die welt

Csoda a német sajtóban: „Magyarország a menekültkérdésben tisztességesebb nálunk”

Ezzel a címmel jelentette meg a német lap, a DIE WELT azt a cikkét, amelyet így foglal össze: „Egy államnak a feladata a határainak megvédése önerőből.

Szijjártó: Schengen nem halhat meg

A Die Welt című konzervatív német lap interjút közölt szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Schengen nem halhat meg címmel.

Friss sajtószemle: Orbán egyre szélsőségesebb, el kell zárni a pénzcsapokat

A magyar miniszterelnököt az egykori olasz diktátorhoz, Benito Mussolinihez hasonlítja egy horvát lap. 

Orbánt Európa újkommunistái között emlegetik

Finoman szólva sem túl illusztris az a társaság, ahová Orbán Viktort a Die Welt, Németország egyik mérvadó konzervatív lapja sorolja.

Die Welt: Helyi rendőrök szerint a kölni támadók Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérők

Helyi rendőrök szerint a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások mögött nagyrészt Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérők állnak – számolt be csütörtökön a Die Welt című német lap.

Die Welt: Európa orbanizálódik

A Die Welt című konzervatív német lap évértékelő elemzésben foglalkozott Magyarországgal hétfői számában.

Die Welt: A magyarországi szélsőjobboldaliak ünneplik a gyerekrugdosót

A Die Welt Idegengyűlölet: a magyarországi szélsőjobboldaliak ünneplik a rabiátus operatőr asszonyt címmel közölte Boris Kálnoky írását, aki az N1 televízió menedékkérők bántalmazása miatt azonnali hatállyal elbocsátott operatőrének ügyével kapcsolatban kiemelte, hogy az eset a Jobbikot "dilemma" elé állította. 

"A barikád eddig csak felgyorsította a menekültek rohamát"

A Die Welt című konzervatív német lap az ideiglenes magyar műszaki határzárral kapcsolatban közölt riportot a pénteki számában.

Az ősfideszeseknek elegük van a fiatal törtetőkből

A Die Welt című konzervatív német lap a Fidesz vezetői közti viszonyról közölt elemzést pénteki számában. Boris Kálnoky Trónörökösök harca a hatalomért Magyarországon című írásának bevezetőjében kiemelte, hogy "diszharmónia" alakult ki a kormányzó pártban, "az ősfideszeseknek elegük van a fiatal törtetőkből".

A nyomtatott lapban drága és kevés a hely, ezért nem fért be az Orbán-interjú a Welt am Sonntagba

A magyar és a bajor miniszterelnökkel készült interjú nem tartozott a hét legjobb történései közé, ezért nem rakták be a nyomtatott számba.

Szijjártó: Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közölt interjút vasárnap a Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában "Úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk" címmel.

Die Welt: Orbán elveszti érzékét a nép rezdülései iránt"

A Die Welt című konzervatív lap "Az internetadó dühíti a magyarokat" címmel közölte keddi számában Boris Kálnoky írását, aki kiemelte , hogy a magyar politikában "a nagy művészet megérteni, hogy mi mozgatja meg az embereket, és hogyan lehet megszólítani őket", ez pedig eddig a Fidesz "nagy erőssége" volt, de úgy tűnik, "fordul a...

A konzervatív Die Welt vezércikkében kizárná Magyarországot az EU-ból

A nyugat-európai és amerikai sajtót is bejárta a magyar állami tisztviselők amerikai kitiltásáról szóló hír. A kezdeti száraz hírbeszámolókat aztán határozottabb véleménycikkek követték. Egyvalamiben konzervatív és baloldali kommentátor mindenképp egyetértett: az USA lépése politikai figyelmeztetés Orbánnak, aki nemcsak...

Tovább gyepálják Viktorunkat

A Die Welt című jobboldali német lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt vezércikket csütörtöki számában, a Der Standard című liberális osztrák lap a magyar kormányt kritizálja.

Die Welt: az EU-nak gondot okozunk

Európa ereje és Magyarország kamaszévei címmel közölt vezércikket hétfőn a Die Welt: a tehetetlen, a felbomlás szélén tántorgó Belgium után egy erőtől duzzadó Magyarország veszi át az EU soros elnökségét.

Háborognak a németek a magyar válságadó miatt

Azt írja a Die Welt, hogy a külföldi befektetők (némi túlzással) futva menekülnek a magyar különadó ellen.