Dobrev Klára mindenkit megnyugtatott! Az árnyékkormány már készül az euró bevezetésére Magyarországon

Mindenki megnyugodhat most már. 

Dobrev Klára megnevezte, ki tudná azonnal hazahozni az uniós pénzeket

Ha már a Fidesznek nem megy.

A Dobrev Klára vezetné az ellenzéket, de a többi párt nem kér ebből

A Dobrev Klára irányításával felállt árnyékkormánnyal a Demokratikus Koalíció „erős ellenzéket” ajánl, és az sem titkolt célja, hogy újrarendezze az ellenzéki térfelet, pontosabban gravitációs pontként az ellenzék közepe, vagyis vezetője lenne.

Így csökkentené a rezsit az Árnyékkormány

Dobrev Klára írt minderről a közösségi oldalán.

Dobrev Klára férjével közös fotóval ünnepelt egy fontos évfordulót

Mármint a párt szempontjából fontosat.

Deutsch Tamás szerint Gyurcsányék egy „apró DK Prideot” hirdettek meg

Itt a válasz a Dobrevék felhívására. 

"El a kezekkel a tanároktól! De el a kezekkel a tiltakozó mozgalomtól is!" - A Jobbik nem tudja abbahagyni a Dk piszkálását

Amióta felállt a Jobbik új elnöksége, nagyjából azóta indult el a pártban az a folyamat, amit pestiesen szólva a DK folyamatos "zrikálásának" is nevezhetnénk. Repkednek a gyomrosok

Rendkívüli bejelentést tett Dobrev Klára

Pedagógusokkal és oktatási szakemberekkel egyeztetett a Demokratikus Koalíciók árnyékkormánya péntek délelőtt.

Ungváry Zsolt: Árnyékvilág

A jelenkori Magyarország politikai rendszere, identitása, közbeszéde arra a konszenzusra épül, hogy a szovjet megszállás és az abból következő úgynevezett szocializmus az egypártrendszerrel egy tőlünk idegen, erőszakosan ránk kényszerített helyzet volt.

Dobrev Klára szerint a Fidesz nem marad kormányon 2026-ig

Az árnyékkormány vezetője az ATV vendége volt.

Dobrev Klára: óriási problémának tartom, hogy a döntéshozatalban sokkal több férfi vesz részt, mint nő

Az árnyékminiszerelnök Dobrev Klára egy évvel ezelőtt egy facebook-posztban számolt be arról, hogy „megdöbbentő adat”, mennyire kevés nő kap helyet a magyar Parlamentben.

Dobrev Klára árnyékkormányában 2+1 női jelölt van...

Hétfőn nem indult jól Dobrev Klára árnyékkormányának bemutatása, ugyanis a facebookos élő közvetítés már a hatodik percben félbeszakadt.

Dobrev Klára: az árnyékkormány be fogja bizonyítani, hogy van kormányzóképes alternatíva itthon

A DK európai parlamenti képviselője megtartotta első árnyékkormány-minisztreelnöki beszédét, szerinte jelenleg válságban van az ország, az ellenzéknek pedig fel kell készülnie egy kormánycsődre.

Egyre több ismert ember támogatja Dobrev Klára árnyékkormányát

Mint megírtuk, Dobrev Klára úgynevezett árnyékkormányt alakított.

Robbantott a DK! - Árnyékkormány alakul Dobrev Klára vezetésével

Ilyen még nem volt Magyaroroszágon: A legnagyobb ellenzéki párt elnöksége felkérte Dobrev Klárát, a párt EP képviselőjét, hogy alakítson árnyékkormányt.

Breaking News: Dobrev Klára árnyékkormányt alakít!

Gyurcsány Ferenc DK-elnök napokon belül árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével – értesült a Magyar Nemzet.

Dobrev Klára: Ez egy hatalmas lépés az Európai Egyesült Államok felé - Európai minimálbér

Az Európai Parlament (EP) szerdán megszavazta az európai minimálbér-szabályozást – közölte Dobrev Klára.

Dobrev Klára szerint amit Orbán csinál, már a vég kezdete

Dobrev Klára egy Facebook posztban összesítette, mit reagált a nemzetközi sajtó Orbán kevert fajos kijelentésére. 

Bajba kerülhet Orbán az EU-nál, Dobrev Kláráék kiterítették a fajelméleti kártyáit

Körbeküldték a nagy visszhangot kiváltó értekezését. 

Rétvári: Dobrev Klárát maga az Eurostat cáfolja - a szegénység nem nőtt, hanem csökkent

Facebook bejegyzésében tette helyre Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára Dobrev Klárát, aki – mint írja – bejegyzésében az Eurostatra hivatkozva azt állítja, hogy „a magyar pedig Európa egyik legszegényebb népe lett”.

Bejött Dobrev Klára jóslata: Ezzel a mentalitással szét fogod verni az ellenzéki megállapodást és összefogást, (MZP-nek)

A DK-s Ellenszél portál idézi fel Dobrev Klára, pontról, pontra bekövetkezett jóslatát, amelyiket még az előválasztás második fordulójának vitájában mondott MZP-nek MZP-ről és a választások, az ellenzék jövőjéről.

Dobrev Klára arra számít, Márki-Zay Péter lesz a miniszterelnök

Szerinte nagyon sokan fognak elmenni szavazni.

A “nagyemberek” már leadták a voksukat – legyen ön is nagy ember, menjen el szavazni

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 25,01 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

Gyurcsány: sokan mondták, hogy akkor lesz kormányváltás, ha áprilisban havazik

Szerinte akkor eljött hát az idő, mivel április 3-án, az országgyűlési választás napján havazásra ébredt az ország. Dobrev Klára arra számít, hogy nyerni fog az összefogás és Márki-Zay Péter lesz a miniszterelnök.

Dobrev Klára keményen beszólt a kormánynak március 15-én

A DK politikusa keményen üzent március 15-e alkalmából. 

Dobrev Klára szerint nagyon úgy tűnik, hogy Orbánnak 2006 óta "tele van az a bizonyos"

Dobrev ezt arra értette, hogy Orbán Viktor 2006 óta nem állt ki nyilvános vitára senkivel, az EP-képviselő nincs is meggyőzve a miniszterelnök vitaképességéről.

Vacsorázna Gyurcsánnyal és pingpongozna Karácsonnyal? Most önnek is van rá lehetősége

Most, a választások előtt utolsó hónapokban az ellenzék egyre több eszközt vet be, hogy aktivistákat toborozzon. Így próbálják felvenni a kesztyűt a többmilliárdos állami propagandagépezettel szemben.

Dobrev Klárát leszavazták! Lemaradt egy fontos pozícióról

A 444 információi szerint a DK politikusa 66 szavazatot kapott, a legkevesebbet a jelöltek közül, így lemaradt az EP szocialista frakciójának frakcióvezető-helyettesi pozícióról. A Dobrev után második legkevesebb voksot kapó horvát Biljana Borzan 73 szavazattal jutott be a testületbe.

Jónapot, tébolyda! Tessék mondani, Izaurának mennyit tetszettek gyűjteni? - A közrádió nettó hazugsága

2021-ben létezik egy ország Európa közepén, az Unió tagjaként, amelyiknek a közpénzből eltartott közrádiója műsorvezetője megengedheti magának, hogy nettó hazugságot közöljön tényként és ennek a közalkalmazottnak másnap is van munkahelye, csak úgy, mint feletteseinek.