Csősz Bogi visszavágott mindenkinek, aki leszólta, mert nem szeretne gyereket szülni

A milliárdosfeleség néhány napja óriási port kavart nyilatkozatával, amely szerint távol áll tőle az anyaság, és megőrülne egy gyerek mellett.

120.021 gramm – Dombóvári István új estje

Dombóvári István megosztó humorista. Lehet kedvelni, gyűlölni, de valamit mindenképpen kivált az emberekből. Megrögzött elemző, szenvedélyes kritikus, aki 10 éve áll a magyar humor szolgálatában.

Áder elégedett volt a szombati nyitánnyal

Jól szerepelt az első döntős napon a magyar válogatott, amely négy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel vezeti az éremtáblázatot az eddig három győzelmet begyűjtő német minicsapat előtt. A szombat délutáni 200 méteres elő- és középfutamok során eldőlt, hogy csak férfi párosban nem lesz magyar egység az A-döntőben.

Aranyos fiúk a K2 1000 méteren

Szegeden is a dobogó legfelső fokán a Dombi-Kökény páros. A világkupát élőben közvetítette az m1.

Áder a Kajak-Kenu Világkupán

Négy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet hozott a szegedi Világkupa első döntős délelőttje.

16 magyar egység a szombati döntőkben

Pergő pénteki programot hozott a szegedi Világkupa első napja, hiszen a női K-4 500 méter kivételével az összes 500 és 1000 méteres szám elő- és középfutamait lebonyolították ezen a napon. Már biztos, hogy ezen a két távon minden A-döntőben lesz magyar egység.

Erős magyar kezdés a Kajak-Kenu világkupán

Könnyedén jutottak tovább az akár győzelemre is esélyes magyar sportolók az előfutamokból, a legtöbb esetben futamgyőzelemmel.

Más és más érzések…

Olimpiai és világbajnokok, rutinos rókák és feltörekvő fiatalok állnak rajthoz a férfi kajak szakágban a május 10. és 12. között megrendezésre kerülő szegedi Világkupán. A Maty-érre kilátogató nézők láthatják az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland párost, a Londonban ezüstérmes férfinégyest, és megismerhetik az...

Díjtalan a belépés a Gyorsasági Kajak-Kenu Világkupára

2013. május 10-12 között Szegeden, a kajak-kenu sport Mekkájában kerül megrendezésre a Gyorsasági Kajak-Kenu Világkupa.

Zur-Fazekas Krisztina, Kökény Roland és Dombi Rudolf is örökös bajnok lett!

Az MKKSZ 2001 óta tartja számon a sportág örökös bajnokait, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem vagy öt világbajnoki győzelem szükséges.

Ez nem Showder Klub – Dombóvári István rendhagyó írása

Dombi az egyik kedvencem a Showder Klub - társaságból. Ez az írása azonban rendhagyó: olvassátok szeretettel így karácsony előtt.

Aranyérmes a Dombi, Kökény duó!

Egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem született a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján.

Újra együtt játszik Dombi és Sándor Tamás

Szombaton ismét láthatjuk a két Loki-ikont, igaz ezúttal a színpadon és nem a labdarúgó pályán.

Segíts az árvízkárosultakon!

A Cívishír és a Megyei Teniszke Kupa kispályás labdarúgó torna szervezőbizottságának közös árverésén egy Dombi Tibor által felajánlott, általa hordott és dedikált mezre licitálhat.

Marad-e a Lokinál a legnépszerűbb debreceni focista?

A hírek szerint hamarosan elkezdődnek a szerződéshosszabbítási tárgyalások Dombi Tibor és a Debrecen labdarúgócsapata között.