Lendvai Ildikó: ilyen pocsék módszerekkel még az ellenfelemet se tessék likvidálni! - Városi Kurír

Az Állami Számvevőszék, amit egy ex-fideszes vezet, 660 millió forintra büntette a Jobbikot.

Jobbik - CÖF cicaharc

Ahogy azt a Zárójel is megírta, 2016-ban az MVM 508 millió forinttal támogatta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kormányközeli, magát civilnek valló szervezetet.

15 napon belül kiderülhet, mire kapott a CÖF félmilliárd forintot az MVM-től

Két héten belül ki kell adnia az állami MVM-nek, hogy mire és miért adtak félmilliárd forintot a CÖF-nek.

Az MVM ötszázmilliót adott a köz pénzéből a CÖF - CÖKA-nak. De mire? Kiderül!

Az Adatvédelmi Hatóság elnöke kötelezte a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, hogy két héten belül ki kell adnia, mire adott a CÖF - CÖKA-nak több mint félmilliárd forint támogatást – közölte az RTL Híradó.

Gulyás Gergely szerint nincs gáz, mert az EU-s közbeszerzéseknek csak az 5 százalékát nyerték el Orbánhoz köthető milliárdosok

A Fidesz alelnöke ezzel valószínűleg csak meg akarta védeni a miniszterelnököt és a körét, de gyakorlatilag inkább olyan, mintha páros lábbal beléjük szállt volna.

Ügyészi felszólítást kapott a CÖF homályos gazdálkodása miatt

Nem közölték, hogy 2014-ben és 2015-ben kitől, mire kaptak támogatást.Ügyészi felszólítást kapott a Civil Összefogás Fórum-Civil Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA), hogy rendezze hiányos gazdasági elszámolását.

A CÖF elnökét nem érdekli kinek a pénzét költi + videó

Csizmadia László CÖF – CÖKA elnök az Echo tévében vendégeskedett, ahol kinyilvánította véleményét a civiltörvényről, ami persze őket nem érinti, – miért ne költhetnék tovább számolatlanul a pénzünket?

Hatalmas ötlettel állt elő a Kétfarkú Kutya a civilek ügyében

Nagy ötlettel állt elő a Kétfarkú Kutya Párt: külföldről támogatnák meg a CÖF-öt, hogy ők is külföldről támogatott szervezetnek minősüljenek.

Orbán törvényt hozott a CÖF ellen, mert ott volt a kétfarkú is

A dolog igaz, de nem pont így.

A kormánypárti média járhat jól a plakáttilalommal

Az rejtély, hogy a kormánypárti civil szervezetre, a CÖF-re is vonatkozik-e majd a plakátkorlátozás.

Öntik a CÖF-be a pénzünket

Egyre kevesebben támogatják egyszázalékos felajánlásokkal a kormánypárti Civil Összefogás Fórumot, de aggodalomra nincs ok: a magánadományokat közpénz százmilliókkal pótolják.

MVM és az igazmondás mételye

A Magyar Villamosművek Zrt. arról híresült el, hogy szociális érzékenységben messze az átlag magyar cégek fölött teljesít, biztosan dobogós a kategóriájában, ami nem is tudjuk pontosan, hogy mi.

Reszkess Brüsszel, újra jön a CÖF!

Az emlékezetes CÖF-kirándulás, amire közpénzből utazott ki mind a húsz aktív CÖF-ös „szellemi honvédő”csúfos véget ért, „tömegtüntetésüket” feloszlatta a belga rendőrség.

A CÖF azt képzeli, hogy az Index állami cég

A félmilliárdnyi közpénzt bezsebelő CÖF egy zavaros levélben most az Index pénzügyei után kutat.

HVG: Százmilliókat kaphattak az MVM-től a kormánypárti álcivilek

Miközben a kormánykritikus civileket pármilliós külföldi támogatásért már megbélyegeznék Orbánék, a kormánnyal összhangban mozgó CÖF százmilliókat kapott az állami energiacégtől - írja a HVG hetilap.

259 ember érezte úgy tavaly, hogy Magyarország vezető civil szervezetének, a CÖF-nek akarja felajánlani az adója egyszázalékát

A CÖF szerint ők amúgy nem pártpolitikai érdekek szekértolói, hanem az emberi sorsok jobbításához hozzájáruló közösség.

Magyar diplomatákat utasítottak, hogy keressenek külföldi partnereket a CÖF-nek

Az EU-országok magyar nagykövetségei írásban kaptak utasítást a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM), hogy partnereket keressenek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) számára – írja az Index .

Utasításba kapták a nagykövetségek, hogy külföldi partnereket keressenek a CÖF-nek

Írásban kaptak utasítást az EU-országok magyar nagykövetségei a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM), hogy partnereket keressenek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) számára - írja az Index.

Ennyivel tömte ki a Fidesz az állandóan sorosozó Civil Összefogás Alapítványt

Elárulták, mennyi pénzt kapnak évente a Fidesz pártalapítványától

A CÖF elárulta: több tízmilliót kapott eddig a Fidesztől

A Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum az elmúlt években 20 és 40 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától – árulta el a Magyar Nemzetnek a szervezet vezetője, Csizmadia László.

Lekapcsolták Szél Bernadettet, amikor a CÖF üres beszámolóját lengette a parlamentben

Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője felszólalásában a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF) egyszerűsített beszámolóját és közhasznúságú mellékletét mutatta, ami teljesen üres volt – ellentétben egy, a kormány szerint Soros pénzelte szervezetével, amelynek rendesen ki volt töltve a beszámolója.

A CÖF szerint hazugság, hogy milliárdokból kampányolnak

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetőségének közlése szerint a két szervezet 2015-ben törvényesen és bizonyíthatóan 55 millió forintból gazdálkodott.

Felhergelt tömegek vannak, de Békemenet nem lesz

Nem lesz Békemenet az olimpiai népszavazás aláírásgyűjtése miatt, pedig a CÖF naponta kap leveleket dühös emberektől – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Nagycsoportos lett a CÖF!

 „Higgyétek el nekem, az események után Brüsszelben máshogy néztek rám, Barosso elnök máshogy fogott kezet velem!” – tudatta országgal-világgal Fritz Tamás, visszaemlékezve Orbán hálás szavaira, a mára nagycsoportos ovis-korba érett Civil Összefogás maga-dicsőítő szülinapi…

Az egyik főszervező szerint az olimpia elleni aláírások miatt újra szükség lehet a Békemenetre

A szervezők a héten egy igazi all-star kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek meg arról, hogy öt évvel ezelőtt rajtolt el az első Békemenet. Az asztalnál ott ült Bayer Zsolt, Fricz Tamás, Bencsik András, Széles Gábor, Csizmadia László, Dörner György és Stefka István is. A rendezvény időpontjában Stefka még csak részeredményeket...

A Magyar Idők oltári álcivilezés közepette véletlenül leleplezte a Békemenet szervezőit

Addig nyomoztak, amíg megdöntötték a Fidesz-mitológia egyik központi elemét.

Herskovits Eszter: Illiberális ellenszélben

A Fidesz távoli névrokona, az 1992-es Fiatal Demokraták Szövetsége még megdöbbenéssel figyelte „mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat”. Ez egy nemrégiben újra elővett közleményükből derül ki.

A társadalom a civileké

Civilek itt, civilek ott, civilek és álcivilek kandikálnak ki lassan a vízcsapból is. Legutóbb Konrád György fejtette ki az ATV honlapján olvasható véleményét: a civil szervezetek pereljék be Orbánékat. Ami határozott előrelépés ahhoz képest, hogy sok más megszólalóval és véleményalkotóval ellentétben különbséget tesz a...

A CÖF szerint katasztrófa lenne, ha annyit keresne a magyar melós, mint a nyugati

Vona Gábor, a Jobbik elnöke 2016 novemberében bejelentette, hogy a 2018-as országgyűlési választásig 18 vállalást tesz, amelyeket minden hónap 18. napján ismertet.

Már nem csak gyurcsányoznak, de vonáznak is a Fidesz-közeli "civilek"

A Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szervezet azért tartott ma sajtótájékoztatót, hogy bemutassák új plakátkampányukat.