Hárommillió dollárt érő kábszert foglaltak le az amerikai rendvédelmi szervek a mexikói határon és másutt

Több határállomáson is fennakadtak a kábítószer-szállítmányok, illetve közúti ellenőrzéseken és razziákon is lebuktak a drogkereskedők.

A közúti hídon kapták el a drogdílereket a rendőrök Borsod és Szabolcs határán – videó

Az egyik díler külföldről rendelte a drogokat a felesége nevére. Közel 20 millió forintot ér a lefoglalt drog.

Balesetet szenvedtek, de megléptek a helyszínről – hamar elkapták őket

A Nagykovácsiban megesett történetben csak az alkohol- és a drogteszt volt pozitív.

Negyedmilliárd forintot érő kábszerüzletre csaptak le a rendőrök – videó

A 81 kilónyi marihuána eléggé rekrodfogás itthon. A drogügylet szervezője ugyanakkor meg tudott lépni a rendőrök elől, őt Baranyában keresik nagyon.

Apa és fia együtt árulta a drogot – aztán jöttek a rendőrök – videó

Apát és fiát fogták el a budapesti rendőrök, akik a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek; a nyomozók 19,5 millió értékű kábítószert foglaltak le.

Telekocsival hozta be a drogot az országba egy 25 éves nő

Az újbudai nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, akit egy férfi azzal bízott meg, hogy Belgiumból kábítószert hozzon be Magyarországra.

Közel félezer tonna kábítószert foglaltak le 2017-ben Spanyolországban

Rekord mennyiséget, 477 tonna kábítószert foglaltak le tavaly a spanyol hatóságok. Az eddigi rekordot 2013 tartotta, abban az évben 454 tonnát foglaltak le.

Illegális szereket és fegyvereket találtak a plázás konditeremben razziázó rendőrök

Rendőrök szállták meg ma délután az egyik budapesti plaza konditermét, ahol a Blikk információi szerint gyanús szereket és fegyvernek minősülő tárgyakat foglalhattak le.

Ennyi pénz van egy drogdílernél

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. D. Olga 44 éves, G. Miklós 24 éves és B. Zsolt 42 éves budapesti lakosok ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint szervezetten árultak tiltott drogokat a fővárosban.

20 milliós drogfogás Röszkén

Több mint tíz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy montenegrói férfi személyautójának pótkerekében Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

Több mint két kilónyi drog lapult a pécsi férfinál

Egy részük a fagyasztóban "lakott".

35 milliós drogfogás Röszkén

Újabb drogszállítmányt foglaltak le a rendőrök Röszkénél, ismét egy szerb férfinél.

17 kilós drogfogás a fővárosban – videó

A budapesti rendőrök marihuánát, amfetaminszármazékot, hasist, LSD-bélyegeket és ecstasy tablettákat találtak három kábítószer-kereskedő férfinál – írja a police.hu .

Ötvenmilliós drogfogás az M1-es autópályán

Ötvenmillió forint értékű kábítószert találtak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy személyautóban az M1-es autópályán Hegyeshalomnál csütörtök délután, a rendőrség kezdeményezte a sofőr előzetes letartóztatását – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel.

Rekordot döntöttek Magyarországon a drogkereskedők

Az utóbbi idők legnagyobb magyarországi kábítószer-szállítmányát fedték fel a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen, ahol 312 kilogramm marihuánát foglaltak le egy szerb kamionból.

Soproni drogfogás

Elérheti a 800 ezer forintot annak a kábítószernek, feltehetően amfetaminnak az értéke, amit a rendőrségi felderítők találtak két férfinál Sopronban, valamint az egyik gyanúsított Jereván lakótelepi garázsban.

Drogfogás az M70-esen! 2,6 kilogramm kábítószer a Seat-ban

A rendőrök az M70-es autóút csörnyeföldei pihenőjénél - közúti ellenőrzés során - egy Seat személygépkocsiban 2,6 kilogrammnyi különböző típusú, kábítószergyanús törmeléket találtak és foglaltak le.

Fotókkal! 5,5 tonna kokain került elő - Minden idők legnagyobb brit drogfogása

Eddigi legnagyobb kokainfogásáról számolt be a brit királyi haditengerészet, amelynek egyik fregattja csaknem negyedmilliárd font értékű kemény drogot foglalt le Dél-Amerika partjainál

Ezer ecstasy lapult a vésztői férfi autójában

Még november 21-én este Gyomaendrőd belterületén a rendőrök egy vésztői fiatalember autóját ellenőrizték.