Mi történt? Bayer Zsolt és Hoppál Péter nem eléggé "szellemi honvédők"?

Csizmadia László, a CÖF alapítója eloszlatta a kételyeket: nem hívták össze a Békemenet névre hallgató demonstrációt, 2024 március idusa szellemi honvédők vonulása nélkül köszönt Budapestre.

CÖF: Ferenc azt a büntetést tölti, amely politikai értelemben életfogytiglannak tekinthető

A kormánytól egyáltalán nem mérhető távolságra lévő civilnek mondott szerveződés -CÖF, avagy Civil Összefogás Fórum– kedden közleményt adott ki a Gyurcsány-civilek vonal olvasatukban összefüggő történet-leírásával.

Békemenet összerántást nem vállaltak be, helyette 4-5 millió jól irányzott "lövést" kérnek

Kommunikációs szemléletváltáson ment át a CÖF-CÖKA irányítói, átváltottal foci-üzemmódba -ez most nagyon menőnek tűnik- és ugyan azt nem kockáztatták meg, hogy összerántsák a Békemenet lelkes -néha buszoztatott- népét, megelégedtek azzal, hogy a konzultáció kapcsán hergeljenek.

Ujhelyi: miért nem a Rosszijszaka Gazetában adta fel a kormány az egyoldalas béke-hirdető hirdetését hatalmas cirill betűkkel?

Fordulatos történelmi időket élünk, hogy milyen – ránk is ható - következményei lesznek például a rapid mód zajló oroszországi belső hatalmi játszmának, még nem tudhatjuk.

Megüzente a fideszes álcivil szervezet: Isten saját arcára teremtett bennünket, legyen tele a Kossuth

A pápalátogatás üzenet a világnak. Mondanivalója, örökös békét a Föld lakóinak – írta közleményében a CÖF.

Szijjártó Péter Szellemi Honvédő díjat kapott

A külgazdasági és külügyminiszter köszönőbeszédében először is a legnagyobb kihívásokat ismertette, kitérve az ukrajnai háborúra, a déli határ ostromára, a recesszió irányába rohanó európai gazdaságra, a soha nem látott mértékű energiaellátási válságra.

Szia Uram-ispánom! Kell tanács?

Felettébb költséges, ám kifejezetten dzsentri-ispáni gyakorlat kerítésen belül, hogy a jól megemelt fizetéssel alkalmazott közszolgák mellé -miért, ki érti ezt?- milliós-milliárdos szerződésekkel tanácsadókat fogad a regnáló.

Áder államfői ideje alatt hétmilliós szerződést kötött a Békemenetet szervező CÖF alapítójával

Fricz Tamás tanácsadói minőségben segítette a volt köztársasági elnököt.

Törvényt szegett a Fidesz – közel tízszer annyit költöttek mint az ellenzék

A törvényi előírások alapján az egész választási kampányban, tehát 2022. február 12. és az április 3-i választás között összesen 1,177 milliárd forintot költhet el egy-egy párt valamennyi kampányeszközre.

Mi lesz veled, békemenet? A lengyelek otthon "menetelnek", a vonatbérlés árát inkább az ukrán menekülteknek ajánlották fel!

A békemenete-történelemben először nem utaznak csöcstől a lengyel szimpatizánsok a magyar  elvbarátok vonulására, hanem otthon oldják meg, méghozzá támogatva ezzel Ukrajnát és a vonatbérlés árát, amivel idezötykölődtek volna, átutalják a menekülteknek.

Vágó István kiszúrta: a CÖF-asztalon ott virít az MFB-zászló! - Mi a gond, "hát a CÖF nem vállalkozás? Agitprop Zrt.!"

Az örvendetes hírről amit a CÖF jelentett be videoklipben számolt be, amit -szemmel láthatóan- az irodájában vettek fel és nem túl körültekintő módon a háttérben a Szerencsejáték Zrt. társaságában ott virít a Magyar Fejlesztési Bank reklám zászlaja is.

Újabb 40 millió forintot kapott a CÖF a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől

A CÖF mögött álló alapítvány ismét kapott negyven millió forintot az állami szerencsejáték-cég támogatásokat osztó leánycégétől, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től. 

A kormány Covid-oldalán hirdeti: "október 23. nemzeti ünnep - Végre korlátozások nélkül emlékezhetünk"- A vírus olvasta?

Nem vicc: név nélkül, de titulussal vállalják "a járványügyi szakemberek és az operatív törzs álláspontja szerint korlátozások nélkül is biztonságosan lebonyolíthatók az ünnepi rendezvények." Az aktuális napi adatok:

CÖF-ös kurátor: egész Európának fog üzenni az október 23-ai Békemenet

Az üzenet pedig az lesz Fricz Tamás szerint, hogy tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött. Várhatóan több ezre lengyel is érkezik a Békemenetre.

Trapp-nap, avagy erre tervez szambázni a Békemenet október 23-án a "népfelség elvének érvényesülése" nevében

A hogy arról mi is beszámoltunk, idén rendhagyó helyszínen tartják az október 23-ai ünnepséget Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán.

Ennek a hatalomnak én nem leszek szomorú! – Heti Lendvaiságok

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját.

"Stop CÖF" Szegeden - A városban n(s)em kívánatos a "közhasznú" alapítvány történelemértelmezése!

Az megvan, hogy közpénzből szervált egy kamiont a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezésében a Nemzeti Jogvédő szolgálat (NJSZ), hogy bemutassa a Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök által elmondott Őszödi beszéd elhangzása után 2006-ban kirobbant tüntetések eseményeit, a...

A kormánypártnak kedves CÖF meghívta magához az EP tényfeltáró bizottságát

Szerintük a bizottság csak "külföldről finanszírozott NGO-kat" kíván felkeresni, ezért hívták meg magukhoz a csoportot, hogy tárgyilagosabb képet kaphassanak.

Ön is rágta Bayer Zsolt fülét, hogy valami hibádzik? - Megnyugodhat, akinek a lelke "rágva volt", lesz Békemenet "a mi utcánkban"!

Október 23-án ismét lesz Békemenet – jelentették be június végén a Polgárok Házában tartott sajtótájékoztatón, amin részt vett Bayer Zsolt publicista, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke, Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA kuratóriumi tagja, Stefka István, a PestiSrácok.hu...

Varga Judit szerint a normalitást a CÖF képviseli Magyarországon, Balog Zoltán Szellemi Honvédő lett

Az igazságügyi miniszter úgy látja, genderőrület tarolja le a demokráciát Európában. A CÖF elnöke, Csizmadia László szerint ellenzéki mutánsok ellen kell küzdeniük. Balog Zoltán volt emberminiszter "Szellemi honvédő" díjat kapott.

Vándor CÖF-kiállítás az őszödi beszédről fegyverekkel és egyéb eszközökkel (?) fűszerezve

A 2006-os „Gyurcsány-terror” eseményeit bemutató országjáró vándorkiállítást rendez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére – jelentette be a szervezetek szóvivője kedden.

Heti Tapló – Az elmúlt hét történéseiből szemezget Lendvai Ildikó

Valóságos veszéllyel szórakozni, politikai érdekek játékszerévé tenni, hol mások életét kockáztatva lebecsülni, hol meg rá hivatkozva teljhatalmat követelni – ez a gonoszabb taplóságok közé tartozik.

Heti Tapló - Az elmúlt hét történéseiből szemezget Lendvai Ildikó

A koronavírus elleni vakcinákat nem taplógombából nyerik, de körülöttük is képes elburjánozni az akadályt nem ismerő tapló. Amint e héten is. 1. A miniszterelnök rendszeres szokása, hogy facebook oldalán közzéteszi aktuális ígéretét:

"Ki az a senkiházi" – Keményen nekiment Márki-Zay Péternek a CÖF a keresztrejtvényes beszólása miatt

A polgármester azóta kijavította magát hiszen, nem a Fideszre szavazókról, hanem a fideszes pártemberekre mondta, azt, hogy sokszor még egy keresztrejtvényt se tudnának megfejteni – írja a Telex .

Kerekedik a világ! Hiánypótló (?) hírportált indított a CÖF!

Végre vége a "ballib túlsúlynak", hiszen új hírportál ütötte fel a fejét a világhálón!

A CÖF névtelen orvosszakértővel "támad" - olvassa, mert hihetetlen a történet!

Naponta jelennek meg a komolyanvehető és teljesen megalapozatlan ajánlások vakcina- és oltásügyben.

Reszkess Európai Unió! A CÖF felgyűrt ingujjal várja a járvány végét - Békemenet "újratöltve"!

Nem szívesen lennék most Európai Unió!

Lovagkeresztet kapott a CÖF vezetője

Lassan mindenkinek lesz a Békemenet csatársorából...

Budapesti hétköznapok Archívum

Mint arról beszámoltunk, Fürjes Balázs bejelentette, hogy csak “vicceltek”, amikor elálltak a Városligetbe tervezett, ám a választás után leállított három épület felépítéstől.