A Dunlop első helyet ért el az ADAC éves téligumiabroncs-tesztjén

A Dunlop az első helyen végzett az ADAC, a TCS és az ÖAMTC által közzétett éves téligumiabroncs-teszten. A 175/65 R14 méretkategóriában a Dunlop Winter Response 2 tíz versenytársát maga mögé utasítva első helyezést ért el a téli gumiabroncsok között.

Tüntetés a Pozsonyi úton!

Az idén harmadszor vesznek részt a Népszabadság volt munkatársai a Fedél Nélkül kiadásában, cikkeket írnak a lapba, és a megnövekedett terjedelem nyomdaköltségét is összedobják.

Átadták az Európai Polgár díjakat Budapesten a magyar kitüntetetteknek

Átadták az Európai Polgár díjakat pénteken Budapesten a magyar kitüntetetteknek: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE), Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművésznek és Varga Erika divattervezőnek, a Romani Design alapítójának.

Színikritikusok díja: az Újvidéki Színház kapta a legjobb előadás díját

Az Újvidéki Színház kapta a legjobb előadás díját, Lázár Kati lett az életműdíjas, Alföldi Róbert két kategóriában is nyert és sikeresen szerepeltek a határon túli magyar teátrumok a Színházi Kritikusok Céhe csütörtökön este rendezett gáláján – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Átadták az Országos Diákfilmszemle elismeréseit

Összesen harminc, filmmel és videóval foglalkozó fiatal alkotó részesült elismerésben vasárnap a 25. Országos Diákfilmszemlén.

Öntől is von a Telenor "papíradót"?

Sokan észre sem veszik, egy ezres havonta, van akinek fel sem tűnik.

Ő kapta a legmagasabb rangú állami elismerést augusztus 20-án

Demény Pál György demográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja kapta a Magyar Szent István Rend kitüntetést, a legmagasabb rangú magyar állami elismerést augusztus 20-án Áder János köztársasági elnöktől.

A Hyundai két díjat is nyert az Auto Express magazin 2018-as Új Autó díjkiosztóján az öko-autó kategóriában

Az Auto Express magazin 2018-as Új Autó díjkiosztóján a Hyundai Kona Electric nyerte az év megfizethető elektromos autója díjat, míg az IONIQ Plug-in változata lett az év megfizethető hibrid autója.

A 2018-as Hyundai IONIQ elnyerte az Év Női (Világ)autójának legrangosabb díját a Busan Nemzetközi Autószalonon

A 2018-as Hyundai IONIQ, a Hyundai innovatív modellje, amely háromféle elektromos hajtásláncot kínál, ünnepélyes keretek között elnyerte a Busan Nemzetközi Autószalonon az Év Női (Világ)autójának legrangosabb díját (WWCOTY).

Kósa pedagógusnapi kitüntetése - és ez nem álhír - Városi Kurír

Kósa Lajos közösségi oldala tele van azokkal a megtisztelő köszönetnyilvánításokkal, amiket azok a szervezetek kapnak tőle, akik megválasztották őt tótumfaktumukká.“Megtisztelő, hogy közéleti szereplőként elsőként vehettem át a Nemzedékek jövőjéért díjat a Debreceni Tankerülettől” – írja Kósa Lajos büszkén a...

Gratulálunk! Magyar feltaláló lett a legjobb Brüsszelben

Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért – közölte a díjazott startup cégének szakmai segítséget nyújtó pénzintézet a K&H Bank az MTI-vel.

Kő András kapta a MOB Média Életműdíját

Kő András 77 éves újságíró, riporter, szerkesztő és író vehette át idén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Média Életműdíját.

Népművészeket díjaztak a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban

Szankovits Örs nyerte bicskasorozatával a XII. Országos Népi Mesterségek Művészete pályázat Nagydíját, amelyet pénteken vehetett át a többi díjazottal együtt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.

Szabó Gábor lett Az év tájépítésze

Szabó Gábor nyerte el a hetedik alkalommal meghirdetett Az év tájépítésze díjat, a közönségszavazás győztese Tatai Zsombor, Az év junior tájépítépítésze pedig Patka Zsuzsa Kincső lett.

Új parkolási fizetőövezetek lehetnek Újbudán, az állatkertnél csökkenhetnek a díjak

Új parkolási fizetőövezeteket alakíthatnak ki Újbudán, valamint csökkenhetnek az Állatkerti körúton a várakozási díjak – derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott javaslatból.

Könyvfesztivál: bejelentették a Hazai Attila-díj nyertesét

A kortárs délszláv irodalomról rendeztek kerekasztal-beszélgetést pénteken a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol délután bejelentették, hogy idén Orcsik Roland veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat.

Gárdi Balázs fotós lett a sportkategória győztese a Sony World Photography Awardson

Gárdi Balázs Buzkashi című képével nyerte el a Professzionális verseny Sport kategóriájának díját az idei Sony World Photography Awardson, amelyen az Év fotósa címet Alys Tomlinson brit fotóművész kapta.

A Doha számára készült Siemens villamost "iF Design Award" formatervezési díjjal jutalmazták

A Katari Emirátus fővárosa, Doha számára gyártott Siemens Avenio villamos megkapta az iF Design Award 2018 formatervezési díjat. A Siemens a "Yellow Window" dizájnügynökséggel közösen készítette el a díjnyertes jármű terveit.

Életműdíjat kapott Enyedi Ildikó

Filmrendezői munkássága elismeréseként életműdíjjal tünteti ki Enyedi Ildikót a lecce-i filmfesztivál, és műsorra tűzi a rendező szinte összes filmjét.

Employer Branding díjat nyert a Hello Roar, a Generali Biztosító oroszlánkölyke

Átadták az idei Employer Branding Award 2017 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára.

A BMW M5 a világ legjobb nagyteljesítményű autója

A bajor prémiumgyártó idén sorozatban hetedik alkalommal diadalmaskodott a világ legjobb autóit díjazó szakértői szavazáson.

Tarlós díjazza hűséget - méghozzá államilag - Városi Kurír

Tarlós István, Budapest főpolgármestere szereti, ha az újságíró úgy és azt kérdezi tőle, amiről és ahogyan ő azt közkinccsé akarja tenni.

Négy díjra jelölték Romániában a kolozsvári színház Angyalok Amerikában című előadását

A Román Színházi Szövetség (UNITER) négy díjra jelölte a Kolozsvári Állami Magyar Színház Angyalok Amerikában című előadását a román színházi szakma legrangosabb díjkiosztó gáláján, amely májusban lesz Gyulafehérváron.

Díjat nyert Bucsi Réka a Berlinalén

Szombat este átadták az 68. berlini filmfesztivál díjait. Tavaly Enyedi Ildikó azóta Oscarra is jelölt Testről és lélekről című filmje kapta a fődíjat, idén az egyetlen versenyben lévő magyar film a Solar Walk című rövid animáció volt Bucsi Rékától.

A Hyundai vadonatúj Kona és i30 Fastback modelljei nyerték a 2018-as iF Design Award-ot

A Hyundai ismét nemzetközi elismerést vívott ki azáltal, hogy két iF Design Award-ot nyert el a vadonatúj Kona és az i30 Fastback modellekkel. Mindkét autó az Autó/Jármű kategóriában nyerte el a díjat. A díj elismeri az iparág első ötajtós kupéjának és a Hyundai első B-szegmens SUV-jának elegáns és kifejező megjelenését.

Jónyer István kapta az Emberi Méltóságért kitüntetést

Jónyer István négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok asztaliteniszező vehette át az Emberi Méltóságért kitüntetést.

MNB: átadták a Lámfalussy- és a Popovics-díjat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei Lámfalussy-díjat Csou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan) kínai jegybankelnöknek, a Popovics-díjat Banai Péter Benő államtitkárnak ítélte oda.

Lugosi Dániel Ali és Balogh Tamás kapta az első Benkó-díjat

Lugosi Dániel Ali és Balogh Tamás vehették át első alkalommal a Benkó-díjakat, amelyeket a Benkó Sándor Művészeti Alapítvány hétfőn adott át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektori dísztermében.

Gálffi László kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Gálffi László kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

Káel Csaba vehette át a Budapest kulturális és turisztikai nagykövete 2018 díjat

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, film- és színházi rendező, producer vehette át a Budapest kulturális és turisztikai nagykövete 2018 díjat – közölte az elismerést alapító Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) pénteken az MTI-vel.