Cigi tüzében halt meg egy 3 és egy 1 éves kisgyerek

Sepetkov városban, a Hmelnyickij területen az elmúlt éjszaka folyamán tűz ütött ki egy családi házban, melynek három áldozata közül ketten kisgyerekek voltak. 2011-ben és 2013-ban születtek.

Március 24-e a TBC Világnapja

Sajtótájékoztatót tartottak tegnap az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben.

Ezért tilos a gyerek mellett dohányozni!

Ha a szülők a gyerek mellett rágyújtanak, az maradandó károkat okoz a gyerek artériáiban, és komoly veszélyt jelent a gyermek későbbi egészségére – derül ki egy friss ausztrál kutatásból.

Mi bajom a dohányosokkal?

„Túl kövér, túl öreg, túl büdös, túl csúnya, túl veszélyes, túl kurvás…” – olvasható a finnyás párválasztást kifigurázó képregényben, aminek a végén a főhős öregen, betegen, a halál árnyékában megállapítja: a harmadik jelölt nem is volt rossz.

Ijesztő statisztika a dohányzás hatásairól

Ötven évvel az után, hogy hivatalosan is kimondták: a dohányzás káros az egészségre, az is bebizonyítást nyert, hogy a dohányzás az emberi test szinte minden szervét károsítja – derült ki az amerikai tiszti főorvos jelentéséből.

Eddig 25 millió forint bírságot szabtak ki a dohányzási szabályok megszegése miatt

A nyilvános helyekre vonatkozó dohányzási szabályok szigorítása óta, az elmúlt két évben mintegy 25 millió forint bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Mi kerül a tüdődbe egyetlen szál cigarettából?

Bár mindenki tisztában van a dohányzás egészségkárosító hatásával, még napjainkban is Magyarország negyede cigarettázik rendszeresen.

ÁNTSZ: újabb ellenőrzéssel vizsgálták a dohányzást

Újabb, kéthetes, a dohányzás tiltását ellenőrző akció ért véget, amelynek során elsősorban a közösségi közlekedési eszközöket és a szórakoztató és vendéglátó-ipari egységeket vizsgálták, a kiszabott bírságok összege várhatóan meghaladja a 400 ezer forintot – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi...

Bezárják a trafikokat a benzinkutakon és a bevásárlóközpontokban

A 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzletekben, valamint az üzemanyagtöltő állomásokon legfeljebb 2014. május 30-ig lehet dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni – így módosította a kormány a dohánytermék-kiskereskedelemi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes...

45 ezret fizethet a menekült az eldobott csikkért

45 ezres helyszíni bírság egy csikkért.

Szexi vagy ciki cigizni?

Cigaretta tilalom ide vagy oda, a kis füstölgő rudacskát emberek milliói szívják és füstölik.

Így javul az egészséged - ha abbahagyod a dohányzást

20 perc után: javul a vérkeringés, normalizálódik a pulzus és a vérnyomás.

Dohányzásról jut eszembe…

Zajlik a dohány háború. Igaz, eléggé egyoldalú háború. A dohányosok fegyvertelenül állják lerohanásukat.

Hogyan szívj kevesebbet, kevesebbszer?

Az elszívott cigarettamennyiség csökkentése sokaknál nem lehet végleges cél, hiszen az a teljes leszokás lenne, mégis több, mint a semmi.

Hogyan szoktass le valakit a dohányzásról?

Némaságba burkolózol, amikor szeretett rokonod vagy barátod kimegy rágyújtani? Esetleg éppen az ellenkező taktikával próbálkozol, és állandóan noszogatod? Egyik sem fog beválni!

Ahogy cigizel, olyan vagy! Te hogy szívod?

Dorien Green könyve szerint az, aki a cigijét a hüvelyk- és mutatóujja között, befelé fordítva, tenyerébe görbített ujjakkal tartja: elmélkedő típusú ember.

A nemzeti dohánybolt kirekesztettjei

„Vazze, ide se mehetünk be…” – révedt Dani a nemzeti dohánybolt sötétített üvege fölött kinyúló cégérre.

Boldogtalanok a magyar gyerekek

A magyar gyerekek szűk lakásokban élnek, szegények, sokat dohányoznak és verekednek, nem értik meg magukat a kortársaikkal, de legalább kevesen drogoznak, és majdnem mindenki jár iskolába – derül ki az UNICEF most bemutatott, éves gyerekjóléti jelentéséből.

Kevesebb cigi - kevesebb asztmás gyerek

A dohányzásellenes törvény hatályba lépése óta jelentősen visszaesett a súlyos asztmás rohammal kórházba szállított gyerekek száma Nagy-Britanniában – állapították meg a szakemberek, akik szerint egyre több bizonyíték támasztja alá azt is, hogy sokan már az otthonukban is alkalmazzák a cigarettatilalmat.

Elszenesedett holttestet találtak Letenyén

Egy idős férfi halt meg a Zala megyei Letenyén, amikor tűz ütött ki családi házának konyhájában. Az ötven négyzetméteres épületben vélhetően dohányzás miatt csaptak fel a lángok péntek dél körül.

Mostantól telefonon keresztül is segítik a dohányzásról leszokókat

Az egészségügyi kormányzat, korábban nem látott aktivitással látott neki a dohányzás visszaszorításának Magyarországon és ennek több területéből az egyik éppen a szakmai, módszertani kérdések segítése- mondta el dr. Kovács Gábor pénteken, a hivatalos megnyitón. Korábban az alkalmi dohányosok (diszkó, hétvégi, alkalmi,...

Toleráld a dohányzást!

Nemrég az Index lehozott egy cikket, amiben egymással szembe állította az osztrák és a magyar dohányzási kereteket, törvényeket, egyáltalán, a dohányzás kultúráját. Láncdohányos kisemberként nekem is megvan a különvéleményem.

Most nagyon figyelj, hol cigizel!

Február 18-án újabb akció kezdődött, melynek keretében a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartását ellenőrzik.

Nonszensz: Dohányzó tinik

Ideges mozdulatokkal keresgél a táskájában.

Műtét előtt egy hónappal abba kellene hagyni a dohányzást...

Műtét előtt 4-8 héttel ajánlott abbahagyni a dohányzást, hogy csökkenhessen a komplikációk kockázata - hangoztatják svéd orvosok.

Gyenge dohányzás - hirtelen halál

A gyenge dohányzás – akkor is, ha ez csupán napi egyetlen szál cigarettát jelent – duplájára növeli a hirtelen szívhalál kockázatát a nőknél – figyelmeztet egy nagyszabású tanulmány.

Elfogadta a dohányzásellenes törvényt az orosz duma

Hosszú hónapok vitája után második, végső olvasásban is elfogadta pénteken az orosz duma a dohányzásellenes törvényt.

Még mindig rengeteg kamasz bagózik

Harmadik alkalommal vizsgálták hazánkban a 13-15 éves korosztály dohányzási szokásait egy nemzetközi kutatássorozat részeként.

Sajátos ötletekkel kerülik meg a kijevi szórakozóhelyek a dohányzási tilalmat

Kijevben az éttermek és bárok tulajdonosai megtalálják a módját annak, hogyan kerüljék meg a dohányzási tilalomról december közepén életbe léptetett jogszabályt - írta a Szevodnya című ukrán lap.

Hány perc életet nyerhetünk naponta?

Egy napra vetítve is kiszámolták, hogy mennyivel rövidítik meg az életet a káros szokások, illetve mennyivel hosszabbítják meg az egészséges tevékenységek.