Ady Endre: Mindig éltem

„Mindig éltem és csak erre vagyok egy csöppet büszke, hogy mindig féltem, tehát az előkelőbb emberfajtával lehetek atyafiságban.” 105 éve, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre költő, újságíró, a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Karinthy Frigyes univerzális tehetség volt

85 éve, 1938. augusztus 29-én halt meg Karinthy Frigyes ró, költő, kritikus, műfordító, a magyar irodalom legnagyobb humoristája a Karinthy dinasztia jeles tagja.

Mi legyen a lecsó helyett?

A szezon beköszöntével még inkább előtérbe kerülnek a paprikából készült fogások és köztük a nagy kedvenc, a lecsó is.

A felejthetetlen Gregory Peck

Gregory Peck 87 évesen, 2003. június 12-én halt meg Los Angelesben.

Martin Luther King az egyenlőségért harcolt

Martin Luther King Jr. Nobel-békedíjas amerikai tiszteletes egy helyi sztrájk támogatására utazott Memphisbe, ahol 1968. április 4-én szállodája erkélyén végzett vele egy orgyilkos golyója.

Az aranykor uralkodója – I. Erzsébet

I. Erzsébet, Anglia szűz királynője hetven éves korában, 420 éve, 1603. március 24-én halt meg Richmondban.

Madách Imre 200

“Nem az idő halad: mi változunk/Egy század, egy nap szinte egyre megy.” 200 éve, 1823. január 20-án Alsósztregován született Madách Imre, a magyar irodalom egyik halhatatlan alkotásának, Az ember tragédiájának szerzője.

Bibó István kiáltványa

“A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” A Kossuth Lajos téren már szovjet tankok dübörögtek, és Bibó István gondolatai erejével próbálta menteni a magyar függetlenségből azt, amit még megmenthetőnek ítélt.

"Köröttem csend – és temető."

"A tél küszöbén állunk.

Arany János: Az életet már megjártam

140 éve, 1882. október 22-én halt meg Budapesten Arany János, a XIX.

Nádas Péter 80

“Ha van néhány dolog, amiről az ember nem beszélhet, akkor önkéntelenül adódik száz más dolog, amiről szintén nem beszél.” Ma ünnepli 80. születésnapját Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja.

Ma van a hontalan állatok világnapja

„Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Agatha Christie és a Tíz kicsi katona

“Ennél a könyvnél senki se jön, hogy megmentsen, vagy hogy értelmezze a történéseket.”​ Agatha Christie legkeresettebb regényének (és egyes listák szerint minden idők hatodik legsikeresebb könyve) legújabb feldolgozása nagy sikert aratott.

Alexandre Dumas 220

“Azt hiszem, az ember nem arra született, hogy ilyen könnyen elérje a boldogságot!

Dolly, a klónozott bárány

26 éve, 1996. július 5-én született meg Skóciában a világ első, testi sejtből klónozott emlőse.

Judy Garland tragikus élete

Aligha van olyan, a muzsika, a film világa iránt kicsit is érdeklődő ember, aki ne emlékezne az Óz, a csodák csodája című filmre, s annak bájos Dorothyjára.

Romy Schneider tragédiája

Ő volt a színésznő, aki eljátszotta Sissit, aki nem tudott ellenállni Alain Delon sármjának és akinek neve bevésődött a filmjeit kedvelők szívébe.

Dsida Jenő világa

"Talán úgy mondhatnánk, hogy a legóriásabb a kicsinyek között; a meghitt magánélmények, a jelentéktelen apróságok zsenije, a formatökély mesterjátékosa" - írta Dsida Jenőről Hegedüs Géza.

Madárfiókát találtál? – Tudod mit tegyél?

Áprilistól augusztusig tart a fiókaszezon.

Jack Nicholson 85

85 éve, 1937. április 22-én született Jack Nicholson háromszoros Oscar- és hétszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Charles Darwin küzdelmes élete

“Igazából még azt sem tudjuk, hogy mennyire tudatlanok vagyunk.” A hagyományos világképet alapjában felforgató evolúcióelmélet atyja, Charles Darwin 140 éve, 1882. április 19-én halt meg.

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen: a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai 78 évvel ezelőtt ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai...

Egyszerű húsvéti ételek

A húsvéthoz több tavaszkezdetre utaló hiedelem, szokás kapcsolódik.

Háború a Falkland-szigeteken

Negyven éve szállta meg a brit korona fennhatósága alá tartozó dél-atlanti Falkland-szigeteket az argentin hadsereg.

Frici & Aranka, egy viharos szerelem

New York, Centrál és Hadik, ahol "ott volt Aranka, a királynő, és ott volt Karinthy, a főisten."

Hugonnai Vilma története

100 éve, 1922. március 25-én halt meg Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, a magyarországi nőképzés ügyének kiemelkedő alakja.

Ludwig van Beethoven életműve

“Be akarom bizonyítani, hogy az, aki jól és nemesen cselekszik, emellett még a méltatlanságot is el tudja viselni.” 195 éve, 1827. március 26-án halt meg 57 éves korában Ludwig van Beethoven, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, aki élete legtermékenyebb periódusában majdnem teljes süketségtől szenvedett.

Budapest legnagyobb vásárcsarnoka

“Nem győz az ember eleget gyönyörködni a vásárcsarnokokban, Budapest eme legújabb nevezetességeiben.

Kőrösi Zoltán 60 éves lenne

Kőrösi Zoltán 60 éve, 1962. március 14-én született Budapesten.

Jack Kerouac 100

100 éve, 1922. március 12-én született Jack Kerouac amerikai író, a beatmozgalom névadója, az Úton című kultuszmű szerzője.