Szanyi Tibor: halott győztesek

Elképesztő hír látott napvilágot a héten.

Elvitte a házát a hitel, ezért költözött máshova Zalatnay Sarolta

Tárnokon maradt ugyan, de abból a házból, ahol lányával élt 16 évig, ki kellett költöznie, mert a hitelrészletek növekedése miatt a bank elvette az ingatlant.

Szepesházi Péter: az EU Bíróság kimondta, hogy minden deviza alapú hitelt forint alapú hitelnek kell tekinteni

A Luxemburgi Bíróság napokban hozott ítélete új alapokra helyezi a devizahitelesek ügyét.

Pénzintézetek tisztességtelenül alkalmaztak árfolyamzáradékot

A horvát frankhitelesek érdekvédelmi szervezete a fogyasztók egyesületével közösen még 2011-ben emelt kollektív vádat a Zagrebacka Banka, a Privredna Banka, az Erste Group Bank AG, a Raiffeisen Bank International AG, az Addiko Banka, az OTP Horvátország, a Splitska Banka (jelenleg az OTP tulajdona) és a Sberbank ellen, amiért 2004 és 2008...

Az LMP a devizahitel-károsultak miatt is szociális lakásügynökség létrehozását javasolja

A devizahitel-károsultak miatt is az LMP azt javasolja, hogy az állam és az önkormányzatok együtt állítsanak fel egy szociális lakásügynökséget a megfizethető lakhatás biztosításáért – mondta az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, Budapesten tartott és a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatóján.

Kásler 72 órás ultimátuma a kormány felé: ha nem teljesítik, akkor.......

Kásler Árpád ultimátumot intézett a magyar kormányhoz, hogy amennyiben október 10-én reggel nyolc óráig nem állítja le a kormány a devizahiteles ügyekben indított végrehajtásokat és nem állít vizsgálóbizottságot az okozott károk felmérésére és a kártérítések megkezdésére, akkor lépni fog.

10 legsúlyosabb hiba amit elkövetnek hitelfelvételnél

A hitel piac robog és újra sokan meggondolatlanul vehetnek fel kölcsönt. Ennek megelőzésére készült el ez a hiánypótló anyag amiben a 10 legsúlyosabb és leggyakoribb hibákat tartalmazza amivel nem számolnak sokan. A hitel jó dolog ezt már Széchenyi is tudta, de, hogy melyik és mikor érdemes hozzá folyamodni az már más kérdés....

Elhunyt egy devizahiteles édesanya aki kilakoltatásra várt három gyermekével!

KILAKOLTATÁS VÁRT RÁJUK 3 GYEREKÉVEL…PERMETLEVET IVOTT…AZONNAL MEGHALT!!!

Hitelcsapda - Soha ilyen lehetőség előtt nem álltak a magyarországi devizahitelkárosultak!

Végre megszületett a várva várt uniós döntés a magyar devizahitelesekről.

Ha ez a Fidesz-közlemény nem tántorítja el az ellenzék támogatóit, akkor semmi sem

Hozta megszokott stílusát a kormánypárt.

Egészségügyi dolgozók kaphatják meg a bedőlt hitelesek lakásait

Az mfor.hu cikke szerint az állam teljesen átalakíthatja a törleszteni nem tudó hiteladósok lakásainak menedzselését.

Bíró Ica a Fókusz kamerája előtt akadt ki: Azok a bűnösök, akik ezt végig csinálják...

Már majdnem üres a ház, sírnom kell,nagyon fáj, hogy itt Magyarországon, ilyen becstelen népirtó politika és életellenes jog létezhet, ahol családok pusztulását szervezetten, rendőri segédlettel követhetik el, ráadásul a családok évében!

Kilakoltatás fenyegeti Bíró Icát és lányát

Elúszott a devizahitele, még novemberben kitehetik őt és lányát házukból.

Devizahitelek: sorsdöntő ítélet érkezett az Európai Bíróságtól

Megvizsgálhatják a magyar bíróságok a devizahitelek árfolyamkockázatának ügyfélre terhelését, és tisztességtelennek nyilváníthatják az ezzel kapcsolatos szerződési feltételeket, ha a hitelfelvevő számára nem világosan és érthetően...

Ez a megoldott probléma? Nyugdíjas tanárnőt lakoltattak ki az utcára bedőlt devizahitele miatt

Felháborító devizahiteles történetről írt a Blikk: egy nyugdíjas tanárnőt tettek ki az utcára úgy, hogy egy darabig szépen fizette hitelét, de a bankok a válság miatt sokkal több pénzt követeltek.

Szomorújáték a Kossuth téren, avagy négyfős sátortábor a Parlament előtt (PS-Videó!)

Hetek óta kitartóan demonstrál egy maroknyi “civil” az Országház előtt.

Akkora kudarc a magáncsőd, hogy több ezren inkább elbukták a lakásukat

Szeptember elsején lesz három éve, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezésére bevezették a magáncsőd intézményét, ami a tervek szerint elsősorban a tömegesen bajba került devizahiteles családoknak jelentett volna kiutat az adósságcsapdából.

Az OTP kivár –'..egyelőre nem szeretne kommentálni…' devizahitel-ügyben

Horvátországban 120 ezer adós kaphatja vissza a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget.

A horvát foci siker után az emberek adósságrendezése is sínen van

Az utolsó percig küzdő horvát válogatott igaz elveszítette a világbajnoki döntőt a franciák ellen, de jó hír a szurkolóiknak, és az ország lakosainak, hogy elfelejthetik az adósságrendező hitelt.

A horvát bíróság semmissé nyilvánította a svájci frank alapú devizahiteleket

A bankok nem tájékoztattak rendesen, ezért 437 milliárd forintot kell visszafizetniük a hiteleseknek.

LMP: függesszék föl a devizaalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos végrehajtásokat

Az LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében.

A devizahitelesek miatt esett egymás torkának a Fidesz és a DK

Gyurcsányék kergették devizahitelekbe az embereket, és most azok beszélnek, akiké a felelősség – reagált a Fidesz közleményben a DK szombati sajtótájékoztatójára.

Devizakárosultak: A szándékos banki túlszámlázás sok százezer embert érint!

A szándékos banki túlszámlázás sok százezer embert érint!

Ismét átverték a devizahiteleseket, nem tárgyal velük a kormány

A türelem akkor fogyott el, amikor Orbán Viktor tőlük is adományt kért levelében a Soros elleni harchoz.

LMP: újabb törvényre van szükség a devizahitel-károsultak érdekében

Újabb törvény elfogadását tartja szükségesnek az LMP a devizahitel-károsultak megsegítése érdekében, frakcióvezető-helyettesük szerint ugyanis az Orbán-kormány nem oldotta meg a problémát.

MSZP: felvételkori árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket!

Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát.

Tanulságos eset: hiába fizetett több mint egymilliót, végrehajtás indul ellene

Az ügyfél svájci frank alapú hitelt vett fel a banktól, de egy idő után beszüntette a fizetést, mire a bank végrehajtást indított ellene.

Kövér László beszólt a devizahiteleseknek: semmi közünk nem volt ehhez!

Kövér László Csepelen tartott lakossági fórumot. A főként nyugdíjas hallgatóságnak először azt mondta:

Szociális katasztrófa van készülőben - devizahiteles-kerekasztal

Ismét devizahiteles kerekasztalt hívott össze a Jobbik, amin több civil szervezet és az LMP is részt vett.

Vona: Orbán ellen nem számít, ki a jobb- és ki a baloldali

Nyílt levelet írt a Jobbik elnöke az általa tisztelt baloldali honfitársainak.