Elhunyt egy versenyző a Dakar Rallyn

Thomas Bourgin, francia motoros életét vesztette a Dakar Rally pénteki versenynapján.

Opel Dakar Team 2013!

Dél-Amerikában kerül megrendezésre 2013-ban a Dakar-rali 2013. január 5. és 20. között. Mintegy 8000 kilométert kell megtennie a résztvevő csapatoknak. Limában rajtol a mezőny (még sosem volt rajt a sivatag közepéből), a cél Santiago de Chile.

Szalay Balázs és Bunkoczi László álmaiban a tízedik hely szerepel

2012. szeptember 27-én Budapesten a Malomtó Étteremben tartott sajtótájékoztatót az Opel Dakar Team. Egy kis visszatekintés után a jövőbeli tervekről hallhattunk részletesen.

Szalayék ruhástól a medencében

Először el sem hitték, hogy megnyerték a Selyemút-rali csütörtöki szakaszát (és ezzel másodikak lettek az összetettben), azután meg úgy ünnepeltek, mint a gyerekek.

Verdanapok 2012

Immár hagyomány, hogy a nyár beköszöntével megrendezésre kerül az egyre népszerűbb Verdanapok. Az idei rendezvényen - június 30-án a budapesti Bókai Kertben (XVIII. kerület Szélmalom utca 33.) - a megszokott nívós programokon túl, első alkalommal az Opel Dakar Team is jelen lesz. Szalay Balázsék a Dakart is megjárt Opel Antarát és...

Jenson Button 200-zal repesztett a Bajcsyn

A Vodafone Kezdj El Valami Újat hétvégi programsorozatának fénypontja kétség kívül a Vodafone Belvárosi Nagydíj volt, melynek keretein belül Jenson Button demonstrálta, mire képes egy Forma-1-es autó.

Van, aki a Dakarral, van, aki jégautózással készült a 2012-es bajnokságra

Az év elején jelentette be Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke és Pusztai Csaba Magyar Motorsport Szövetség elnöke közösen, hogy a két szervezet megpróbál minél szélesebb körben együttműködni egymással. Nos, a bejelentést tett követett, hisz az április 13-15 között a hazai tereprally bajnokság...

Megjelent a Rally Café áprilisi száma!

A tartalomból:

Ötvenezren a 35-ik Utazás Kiállításon

Kő Pál (Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész) szerelemkapuján keresztül vezetett utunk a 35-ik Utazás Kiállításra. A Hungexpo közel 500 kiállítónak adott helyet a négynapos rendezvényen. Bár minden standon nem tudtunk megállni, de néhánynál elidőztünk. Igyekeztünk különböző témákból meríteni, és ezeket megmutatni...

Szalay Balázs:"A megfelelő gumiválasztás életet jelenthet"

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum munkatársai több hónapos előkészítő munka után igazi téli körülmények között végezték el a Magyarországon használatban lévő téli abroncsok tesztelését.

Dakar: kiestek Vörösék

Nem a tervezettnek megfelelően alakult az Opel Dakar Team Darázsi-Hoffmann-Vörös összeállítású triójának az utolsó chilei versenye Iquique és Arica között.

Dakar: üzemanyag nélkül gurultak Vörösék

A 22. helyen fejezte be a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc kamionos trió a két szakaszból álló Antofagasta-Iquique szakaszt a Dakar-rali tizedik napján.

Vörösék megverték a fél mezőnyt

Ízlett a technikás, hol köves, hol fes-fest, vagyis mély homokot tartalmazó szakasz a Dakar rali magyar egységeinek.

Hosszabb alvás, szerelés

A Dakar-szünnapot megítélni nehéz ügy. Persze, jókor jön. Persze, várják a versenyzők, hiszen hét napnyi száguldás után és ugyanennyi előtt, szükség van egy kis szusszanásra. Csak hát utána egy kicsit még nehezebb újra lendületet venni. Legalábbis a legtöbben így gondolják.

Dakar 2012 napi összefoglalók

Az Eurosport magyar nyelvű összefoglalói: 1-2 nap

Dakar: Hiába jó az eleje, ha a vége nem

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 64. helyen ért célba a Dakar-rali második szakaszán, amelynek az eleje gyors volt, a vége azonban technikás, trükkös, navigációt igénylő.

Bemelegítésnek nem rossz!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 22. helyen zárta a Dakar-rali első szakaszát, amely nem volt hosszú (mindössze 56 kilométer, kiegészítve több mint 760 kilométer összekötő szakasszal...), ám ez nem jelenti azt, hogy nem jelentett kihívást a versenyzők számára.

Dakar 2012: Elhunyt egy motoros

Szalay Balázs a 22. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali vasárnapi első mért szakaszán, melyen az orosz Leonyid Novickij volt a leggyorsabb.

Szalay elutazott a Dakarra

Szalay Balázs útra kelt. A magyar versenyző szerdán kora reggel szállt fel az Argentínába tartó repülőgépre - Mar del Platában kerül sor ugyanis január 1-jén a 2012-es Dakar-rali rajtjára, amelyen a magyar versenyző állandó társával, Bunkoczi Lászlóval vesz részt.

Gyulai induló a Dakaron

Gyulai résztvevője is lesz a 2012. január elsején startoló Dakar Rallynak, mely nevével ellentétben idén sem Afrikában, hanem Dél-Amerika vadregényes tájain zajlik majd.

A könnyű Dakar nem Dakar

Izgalmas, kőkemény Dakar-ralit ígér a 2012-es útvonal, amelynek részleteit kedden tették közzé Párizsban, a verseny hivatalos sajtótájékoztatóján.

Szalay Balázs: Újra Dakar!

2011.10.25.-én sajtótájékoztató keretén belül a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs bejelentette, hogy két év kihagyás után 2012. január 1-jén újra ott lesz a Dakar-rali rajtjánál.

Szalay Balázs lett a Hungaroring üzletfejlesztési igazgatója

A Hungaroring Sport Zrt. vezetősége egy hároméves terv alapján azt szeretné elérni, hogy gazdaságilag nyereséges vállalkozássá váljon minden tekintetben.

Budapest Bamako!

Az eddigi legnagyobb sikerű Budapest-Bamako rally ért véget Mali fővárosában.

Szenegálban Budapest-Bamako!

Mint azt már korábban megírtuk, a 2011-es versenynaptár a korábbi évek futamaihoz képest

Utcai autót készült a VW Dakar nyertes Race Tuaregjéből

A kocsi – nem véletlen – a katari autó-kiállításon szerepel

Magyarországtól Maliig, Budapesttől Bamakoig!

Bamako Mali fővárosa, a Niger folyó mentél.

Katari győzelem a Dakar-ralin, szép magyar szerepléssel körítve

Az autósoknál Nasszer al-Attijah, a motorosoknál Marc Coma nyert.

Dakar - remek magyar eredmény az 1. szakaszon

Gyenes Emánuel 22 lett.

Ezer lóerős szörnnyel készül a Tatra

2011-es Dakaron végre megverik a Kamazt?