Filmfesztiválok sztárja volt A nyaklánc című alkotás

Már Magyarországon is látható Goztola Kristina és Halmi Péter A nyaklánc (Le Collier) című alkotása, mely a tavalyi évben több díjat is elnyert.

Díjnyertes kutyák mellett csempészték a cigarettát

Díjnyertes kutyák mellett elrejtve próbált meg Magyarországra csempészni 10 ezer doboz cigarettát egy orosz nő Röszkénél.

Autista gyerekeknek és szüleiknek segít a díjnyertes magyar alkalmazás

Ismételten egy interjúval jelentkezünk, ugyanis Bogdán Viktóriával és Kupás Tiborral beszélgettünk, akiknek a Gubbiot köszönhetjük. Lehet, hogy még nem hallottál a Gubbióról, hiszen az alkalmazás tesztelési fázisban van, azonban máris egy komoly díjjal büszkélkedhetnek a készítők. Ami pedig külön kiemelendő: autista...

Díjnyertes pincék: májusi pinceügyelet Móron

2014. májusban is szeretettel várják Önt, családját, barátait a móri Nyitott Pincék - köztük több állandóan nyitva tart, mások a plakáton szerelő hét végi időpontokban (váltva, május 3-án, 9-én, 10-én, 16-án, 17-én, 23-án és 24-én) !

Van akinek megvan a saját világa

Azt hiszem, aki ilyen autókkal játszik, annak nem kell nyugtató.