Össze-vissza magyarázkodik a Fidesz az ÁSZ elnök kijelentései miatt!

Reagált a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium Domokos László volt fideszes képviselőnek, az Állami Számvevőszék elnökének tegnapi felvetésére.

Jön a válság? A fizetés egy részét megtakarítási számlára utaltatná az ÁSZ elnöke

A Világgazdaságnak adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ), aki szerint a mostani helyzetben a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen.

Érzi, hogy nem tud mit kezdeni a fizujával? Az ÁSZ-elnök megtakarítás céljából állambácsihoz irányítana belőle!

Ön is élvezné, ha nem csak akkor tekintenék felnőttnek, ha a szavazatát akarják megszerezni, hanem azt is elhiszik Önről a Magyarországot vezetők, hogy meg tudja ítélni, mennyiből jön ki havonta, mit szándékszik tenni a fennmaradó pénzével és, hogy tudja, az Ön felelőssége, hogy gondoskodjon némi megtakarításról, tudja, a...

ÁSZ-elnök: a túlóratörvény fehéríti a gazdaságot

Az állami beruházásokat pedig túlárazzák, de erre a megoldás a még nagyobb központosítás lehetne.

Boldog karácsonyt: közel 100 embert rúgott ki az Állami Számvevőszék

Lapértesülés szerint zömmel olyanokat rúgtak ki, akik már 2010 előtt is ott dolgoztak. A szervezetet vezető volt fideszes képviselő korábban a leépítést úgy jelentette be, mint hogy az ÁSZ jól felkészült szakembereket ad a piaci szektornak.

A megszűnés szélésre kerülhet a Párbeszéd és a Momentum az ÁSZ húzása miatt

Dolgozik az  Állami Számvevőszék, természetesen pártatlanul, felfüggesztették a Párbedszéd és a Momentum költségvetését, mert nem elérhetőek a székhelyükön. A két párt már több hónapja elköltözött onnan, erről szóltak is a számvevőszéknek. 

Az ÁSZ elnöke szerint egyszámjegyűre csökkenhet a személyi jövedelemadó

Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenhet, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a novekedes.hu-nak adott interjújában.

Sikerült talpra állítani a magyar költségvetést az ÁSZ vezetője szerint

Domokos László, az Állai Számvevőszék vezetője szerint talpra állt a magyar költségvetés az utóbbi évek erőfeszítései hatására.

A Liberálisok \"Stop Orbán\" kampányt indítanak!

A Liberálisok “Stop Orbán” kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira – közölte Fodor Gábor pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján.

Molnár Csaba: újabb hazugságokkal kampányol a DK ellen az Állami Számvevőszék

Miután a DK tegnap bejelentette, hogy egyetlen forintot sem fizet a Fidesz által megszállt, annak politikai utasítására eljáró (Párt) Állami Számvevőszéknek, a szerv ma folytatta lejáratókampányát.

A számvevőszék vezetője szerint ő nem mérlegelhet politikai szempontokat

Domokos László interjút adott, ebben arról beszélt, ő, mint az Állami Számvevőszék vezetője nem mérlegelhet politikai szempontokat.

Aznap, amikor az ügyészség nyomozást indít a Jobbik ellen, a kormány úgy érzi, itt az ideje a pártok megbüntetésének

A párt szerint „a fideszes kormányhivatalok, a fideszes álcivilek, a fideszes Állami Számvevőszék után a fideszes ügyészség is bekapcsolódott az Orbán-terv végrehajtásába”.

Vélt korrupciót lát és fehéredő gazdaságot emleget az ÁSZ-elnök

Az Állami Számvevőszék elnöke úgy látja, hogy az utóbbi években jelentősen szűkült itthon a feketegazdaság. Domokos László a Profit7.hu-nak adott interjúban azt is állította, hogy a magyar közintézmények egyre elkötelezettebbek a korrupció megelőzésében.

Szijjártó szerint nincs ilyen, Pintér szerint keményebben kellene fellépni ellene, mi az?

Magyarországon minden közéleti szereplő szeret arról beszélni, hogy minden eszközzel fel kell lépni a korrupció ellen, de mikor felmerül egy gyanús közbeszerzés vagy némelyik önkormányzat szokatlanul olcsón adja tovább az értékes ingatlanjait, akkor már alig látni valamit ebből az elszántságból.

Így loptak ők 2015-ben: 171 ÁSZ-feljelentés gyanús ügyek miatt

Szemléletváltást kell megvalósítani az állami és önkormányzati cégek menedzselésében, az állami cégek menedzsmentjének megújítására feltétlenül szükség van – hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi interjújában.

Az Állami Számvevőszék rendszerszintű szabálytalanságokra bukkant

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzései sorozatos és rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel az állami erdőgazdaságoknál – jelentette be az ÁSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Orbán elégedetlen, felelősöket követelt

Ma volt a nagy nap , mikor egy kormányzati konferencia keretében Orbán Viktor értékelte miniszterei teljesítményét a nyilvánosság teljes kizárásával. Az Index arról értesült, ez nem telt felhőtlen hangulatban, miután a kormányfő több miniszter teljesítményével is elégedetlen. Ennek legfőbb oka a beígért közigazgatási reform...

Mesés pénzt kaphatnak az állami cégvezetők

Újra a válság előtti fizetéseket zsebelhetik be hamarosan a legnagyobb állami cégek vezetői – írja a Blikk .

Domokos László: Hitelt hitelből ne!

A Dél-alföldi Talentum Akadémia keddi vendége volt Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

A számvevőszék megkukult

Az ÁSZ csak addig tartotta fontosnak a nyilvánosságot, az interjúkat, amíg ő akart mondani valamit.

Gulyásdemokrácia - Kommentár nélkül #1: Laci bácsi elmeséli

Ilyen nehéz gazdasági helyzetben együtt kellett működni a többi párttal.