Dzsudzsák: Semmi jót nem ígérhetek, Debrecen!

Dzsudzsák bal lába rettegésben tartja a cívisvárost, és megtudtuk, nem fogja vissza, ha gólra lendül, mert bár imádja a debreceni szurkolókat, előttük is meg kell mutatnia, hogy nem véletlenül lett az, aki!

Debreceni csatár a válogatottban!

Egy debreceni csatárral, Tóth Lajossal a soraiban kezdte meg a felkészülést a magyar U19-es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőkre.

Optimista fradista: ki-ki meccset játszanának Debrecenben

Az utóbbi években a legtöbsször nem volt esélye arra a Ferencvárosnak, hogy komolyan megszorongassa a DVSC-t a Nagyerdőn, de most nagy a fogadkozás a zöldeknél.

A Loki két arca: itthon farkasok, idegenben bárányok

A válogatott győzelmei utáni örömmámort kiheverve visszazökkenünk a normál kerékvágásba.

Borbás és a DVSC pechje

Érzékeny veszteség érte a Lokit a nagy menetelés közepette: a Lipcsében súlyos kézsérülést szenvedtett Borbás Ritát pénten megműtik.

Fradi-meccsre jegy eladó!

Megkezdődött a jegyárusítás a DVSC-TEVA–FTC rangadóra, de tart még a jegyárusítás az Európa Liga-mérkőzésekre is.

Itthon a válogatottak, gyúrunk az MTK-meccsre!

A válogatott(ak) menetelése miatt másfél hétig csonka kerettel készült a DVSC, de immár minden a helyére állt, és következhet az MTK elleni nagy derbi.

Ez a vereség nem a világvége, csak bosszantó

Kritikán aluli teljesítményt nyújtott második Bajnokok Ligája-mérkőzésének elején és a végén a DVSC, így hiába játszott közte olykor jól is, nem volt esélye a győzelemre.

http://www.civishir.hu/sport/kezilabda/tanitsatok-moresre-a-szaszokat-hajdusagi-lanyok/1013121129

Az osztrák sztárgárda legyőzése után a német sikercsapatnak, a HC Leipzignek is megmutathatja oroszlánkörmeit a DVSC.

Röhej ez az MLSZ: hülye a szabály, meg aki tűri...

Akkora port kavart a cikkünk a DVSC-t ért igazságtalanságról, hogy még a Kékfénynek is témát szolgáltatott.

Dzsudzsák vs. DVSC – jegyek kaphatók!

Javában tart a jegy-, és bérletárusítás a DVSC két hazai Európa Liga-találkozójára.

Szerdán este ismét Csak a Loki!

Nincs idő ülni a babérokon, szerdán este már a BL-csoportkörben a legerősebbnek vélt rivális, a német HC Leipzig otthonában szerepelnek a DVSC-lányok.

Polgármester, aki a zárt kapus meccsek ellen küzd

Néhány huligán miatt az egész klubot és szurkolótábort büntetni olyan, mintha a gyorshajtók és az ittas vezetők miatt betiltanák az autóvezetést – véli a polgármester.

Mindenki a Főnixbe!

Debrecen – Felvirradt a nagy nap, a DVSC-Korvex színmagyar női kézilabdacsapata első, történelmi meccsét vívja a Bajnokok Ligájában.

Bundabotrány: gyanús az egyik Loki-bajnoki is!

Arról eddig is tudtunk, hogy bundaváddal illették a Lokit (illetve két játékosát) a Bajnokok Ligája-szereplés kapcsán, ám az új, hogy ezúttal egy hazai bajnoki került célkeresztbe: egy DVSC-Kecskemét.

Ez a hétvége a Bajnokok Ligájáról szól!

Mind a négy magyar, Bajnokok Ligájában érdekelt kézilabdacsapat - a Győr és a Debrecen női alakulata, valamint a Veszprém és a Szeged férfi együttese - pályára lép a hétvégén.

Meg nem értett zsenit vagy csiszolatlan gyémántot lelt a Loki?

Debrecen – Debrecenbe érkezett az ötszörös szenegáli válogatott Demba Toure, aki legutóbb a francia másodosztályú Reimsnél futballozott.

A Loki-drukkerek régi ismerősét nevezték ki Angyalföldön

Amint az várható volt, Komjáti András lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas új vezetőedzője.

DVSC–Hypo: parkolás a szomszédban!

A DVSC-Korvex-Hypo NÖ BL-mérkőzés idején a Főnix Csarnok parkolója a hőlégballon vb miatt foglalt lesz.

A Dunaújváros kipipálva, jöhet a Hypo!

Ötven percig lerágtuk a körmünket az izgalomtól, aztán a végjáték olyan sima lett, mint az országút.

Loki-szurkolók, tessék megtanulni: Monicomp Liga

Ismét van névadó főszponzora az NB I-es bajnokságnak, miután szerdán megállapodás született a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Monicomp Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. között.

Loki-drukker, vésd az észbe: 18.45-től pályán a lányok!

A szombati BL-csata felvezetéseként szerdán este egy kőkeménynek ígérkező meccs vár a debreceni kézis lányokra.

Jegyelővétel női és férfi fronton, Debrecenben (is)

Már javában tart a jegyárusítás a DVSC-TEVA két hazai, a PSV és a Sampdoria elleni Európa Liga-mérkőzésére, miközben a női kézisek BL-meccse is akciós.

A Hypo-meccs előtt meglátogatják Radulovicsékat

Lázas munka zajlik a DVSC női kéiseinél.

Gála? Kifakadt a Debrecen tulajdonosa!

Debrecen – Gellén András, a DVSC-Korvex női kézilabdacsapatának első embere nem érzi magát ünnepi hangulatban a Főnixbe tervezett kézigála miatt.

Miért bojkottálja a tévé a debreceni BL-csapatot?

Hiába jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a DVSC női kézilabdacsapata, akad a városban sajtóműhely, méghozzá önkormányzati, mely nem vesz tudomást róla.

Addig ütötte a Loki a Vasa(s)t, amíg…

Miután szeptemberben nem nyert meccset a Loki futballcsapata, elvárható volt, hogy az októbert sikerrel kezdje.

Veizer Roland: Büntető is volt, meg nem is! – szabályismertető

A cseh játékvezető elcsalta a meccset – így vélekednek sokan a tegnap esti Sampdoria–DVSC-ről.

Herczeg: Jogtalan volt a büntető!

A játékvezető meglehetősen érdekes felfogásban bíráskodott, úgy érzem, a tizenegyes nem volt jogos, s nem érdemeltünk vereséget – fogalmazott Herczeg.

Koman szerint nehezebb volt a Loki ellen, mint várták

A magyar légiós szerint az, hogy a hajrában görcsöt kapott, jól mutatja, mekkora energiákat kellett mozgósítania együttesének a siker érdekében.