A kormány hozzányúl az internet-előfizetési díjakhoz

A kormány még az idén javaslatot tehet az internet-előfizetések áfájának csökkentésére, így az előfizetési díjak is csökkenhetnek – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán az Országgyűlésben, az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítását kezdeményező javaslat vitájában.

MOB-különdíjat kapott Gyarmati Panka

A Magyar Olimpiai Bizottság a MOM Művelődési Ház Kupolatermébe szervezett ünnepélyes díjátadó keretében adta át a magyar snowboardsport eddigi legnagyobb hazai elismerését jelentő díjat Gyarmati Pankának.

A BMW három aranyéremmel és öt dobogós hellyel folytatja tovább a tavalyi díjesőt

Az „auto, motor und sport” német autós szakmagazin több mint 115 ezer szavazó olvasója idén három aranyéremmel és öt dobogós helyezéssel ismerte el a BMW járműtechnológiai innovációit.

A brit 4x4 Magazine szerint a Jeep® Renegade a legjobb 4x4 modell 2016-ban

A világ egyik legismertebb szakfolyóirata, a nagy-britanniai 4x4 Magazine a Jeep® Renegade-nek ítélte a „2016. legjobb 4x4 modellje" címet.

A SEAT Alhambrát kategóriája legnépszerűbb autójává választották

Az autóipar egyik legelismertebb kitüntetése, az Auto Trophy.

Megkezdődött az amerikai díjszezon

Az év legjobb idegen nyelvű filmjének választotta Nemes Jeles László Saul fia című első nagyjátékfilmjét az egyik legrégebbi amerikai filmes testület, a National Board of Review of Motion Pictures (NBR). A Saul fiát, amely Magyarország hivatalos Oscar-nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, december 18-tól vetítenek az...

Díjat kap Michael Schumacher weboldala

Díjat kap Michael Schumacher weboldala - Fontos platformmá vált a hétszeres F1-es világbajnok weboldala.

2015-ben Máté Bence az év természetfotósa

Ötödik alkalommal nyerte el Az év természetfotósa elismerést Máté Bence, aki Lépéselőny című képével Az év természetfotója címet is kiérdemelte, míg Az év ifjú természetfotósának idén a szabadkai Szekeres Leventét választotta a zsűri.

Mathias Énard kapta a Goncourt-díjat

Kedden jelentették be Párizsban az idei Goncourt-díj nyertesét. Mathias Énard fiatal francia szerző közel-keleti helyszíneken játszódó regényének ítélték oda a rangos elismerést.

Érik az Oscar? Újabb nemzetközi díjat kapott a Saul fia

Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban.

Egy magyar kutató kapta a különdíjat az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Az Unió tudományos tehetségkutató versenyét idén szeptember 17. és 21. között került megrendezésre Milánóban.

Magyar Termék Nagydíjat és nívódíjat kapott a Vitara

A Magyar Suzuki Zrt. legújabb modellje, a Vitara elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat a pályázat „Járművek” főcsoportjában.

Magyar kutatók díja San Franciscóból

Magyar kutatók hozták el a Nemzetközi Anyagcsere Társaság és a Springer Tudományos Kiadó legjobb közleménynek járó díját San Franciscóból.

DKG Termékdíjat nyert a Vredestein Air Master

Az Apollo Tyres nemzetközi elismerést kapott az „Air Master by Vredestein” spoilerért.

„2015 KS Energy and Environment” díjat nyert a Golf GTE

A Kraftfahrer-Schutz e.V. (KS) autóklub Energia- és Környezetvédelmi díját ebben az évben a Volkswagen Csoport nyerte el.

Díjat nyert az Audi A3-e-tron

A Kraftfahrer-Schutz e.V. (KS) autóklub Energia- és Környezetvédelmi díját ebben az évben a Volkswagen Csoport nyerte el.

Európa legjobbjai között a Koto Autóház

A Kaposváron és Nagykanizsán működő Koto Autóház Kft. harmadik alkalommal nyerte el az Európa legjobb Toyota márkakereskedéseinek járó Ichiban kitüntetést.

A Kia Motors minden idők legjobb eredményét érte el a 2015-ös J.D. Power kezdeti minőségi felmérésen

A Kia Motors újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a J.D. Power 2015-ös kezdeti minőségi felmérésében (Initial Quality Study, IQS) a teljes iparág második legjobban teljesítő márkájaként végzett.

Kitüntették Bill Fordot, a Ford Company világszintű ügyvezető elnökét

Bill Fordot, a Ford Motor Company világszintű ügyvezető elnökét a Globális Családi Vállalkozások Központjának különleges díjával tüntette ki az Ernst & Young.

Egy exkluzív BMW M6 Cabrio a MotoGP™ idei BMW M Különdíja

A BMW M GmbH a világ leggyorsabb kétkerekű versenyszériáját szervező Dorna Sports hivatalos partnereként május első hétvégéjén, a MotoGP™ Jerezben megrendezett Spanyol Nagydíján mutatta be a nagyközönségnek a 2015-ös idény legjobb kvalifikációját elérő versenyzőjének járó BMW M Különdíjat.

Harmadszor is Superbrands díjazott a Hyundai

Idén harmadik alkalommal részesült a hazai és nemzetközi gazdasági szféra egyik legértékesebb kitüntetésében a Hyundai, amikor 2013 és 2014 után ismét elnyerte az üzleti élet legnevesebb szakemberei mellett a széles körben vett közönség, a vásárlók véleményét is tükröző hazai Superbrands és Business Superbrands címeket.

Az ötödik generációs Multivan már most a jövő klasszikusa

Egy biztos: az utódot éppen most mutatták be, elődje pedig már most a jövő klasszikusa. Ez csak kevés autónak sikerül.

Díjat nyert a Liza, a rókatündér Amszterdamban

Ujj Mészáros Károly első mozifilmje, a Liza, a rókatündér nyerte a legjobb európai fantasztikus film Ezüst Mélies-díját péntek este a 31. Imagine Filmfesztiválon Amszterdamban – közölte szombaton a Magyar Filmunió az MTI-vel.

Red Dot 2015 Termékdesign Díj hat Logitech eszköznek

Hat Logitech eszközt is kitüntettek a Red Dot 2015 Termékdesign Díjjal, így sorozatban immáron már harmadik éve hódítják el a nívós elismerést a Logitech termékei…

A hőn áhított „Red Dot Award: Termékdizájn” díjat kapta az új Fabia

A „Red Dot Award” díjakat évente ítéli oda a neves nemzetközi szakértőkből álló zsűri.

Három dizájn díj a Mazdának

Három új Mazda, további három díj. A japán márka júniusban a Mazda MX-5 negyedik generációjáért, az új Mazda2-ért és a Mazda CX-3-ért veheti át az a Red Dot 2015-ös dizájn díját.

A vadonatúj Volvo XC90 kiváló minőségével és úttörő kialakításával lenyűgözte a Red Dot zsűrijét

A Volvo Cars forradalmian újszerű luxus-szabadidőjárműve, az XC90 elnyerte a világ egyik legnagyobb presztízsű termékdizájn-díját.

Három Red Dot Formatervezési Díj a Hyundainak

A Hyundai Motor három új modellje is elnyerte a Red Dot nagy presztízsű formatervezési díjat.

111 év mérnöki innovációjáért jutalmazták a Fordot

A Washingtoni Autós Újságírók Szövetségének 30. jubileumi gáláján a szervezet az elmúlt 111 év mérnöki innovációiért Henry Ford és a Ford Motor Company részére ítélte oda az Arany Fogaskerék díjat.

Kemény pénzeket fognak elkérni az idősektől

A fővárosi önkormányzat több mint félmilliárd forintot szedne be az otthonokba költöző idősektől, valamint rokonaiktól a fekvőhelyekért cserébe – írta meg a Népszabadság .