Négy milliárdba kerülhet a dohánytermékek nyomon követését célzó rendszer

Közbeszerzési eljárást indított a dohánytermékek nyomon követési rendszerének kialakítására az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a beszerzés becsült értéke 4 milliárd forint.

Dohányreklám kerülhet a Ferrarira? • Racingline.hu

A Ferrari hamarosan új főszponzort jelenthet be 2018-ra, miután a spanyol Santander bankkal nem sikerült meghosszabbítani a szerződésüket.

Brutálisan drágák lettek az élelmiszerek

A fogyasztói árak novemberben átlagosan 2,5 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor.

1 millió forintot is kaphat hektáronként, aki dohányt termeszt

A kormány 2020-ig az eddig megszokott módon továbbra is támogatja a dohánytermesztők munkáját Magyarországon – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetsége (Madosz) által szervezett dohánytermesztési nyílt napon pénteken a...

Dráguló dohány, ingyenes közműcsatlakozás – rengeteg jogszabály változott

Július elsejével több jogszabály is változott, a sörfőzésnél más lett az adókedvezményt jelentő hektoliterszám limitje, a diákhitelek kamata csökkent. A dohány jövedéki adója magasabb lett, a közműveket a családok és a kkv-szektor ingyen kötheti be.

Kiderült! A dübörgő dohányipar tizedeli meg az embereket

A világon minden tizedik halálozás oka a dohányzás – figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a Lancet brit orvosi folyóirat aktuális számában jelent meg.

Sokkoló grafikon: így drágult a cigaretta 1996 óta

Úri mulatság lett a dohányzás: az MTI egy mellbevágó grafikonnal jött ki, amelyen a 20 szálas, dobozos Sopianae, Symphonia és Multifilter árának változását követhetjük nyomon 1996 és 2014 között.

Másfél tonna dohányt foglaltak le a pénzügyőrök Révleányváron

Másfél tonna, mintegy 15 millió forint értékű szárított dohánylevelet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy illegális raktárban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Révleányváron. Azt, hogy a dohány kié, még nem tudni – közölte a NAV megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel vasárnap.

Hat év sittet kapott illegális cigarettagyártásért

Jogerősen három év hat hónap és öt év tíz hónap közötti börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azokat a vádlottakat, aki illegális cigarettagyárat működtettek Szolnokon.

Bajban a trafikosok: összeomlott a dohányellátó rendszere

Nem sokkal az indulás után gyakorlatilag összeomlott az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) dohány-nagykereskedő árumegrendelő és kiszállító rendszere – írta a Népszabadság.

Mesés nyereséget hoz a trafikozás a kiválasztottaknak

Elképesztő nyereséget, mondhatni, extraprofitot hozott tavaly a trafikbiznisz. A cégekbe betett pénz 90 százalékos (!) nyereséget fialt, tehát egy év alatt csaknem visszahozta a trafik azt a pénzt, amit a tulajdonos befektetett – írja a hvg.hu

200 forinttal drágulhat egy doboz cigi

A dohányipari különadó dobozonként 76 forint lesz, de ha áthárítják a gyártók, abból közel 200 forintos áremelés lehet.

Vélemény - Pávabotlás

Sikerült a magyar kormánynak addig huzigálnia az aluszékony brüsszeli macska bajszát, amíg az felpattant, és most akkorát csapott, mint egy oroszlán.

Elképesztő ajánlattal ígértek rá a konkurensek az állam által kiválaszott dohány-nagykereskedőkre

Mit tesz most a kormány? A nem nyílt pályázaton kiválasztott cégeknek évente csak 10-100 milliós koncessziós díjat kell fizetniük. A vetélytársak szerint ez 16 milliárdos üzlet, ők hatmilliárdot ajánlanak.

Na, bejött az élet Lázár János kedvenc dohánycégének a Nemzeti Dohányboltok földjén?

De be ám. Egyre rosszabb volt nekik korábban, az új trafikrendszerben viszont szárnyal a Continental.

2020 után betiltják a mentolos cigarettát Magyarországon

Kedvező irányba módosítja a csecsemőgondozási díjra és a gyermekgondozási díjra jogosultak egyes csoportjai számára az ellátás kiszámítására vonatkozó szabályokat az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára...

Így lesz a rossz minőségűből márkás dohány

Piacon vásárolt, otthon feldolgozott dohányt csomagolt eredeti, adójeggyel is ellátott cigarettás zacskókba egy ceglédi férfi. A pénzügyőrök a gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt feljelentést tettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).

Hozzávágta a trafikos a rablóhoz a dohányt, elmenekült

Tavaly decemberben akart kirabolni egy kaposvári trafikot a támadó. A férfi kapucniban és egy nulla dioptriás divatszemüvegben lépett be a boltba. Bemelegítésként két csomag dohányt kért, majd a kiszolgálás közben előrántott egy kést, megfenyegette az eladót, és a kasszában lévő pénzt követelte.

Illegális dohányüzem és csempészbanda bukott le Nyíregyházán

Illegális dohányüzemet és egy cigarettacsempész-bandát buktattak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Nyíregyházán – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Lúzer: felborult a rendőrök elől menekülő dohánycsempész

Felborult egy rendőrök elől menekülő, csempészett cigarettát szállító mikrobusz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.

Összeesik a legális dohánypiac

Durván lecsökkent a legális cigaretta piac forgalma idén, a Világgazdaság értesülései szerint.

A vágott dohányt tölgyfalevéllel turbózták

Illegális dohányüzemet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyírbogdányban, ahol egy férfi ráadásul egészségügyi kockázatot is jelentő tölgyfalevéllel dúsította az árut – közölte a NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Csikkeket gyűjtenek

A csikkekben maradt dohányból és a papírból komposztálás útján értékes termőföld készül, a filterből, és a műanyag részekből pedig pelletizálás után újra műanyagot állítanak elő, amelyből szinte bármilyen, műanyag alapú termék elkészíthető.

Újabb 127 trafik nyílhat

Újabb 127 üzlettel bővülhet a tarfikok száma, miután hétfőtől írhatják alá a koncessziós szerződést azok, akik a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. negyedik pályázatán nyertek.

Nem is duplázódott meg a cigaretta feketepiaca - Magyarázza a NAV a bizonyítványt

A GfK által közzétett feketepiaci adatok forgalmi adatokkal történő összevetése alapján elmondható, hogy az illegális dohánypiac aránya ugyan nőtt, az adatok mélyebb elemzése azonban jóval árnyaltabb képet mutat – magyarázkodik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Napi.hu azt írja , hogy a Magyarországon nem adózott cigaretták...

Dohányárut csak 21 évesen, és alkoholtilalom

A nemzeti dohányboltok után, újabb törvény módosítás és szigorítás éri a dohányosokat, rendkívül megnőtt a fiatalok körében a dohányzás, ezt vissza kell szorítani, a szórakozóhelyeken létrejött alkohol tilalom pozitív visszhangot keltett az emberekben, sokan bírálják ugyan, de nagy részben az emberek támogatják az ötletet.

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi koncessziós pályázati kiírás

Megjelent 992 településre a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló nyilvános koncessziós pályázati kiírás – közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szerdán.

Tizenhárom városban csaptak be trafikosokat szlovák csalók

Az eddigi információk szerint 13 városban csaptak be pénzváltás ürügyén trafikosokat azok a szlovák csalók, akiket Sárbogárdon fogtak el és Zalaegerszegen előzetes letartóztatásba helyeztek – közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vezetője keddi sajtótájékoztatóján.Farkas Tibor arról számolt be, hogy a 41 és 43 éves...

Már 5 kiló dohány birtoklása is bűncselekmény lesz

Már öt kilogramm szárított, fermentált vagy vágott dohány engedély nélküli birtoklása, megszerzése bűncselekménynek számítana egy az Országgyűlés gazdasági bizottsága által benyújtott módosító indítvány szerint.

A NAV-nak is feltűnt, hogy egyre többen sodorják a cigarettát

A dohányzási szokások átalakulása, azon belül a vágott dohány iránti kereslet növekedése új feladatok elé állítja a Nemzeti- Adó és Vámhivatalt (NAV), amely emiatt erősíti az ellenőrzést a dohányboltokkal le nem fedett területeken – írja a Napi Gazdaság.