lány, aki nem mindennapi produkcióval lopta be magát az emberek szívébe.

Csillag Születik 2011 második válogatás és továbbjutók

A Csillag Születik 2011 második válogatásának összefoglalója és a továbbjutók névsora.

Csillagszületik 2011 - a gyors kiesések éve

Egy kis rövid összeállítást láthattok a kiesőkről.

Csillag Születik Válogatás

Kövesd nyomon az elejétől a végéig a csillag születik 2011 válogatását.

Csillag Születik 2011 első válogatás

A Csillag Születik 2011 első válogatásának összefoglalója.

A csillag születik 3 első továbbjutói

Megvolt a Csillag születik 3 első adása és fény derült az első továbbjutók kilétére.